Ez is megkezdődött. Mert nem csinálják jól, legalábbis nem az elvárásoknak megfelelően. Eddig rájuk hagyták, és lám, hol tartunk. Ezért most megmondták, hogy dilettánsok nem szólhatnak bele a nevelésbe. Mert azt azok tudják, akik a szabályokat hozzák. Így kell visszaállítani valami régi értéket, amelyben mindenki tudja, hol a helye, melynek ők a kizárólagos tudói, és mely mindenekelőtt keresztény és magyar.

A szülő még kétségbeesett. Ez a kezdet. A bizonytalanság megalapozása. Nincs kitől kérdezzen. Eddig legalább a gyereke osztályfőnökében megbízott, az legalább megnyugtatta, hogy nincs baj, és együtt okoskodtak a gyerek neveléséről. De most az osztályfőnök is elnyúzott arccal áll az osztályban, a kérdésekre nincs válasz, mit tudja ő, hogy meddig kell itt maradnia a gyereknek az iskolában, vagy azt, hol lesz a tesióra, vagy hogy a hittant ki tartja? Esetleg mit keres a folyosón az iskolarendőr? Kérdezze az igazgatót! Aki, szintén elnyúzott arccal szintén nem válaszol(hat).

A szülő tehát az interneten keresgél. Mindenféle hír kering, valamit nyilatkoztak korábban, most ugyanazt cáfolja ugyanaz, némelyek ugyanabból a pozícióból, mások másból, megint más rémhíreket kelt, amit egyesek hazugságnak neveznek, aztán mások meg elmondják (név nélkül többnyire), hogy náluk is ez van.

A nevelésben résztvevő pedagógusok átnevelése már javában folyik, aki még nem állt be a sorba, az is beáll majd. Egyelőre a nemzeti tanévnyitón figyelmeztettek minden pedagógust, hogy ne engedjék a rosszat beszivárogni ebbe a jó rendszerbe. És persze, aki olvassa az Új Köznevelés ( értékmentő pedagógiai havilap) szeptemberi számát, azt az újság is megerősíti: nálunk minden a legnagyobb rendben van. Az újság csupa derű, mosoly, mindenki boldog az új rendben, minden sikeres, nemzeti, népzenétől hangos, keresztény, jóra bíztató, és „lélekemelően szép”.

A tantestületekben tudja már mindenki, mindegy, mennyit tanult, milyen eredményes pedagógus volt, most majd vizsgáznia kell újra, és majd egy bizottság eldönti, mennyire végzi jól a dolgát. Addig egy vonalra sorakoztatva marad mindenki, hiszen ami eddig volt, az hazug és méltatlan volt az új rendhez. Majd most, nézik meg, ki, mit ér. Az új szabályok szerint. Addig pedig, amíg mindenkire sor kerül, és persze utána is, ellenőrzik majd a tanfelügyelők, hogy nehogy olyanról tanítson, ami nem nemzeti, és nem keresztény. Aki pedig nem így tesz, hallottuk ezt is, annak a helyére keresnek másikat. Erős prés alatt lesznek hát ők, a tanárok, ez már tuti, lehet most már a szülőkre is fókuszálni.

A jó, a nemzeti pedagógus után ki kell alakítani a jó, a nemzeti szülőt is.

A jó szülő pedig elfogadja, hogy ő nem tud nevelni. Hároméves korig még most teheti ezt büntetlenül, szerencsére, akik a döntéseket meghozták, nem nagyon foglalkoznak a szakirodalommal, így az első három év még megmaradt nekik. Egy darabig. Aztán átadhatja azoknak, akik értenek hozzá. Nélküle persze. De ha elérte a tizenhat évet a gyerek, és nem teljesít úgy, ahogy azt a rendszer elvárja, a szülő visszakapja, és nevelheti tovább. Otthon. Van egy éve, hogy megismertesse a munkanélküliséggel, a közmunka alapjaival. 

A jó szülő hittanra adta a gyerekét, és nem erkölcstanra. Mert komolyan veszi, hogy az lesz a jó, ha minden gyerek ez alapján az elvek alapján nevelődik majd. Kicsit értetlenül nézi ugyan a szegregációt, a büntetéseket, a szegényekre, hajléktalanokra, nincstelenekre irányuló intézkedéseket, a zsidózást, cigányozást és efféléket, mert a Biblia mást ír ezekről. Nehezen érti, hogy lehet mindezt a keresztény értékek szerint megtenni, de nem csodálkozik. A jó szülő nem kérdez, nem kérdezi azt sem, miért szeptember másodikán kapták meg a tankönyvet, elfogadja az új rendet szó nélkül.

A jó szülő néptáncra íratja a gyereket. Mert az olyan nemzeti. És örül, ha helyette, megfelelő mértékű testi kényszer alkalmazásával terelik a jó útra a gyerekét az iskolarendőrök, ha megtévelyedne. A jó szülő tudja, hogy a mindennapos testneveléshez nem kell tornaterem. Örül, ha a folyosón tornáznak majd, vagy a tanteremben, összehúzva a padokat. Nem akar (most már nem is tud) beleszólni a házirendbe. Ahhoz nincs köze.

Elfogadja, hogy nem rendelkezik a gyermeke szabadidejével sem. Hiszen nem töltötték azt megfelelően, ezért a délutáni tevékenységet is ellenőrzés alá kell vonni. A szülő kérvényezheti, megfelelően szabályozott körülmények között, ha az indoka elfogadható, az igazgató megengedheti, hogy ne kelljen bent lennie a gyereknek. Azt nem tudom, engedi e, ha az indok csak annyi, hogy a hogy a szülő(k) munkanélküliek, épp ráérnek, és szeretnék, ha velük lenne délután a gyerek. Bár lehet, ebben a folyamatosan javuló foglalkoztatásban erre az indokra nem is lesz hamarosan szükség.

A jó szülő megérti, hogy így a jó. Elfogadja, hogy az övé nem mehet egyetemre, vagy, ha megy is, nem mehet majd külföldre.

A jó szülő kinevelése a 2013-14-es tanévben megkezdődött. Biztosabb lesz a jövő.