Csaknem 15 évet kellett várni a WhatsApp újdonságára

Elérhetővé vált az iPades WhatsApp, mely egy sor funkciót tesz elérhetővé az Apple táblagépein is – és van pár, amit csak ezeken az eszközökön lehet használni.

  • HVG HVG
Csaknem 15 évet kellett várni a WhatsApp újdonságára

Hosszú-hosszú évek óta ígérgette a Meta, de végre itt van, megérkezett: immáron iPaden is lehet applikáción keresztül használni a WhatsAppot.

Eddig, ha valaki az Apple táblagépein szeretett volna kommunikálni a WhatsAppon keresztül, a böngészőben kellett bejelentkeznie a szolgáltatásba, ami messze nem volt olyan üzembiztos, mint a most megjelent natív kliens.

Meta

Ami a funkcióit illeti, az alkalmazás tudja azt, amit a többi platformon elérhető WhatsApp is: lehet vele szöveges üzeneteket küldeni, hang- és videóhívásokat folytatni, megosztható a képernyő tartalma másokkal, és a táblagép bármely kamerája használható. Az alkalmazást úgy fejlesztették, hogy az együttműködjön az iPadOS multitasking-funkcióival, így osztott képernyőn, egy másik alkalmazással együtt is futhat – és a Magic Keyboard billentyűzettel, valamint az Apple Pencil tollal is használható.

Fontos, hogy az iPades verzió önállóan nem használható, csak „összekapcsolt eszközként”, tehát elengedhetetlen hozzá, hogy egy mobilon is fusson a csevegőapp. iPaden új fiókot regisztrálni nem is lehetséges.

Fontos biztonsági funkció jön a WhatsAppba

Gyakorlatilag lehetetlen lesz továbbítani a beszélgetések tartalmát a WhatsApp által most bevezetett funkciónak köszönhetően.

Az iPades WhatsApp már letölthető az App Store-ból ide kattintva, az alkalmazásbolt adatlapja szerint iPadOS 15.1 és újabb rendszerverziókra tölthető le az app.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.