6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Elkészült az eddigi legátfogóbb globális felmérés arról, milyen hatással van az emberre, ha internetezik.
Arról, hogy az internet, valamint a közösségi oldalak milyen hatással vannak a jóllétre, heves viták folynak. Míg az ellenzői szerint destruktívan hat a mentális egészségre, az ellenoldal úgy véli, mértéktartással épp, hogy pozitív hatással lehet az emberre. A vitát az Oxfordi Egyetem és a holland Tilburg Egyetem kutatóinak vizsgálata segíthet eldönteni.
Andrew Przybylski, a Technology, Mind and Behaviour című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője szerint csapatával az első olyan vizsgálatot végezte el, ami azt elemezte, hogy az internet-hozzáférés, a mobilinternet-hozzáférés és a rendszeres internethasználat globálisan milyen hatással lehet az emberi jóllétre.
Przybylski szerint a korábbi tanulmányok Észak-Amerikára és Európára összpontosítottak, és leginkább csak a használattal kapcsolatos aggályokat vizsgálták – ezen belül is főként a fiatalokat érintő negatív hatásokat.
A kutatók ezúttal a világ 168 országára kiterjedő felmérés adatait elemezték. Ezek az adatok a 2006 és 2021 közötti időszakból származnak és egy 2,4 millió fős válaszadói bázisra épülnek, ahol a válaszadók 15 évnél idősebbek voltak. A résztvevőket az internethozzáférésről, valamint az internet használatáról kérdezték, emellett a saját jóllétüket is értékeltették velük olyan szempontok alapján, mint például az élettel való elégedettségük, a szociális életük vagy épp az életcéljuk.
A kutatók több mint 33 ezer statisztikai modellel elemezték az adatokat, ami lehetővé tette a számukra, hogy különféle lehetséges összefüggéseket tárjanak fel a válaszok között. Eközben figyelembe vették azokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják az eredményt, mint például a jövedelem, az oktatás, az egészségügyi problémák vagy épp a párkapcsolati állapot.
A kutatók megállapították, hogy az internetkapcsolat megléte a válaszadók 84,9 százalékánál pozitív hatása van a jóllétre, és csak 0,4 százalékuk mondta azt, hogy negatív. A maradék 14,7 százaléknyi válasz statisztikailag nem szignifikáns.
Bár a tanulmány ok-okozati összefüggést nem tudott kimutatni, a kutatók azt találták, hogy az élettel való elégedettség mérőszámai 8,5 százalékkal magasabbak az internet-hozzáféréssel rendelkezők körében, mint azoknál, akik nem tudnak internetezni.
A kutatók szerint a vizsgálati eredmény azért is fontos, mert az internet használatát szabályozni – például a fiatalok számára – csak úgy lehet, ha a használat minden hatása ismerhető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.