Tetszett a cikk?

A jelek szerint nem működik olajozottan az irodalmi Nobel-díjosztás gépezete; csütörtökre ígérik Stockholmban az idei díjazott személyének a megnevezését, noha a döntést már – a szokásoknak megfelelően - hetekkel ezelőtt meghozta az arra illetékes tizennyolc svéd akadémikus. Vajon mi a halogatás oka? Az a díj történetében még nem fordult elő, hogy a bejelentés késsen, ám hogy ezekben a napokban mi történik a kulisszák mögött, az valószínűleg sose derül ki.

Szövegek és szempontok
Vajon olvasnak a döntnökök?
© sxc.hu
Az ellentmondásos helyzet világszerte találgatásokra ad okot a legjelentősebb nemzetközi irodalmi díjjal kapcsolatban. Általában a leendő díjazott személyéről folyik a kontinenseken túlnyúló tippverseny, s amint fölfedik a nyertes kilétét, ki-ki igazolva, vagy veszve látja saját elképzelését, tudva, hogy esetenként a legváratlanabb eredmény születik. Mivel a Nobel-díj odaítélése már régóta nem irodalmi belügy, a széles nyilvánosság szívesen elidőz egy-egy díjazás körülményénél, s noha a döntést utólag senki nem változtathatja meg, az odaítélés visszhangját bárki alakíthatja.

Ha csak a saját irodalmi térségünk utolsó negyedszázadánál maradunk: 1984-ben például közép-kelet-európai írót jutalmaztak, ám a szocialista Csehszlovákiából a várakozástól eltérően nem a korszakos jelentőségű prózaíró, Bohumil Hrabal kapta Nobel-díjat, hanem az ismertség tekintetében országa határain alig túlterjedő, halk szavú lírikus, Jaroslav Seifert. Václav Havel az idő tájt börtönben ült. Mondják: a Nobel-díjon ott a politika bélyege is – néha színe helyett a visszájáról. Mi egyéb történhetett az 1984-es osztásnál: a térség paradigmatikus irodalmi figurájának, Hrabalnak a jutalmazása a Gustav Husak-féle diktatúra idején hegyeket mozdított volna meg, Seifert kitüntetése ellenben senkit nem buzdított, hogy lerázza rabláncát. Érdekes, hogy a szimbolikus orwelli évszám dacára épp 1984-ben kerülte az élesebb politikai töltetet a díjosztó grémium.

A másik közép-kelet-európai példa az önmagát előszeretettel „utolsó jugoszláv írónak” nevező, akkor már jobbára párizsi emigrációjában élő Danilo Kisé, aki biztos befutóként sem kapta meg a rákövetkező évben a Nobel-díjat, majd röviddel azután elhunyt, Jugoszláviát pedig maga alá temette a jaltai szerződés összeomlása.

A Nobel-díj odaítélésénél – mondják a hozzáértők – alapkövetelmény, hogy nemzetközileg ismert és sokrétű, teljes életmű álljon a nyertes mögött, mégis többnyire a díjosztás pillanatánál jóval korábban írott mű szilárd művészi jelentőségére szokott hivatkozni a döntnöki kar. Ez a dramaturgia valósult meg például Gabriel Garcia Marquez esetében; a főmű megszületése jó két évtizeddel megelőzte a babérkoszorút, ám a Száz év magánynál a művészi érdem utólag is maradéktalanul jutalmazva volt.

A kolumbiai író díjazása egyébként – ezt szinte teljes egyöntetűséggel állították/állítják szakmabeliek – visszaadta a nyolcvanas évek elején (1982) a Nobel-díj patináját. A mi Kertész Imrénk három évvel ezelőtt szinte egykönyves szerzőként (Sorstalanság) részesült a Nobel-díjban, eddig egyedüliként a magyar irodalomban, megszüntetve a hazai literatúra több évtizedre visszanyúló hiányérzetét a sorozatosan elmaradó Nobel-díjazás miatt.

A Nobel-díj osztásba a régóta belerángatott politikai kérdés mellett, hasonlóan fontos szerepet tölt be a kontinentális hovatartozás, továbbá az, hogy (az utóbbi félévszázadban) Európa és Észak-Amerika többé-kevésbé egyensúlyba kerüljön. Nem világos, miért tartják ezt fontosnak a svéd fővárosban. Ellenben előbb-utóbb szembe kell nézni Stockholmban azzal is, hogy a tematikai határok végre kitáguljanak, hiszen John le Carré a világ egyik legjobb (és legolvasottabb) regényírója addig eleve kiesik a versenyből, ameddig a művészet arisztokratikus regiszterétől távoli polcon helyezkedik el a kémregény. Ám lehet, hogy egyszer le Carré is „bejön a hidegről”.

Azt nem tudni, hogy min folyik a vita az Óváros, a Glamba Stan egyik évszázados kisvendéglőjének különtermében, ahol a fáma szerint a hét meghatározott napján összeül az irodalmi zsűri; mindenesetre rossz érzés, hogy ők eddigi döntésképtelenségükkel kívül helyezik magukat egy több, mint egy évszázados hagyományon. Ez már negatív hatásfok. De az sem használ a díj méltóságának, hogy a minap lemondott egyik zsűritag, Knut Ahlund svéd író szerint a tavalyi győztes osztrák írónő, Elfriede Jelinektől a döntnökök többsége egy sort sem olvasott.

A kérdés tehát e percben még kérdés marad: vajon milyen érdemi szempontok alapján födik föl az idei irodalmi Nobel-díj győztesének kilétét? Aztán amikor elcsitulnak majd a nyertes körüli zajok, s átrágjuk magunkat a tonnányi laudációkon, már arra gondolunk, ki következik jövőre.

Mohai V. Lajos

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Döntött a kormány: normál tanrend szerint kezdődik az iskola ősszel

Döntött a kormány: normál tanrend szerint kezdődik az iskola ősszel

Közel 9,5 milliárd forint ment el a madárinfluenza miatti kártérítésekre idén

Közel 9,5 milliárd forint ment el a madárinfluenza miatti kártérítésekre idén

Csirkéket és birkákat tart Borkai, nem hiányzik neki a közélet

Csirkéket és birkákat tart Borkai, nem hiányzik neki a közélet