szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Még nem engedte el a harmadik generációs PlayStation kezét a Sony, legalábbis nem teljesen. Most egy fontos rendszerfrissítés érkezett a konzolhoz, igaz, óriási dolgokat nem tartogat.

Idén lesz 19 éve, hogy megjelent, a Sony mégis kiadott egy frissítést a PlayStation 3-hoz. A 4.92-es verziószámú rendszerfrissítés természetesen új funkciókat már nem hoz, csak javítja a konzol teljesítményét, valamint megújított Blu-ray-lejátszó titkosítási kulcsot biztosít, ami nélkülözhetetlen az ilyen lemezek lejátszásához.

Mint az Eurogamer kifejti, ezt évente meg kell újítani, mivel ez egyfajta szerzői jogi védelem. Fontos azonban, hogy csak a filmek lejátszásához van erre szükség, és a PS4, valamint a PS5 is rendelkezik ilyen kulccsal. (Utóbbi persze csak akkor, ha még rendelkezik optikai meghajtóval.)

A portál szerint valószínűleg a Sony még ki fog adni hasonló frissítéseket, egészen addig, míg végleg fel nem hagynak a konzol támogatásával. Hogy ez mikor jöhet el, egyelőre nem ismert – a PS3 gyártása 2017-ben állt le.

Egy szürke dobozzal indult minden, a többi történelem – 30 éve jelent meg a PlayStation, ami felforgatta a videójáték-piacot

Három évtized, öt (fő)generáció, több százmillió eladott konzol, és megszámlálhatatlanul sok órányi játék – 30 éve, 1994. december 3-án jelent Japánban az eredeti PlayStation, amivel a Sony valósággal berobbant a videójáték-piacra.

A konzolból 87,4 millió darabot adtak el, ami alacsonyabb, mint a PS1/PS2/PS4 eladási számai.

A most kiadott rendszerfrissítésről, valamint a telepítés módjairól és kritériumairól az alábbi, magyar nyelvű támogatási oldalon olvashat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!