Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A ChatGPT-hez hasonlóan a Microsoft Copilot is fizetős csomagot kap, mely számos funkciót hoz – felokosíthatja vele a Wordöt, PowerPointot és sok mást is.
A Microsoft teljes gőzzel fejleszti a mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatásait, melynek első fecskéje még a ChatGPT-t is kiszolgáló nyelvi modellel felokosított Bing chatbotja volt. Ezt aztán 2023 novemberében átnevezték Copilotra, és azóta valamennyi MI-eszközt ezen név alatt kell keresni a Microsoftnál – például a Windows 11-ben is.
A szolgáltatást a cég érthető okokból monetizálni szeretné, lévén az MI-technológiák fejlesztése és üzemeltetése sem nevezhető épp olcsónak. A vállalat most be is jelentette ennek egyik legnyilvánvalóbb formáját; hasonlóan a ChatGPT-hez, a Copilot is kap egy fizetős, Pro csomagot.
Ugyan a vállalati ügyfelek számára már eddig is elérhető volt egy Copilot-csomag, de most már az egyéni felhasználók is igényelhetik azt. A Copilot Pro 20 dollárba, azaz körülbelül 6980 forintba fog kerülni, bár a magyar bevezetés még várat magára – az áfával számolva bizonyára a hazai ár még hízni fog. Viszonyításképp: a ChatGPT Plus jelenleg havi 9 ezer forintba kerül, szintén 20 dollárról számolva.
A Copilot Próra történő előfizetéssel a felhasználók egy sor MI-funkcióhoz férhetnek hozzá, melyek több – főleg Office – appba is integrálva vannak, és hozzáférést biztosítanak a legújabb OpenAI-modellekhez is. Segítségével a felhasználók parancsok segítségével hozhatnak létre prezentációkat a PowerPointban, vagy fogalmazhatnak át, esetleg generálhatnak vagy összegezhetnek szöveget a Wordben. Ez azonban csak néhány példa, még számos képessége van az MI-nek több programban is.
Bizonyára rövidesen Magyarországon is megjelenik majd az előfizetés lehetősége – ha ez megtörtént, természetesen beszámolunk majd róla.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?