A Google még 2023 januárjában zárta be a Stadia nevű felhőalapú játékszolgáltatását. A teljesen felszámolt platformhoz tartozott egy dedikált kontroller is, melyet meg lehetett vásárolni annak idején – a megszűnéskor ennek árát visszaadta a játékosoknak a Google, ám a kontroller maga maradhatott náluk.
A kontroller eredetileg wifivel kommunikált a játékra használt eszközzel, volt azonban benne Bluetooth is. A megszűnéskor a Google a játékosok rendelkezésére bocsátott egy weboldalt, ahol lehetőség van a Bluetooth feloldására – ezzel pedig szinte bármilyen Bluetooth-képes eszközhöz csatlakoztatni lehet a célt vesztett kontrollert, hogy más játékokkal használhassuk.
Eredetileg a módosítást lehetővé tévő eszköz 2023. december 31-ig volt elérhető, ezután nem lehetett volna semmilyen módszerrel használhatóvá tenni a kontrollert. Ezt a Google most kitolta egy évvel, így egészen 2024. december 31-ig lehetőség lesz a kontrollerek átalakítására – írja az Eurogamer.
Az alábbi honlapon elérhető folyamat a következő: először is, csatlakoztatni kell a kontrollert egy USB-C kábel segítségével a számítógéphez, legalább 10 százalékos töltöttséggel. Ezután csak követni kell az ott megjelenő néhány utasítást, és pár pillanat múlva már meg is történt az átállítás. A folyamat egyszerű, csak néhány lépésből áll.
Ezután akár egy androidos vagy iOS-es eszközhöz is csatlakoztatni lehet a kontrollert, így tetszőlegesen szinte bármilyen játékhoz használhatjuk azt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.