Biztonságosabb lesz a funkció, ami leküzdi az Android és az iPhone közötti korlátokat
Végpontok közötti titkosítás jön az iOS-es és az androidos eszközök közötti kommunikációba, melynek kidolgozásában maga az Apple is részt vett.
HVG
Régen elképzelhetetlen volt, de az iOS 18 megjelenésével megvalósult a valódi átjárhatóság az androidos és az iOS-es eszközök között – ehhez csak alkalmaznia kellett az Apple-nek az RCS-szabványt.
Az utóbbi mögött álló GSM Association a megjelenéskor úgy nyilatkozott, a következő mérföldkő a szabvány számára, amikor a két rendszer közötti kommunikáció végpontok között titkosított lesz. Hat hónappal ezt követően eljött a pillanat, és most kiadta az ehhez szükséges specifikációkat.
A titkosítás a Messaging Layer Security (MLS) protokollon alapul, ami garantálja az üzenetek és fájlok biztonságát, amikor iOS-es és androidos készülékek között haladnak. A GSM Association azt is kifejtette, hogy a biztonságról SIM-alapú hitelesség is gondoskodik, továbbá az adathalász és hasonló támadásokkal szemben is védettebbek lehetnek a felhasználók.
A Google minden jel szerint beépíti az androidos telefonok alapértelmezett, SMS-eket is kezelő alkalmazásába az üzenetek küldési utáni szerkesztésének, visszahívásának és törlésének lehetőségét.
A 9to5Mac érdeklődésére az Apple megjegyezte: maga is részt vett a titkosítás kidolgozásában, így természetesen a jövőben az iMessage-en belül is meg fog jelenni az androidos eszközökkel folytatott beszélgetésekben. Hogy mikor, azt egyelőre nem árulták el.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.