Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A kutatók most először figyelték meg, hogy két vírus ahelyett, hogy egymással kelne versenyre, összefogva dolgozik, hogy minél több sejtet fertőzzön meg.
Két gyakori, légúti megbetegedést okozó vírus egyesülve olyan hibrid vírust alkothat, amely képes kikerülni az ember immunrendszerét, és megfertőzi a tüdősejteket. Ez az első alkalom, hogy a vírusok ilyen együttműködését figyelték meg a kutatók – írta meg a The Guadrian.
A kutatók úgy vélik, az eredmények segíthetnek megérteni, hogy az egyidejű fertőzések miért vezethetnek egyes betegeknél lényegesen rosszabb állapothoz, beleértve a nehezen kezelhető vírusos tüdőgyulladást is.
A lap megjegyzi: évente nagyjából 5 millió ember fertőződik meg az influenza A vírussal, míg az RSV elsősorban a gyerekeket érintő alsó légúti fertőzés, ami azonban néhány felnőttnél és idős embernél is súlyos megbetegedést okozhat. A kutatók szerint bár az meglehetősen gyakori, hogy a két vírus egyszerre fertőzi meg az embert, azt eddig nem lehetett tudni, mi történik, ha a vírus egyszerre kerül ugyanabba a két sejtbe. A Glasgow-i Egyetem kutatói ezt vizsgálták meg, az eredményeiket pedig a Nature Biology című folyóiratban publikálták.
20 év kutatás után úgy néz ki, megvan a védelem az évente százezrek halálát okozó RSV ellen
A több évtizede folyó globális kutatásoknak köszönhetően hamarosan új, hosszabb távon védelmet nyújtó megelőző kezelések állhatnak majd rendelkezésre az évente több mint százezer gyermek halálát okozó légúti vírus, az RSV ellen - közölte a Nyugat-Ausztráliai Egyetem.
Joanne Haney és munkatársai emberi tüdősejteket fertőztek meg a két vírussal, és azt találták, hogy a kórokozók nem versenyeznek, hanem összefognak egymással. Összeolvadva egy pálmafára emlékeztető vírust alkottak, ahol az RSV volt a törzs, az influenza pedig a levelek. Pablo Murcia, a kutatás felügyelője szerint ilyen vírust még soha nem írtak le korábban.
A hibrid vírus kialakulása után képes volt a szomszédos sejteket is megfertőzni, még olyan antitestek jelenlétében is, amelyek meg tudják állítani az influenzavírust. Bár az antitestek hozzákapcsolódtak az influenza fehérjéihez, a hibrid kórokozó az RSV fehérjéjét használta, hogy tovább tudjon fertőzni. Az egyesülés azt is jelentette, hogy sokkal több sejtet fertőzött meg, mintha „egyedül” lett volna.
Víruskutatók: még nagyobb légúti járványok követhetik a koronavírus-pandémiát
Ha még nem volna elég mindaz, amit a koronavírus-járvány eddig okozott, a Princeton-i Egyetem kutatói szerint már a közeljövőben is eddiginél pusztítóbb influenza- és RSV-járványok várhatók.
Stephen Griffin, a Leedsi Egyetem virológusa szerint a hibrid képződmény valószínűleg növeli az esélyét, hogy az influenza súlyos, néha végzetes tüdőgyulladást okozzon. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a témában további kutatásokra lesz szükség, hogy kiderüljön, miként működik pontosan a hibrid vírus, és miként lehet kezelni az ilyen betegeket.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.