HVG: André Téchiné, a magyar mozikban nemrégiben bemutatott Változó idők rendezője tékozló fiúnak nevezi önt, egyszerre idealistának és realistának, aki a legmélyebb szorongásait is megmutatja a kamera előtt. Egyezik ez a lélekrajz az önmagáról alkotott képpel?

G. D.: Engem mindig mások valósága ösztönzött arra, hogy közelebb kerüljek a saját világomhoz. Egy rendezőé, egy szerepé, egy találkozásé, ami megérintett. Idővel ezek a valóságok összeadódnak, átjárják az ember testét, lelkét, hogy már alig lehet különbséget tenni, mi a saját és mi a másé bennem.

HVG: De a színésznek valahol mégiscsak meg kellett húznia a határt, máskülönben a különféle valóságok ütközése meghasonláshoz vezet.

G. D.: Miért, ki mondta, hogy a színészet nem meghasonlott állapot? A skizofréneket az elmeosztályon kezelik. A hozzám hasonló szelíd őrülteket a "filmklinikán".

HVG: Feladatlan levelek címmel publikált önéletrajzi vallomáskötetében egyebek között arról ír, hogy a mozi irreális valósága mentette meg attól, hogy bűnöző legyen, vagy - "ami még rosszabb" - papnak álljon. Manapság milyen a viszonya bűn és erény kérdésköréhez?

G. D.: Mint a legtöbb ember, egyszerre vagyok hívő és hitetlen. Nem hiszek a kételyektől mentes életben. Az emberiséget öröktől fogva a kételkedés vitte előre. Vágyunk valamire, dolgozunk a megvalósításán, hatalmas energiákat fektetünk bele, de mindeközben munkál bennünk a hátsó gondolat, hogy talán mégsem a helyes úton járunk. Többnyire utólag derül ki, hogy adott helyzetben milyen döntés lett volna helyénvaló. Én egy-egy döntésnél - bármennyit latolgatok is előtte - mindenekelőtt az ösztöneim és a megérzéseim után megyek. És általában beigazolódik, hogy a szimatom nem hagy cserben.

HVG: Szerepeket, filmajánlatokat is szimat alapján választ?

Gérard Depardieu

A külvárosi vagányok sármját mai napig megőrző tagbaszakadt külsejű "Gégé" szegény sorsú munkás-családban látta meg a napvilágot. Iskoláit 13 évesen abbahagyta, és egy galerihez csatlakozott. Garázdaságért és lopásért a kiskorúak börtönébe került. Véletlenül lett színész: barátját kísérte el egy szerepválogatóra, és őt szúrták ki. 1971-ben debütált a filmvásznon, azóta közel 130 filmben játszott. Több rangos szakmai elismerés után az 1987-es velencei filmfesztiválon életműdíjat kapott. Írt receptkönyveket és önéletrajzot, de 1998-ban részt vett Vladimír Meciar kampányában is. Elismert borász: a Loire menti gazdasága mellett Szeremley Hubával közös borászatot készül kiépíteni a Balaton-felvidéken. Legutóbbi filmjét - amelyben egy kiöregedett énekest alakít - Amikor énekes voltam címmel májusban mutatták be.

G. D.: A megszokás kényelme sokszor mást diktálna, de én - mint mindenben - itt is az eredetiséget keresem. A bevált ízek nem ingerelnek. Zsigerileg igénylem az újdonságokat. A rutin a halálom. A megállapodottság kevélységre ösztönzi az embert. Nincs szomorúbb látvány a saját biztonságába kövült embernél. Régebben sokkal inkább azt néztem, hogy mit kapok. Manapság fontosabbá vált számomra, hogy mit adok vissza abból, amit valaha kaptam.

HVG: Filmjeiben sokszor nem várt gyöngédséget ad magából, méghozzá olyan szerepekben, amelyek a férfilélek törékenységét tárják fel. Nem anakronizmus ez?

G. D.: Nekünk, férfiaknak az a legfőbb gyengeségünk, hogy erőfitogtatásra kényszerítenek minket. Egy fiúnak nem szabad sírnia. Ezt nevelte belénk a család, az egyház, az iskola. Rég rossz egy olyan társadalomban élni, ahol a férfiak nem mutathatják ki az érzéseiket.

HVG: És úgy érzi, filmjeivel korrigálni tud például a társadalom hagyományos férfi-női szerepfelfogásán?

G. D.: A filmeknek nincs mit korrigálniuk a társadalmon, amely közmegegyezésre épül, akár tetszik, akár nem. De a mozinak túl kell látnia és mutatnia az éppen aktuális divaton. A férfi-női szerepek felcserélődésének a kutatása a szociológia hatáskörébe tartozik. Amiről én beszélek, az nagyon egyszerű: egy férfi mutasson férfiasságot ott, ahol annak helye van. Engedje előre a nőt, nyújtson neki támaszt és bizalmat, legyen a védelmezője. Egy nő pedig legyen nő abban az értelemben, amire a természet kijelölte: az anyaságban, a befogadásban, az empatikus képességek megélésében.

HVG: Legújabb filmjében egy talajvesztett vidéki slágerénekest alakít. Ismeretlen rendezővel, pályakezdő színésznővel ugrott fejest egy stílusát tekintve régimódi történetbe az Amikor énekes voltam című, Xavier Giannoli rendezte filmmel. Mégis mi vonzotta ebben a melodrámában?

G. D.: Gyűlölöm a címkézéseket! Találkoztam valakivel, akiben hasonló vonzalom él a mozi, a zenés filmek, az érzelmi energiák kimutatása iránt. Mérhetetlen költészet van a slágerénekesek mikrokozmoszában, egy manapság már letűnt világ visszaidézésében, amit a vidéki bálok, zenés összejövetelek hangulata őriz. Volt egy erős, szuperérzékeny egyéniség, jelen esetben Xavier Giannoli első játékfilmes rendező, és volt egy megelevenítésre szánt történet egy férfiról, akit a szenvedélye hajt. Kedveli azt a kicsiny világot, amelyben él, és amit megédesít az énekével.

HVG: Nem félt az érzelmi ellágyulás csapdájától, ami egyfelől megerősíti az ön népszerűségét az idősebb nemzedék körében, másfelől némi mosolyt fakaszt a fiatalabb nézőkből, akik divatjamúlt nosztalgiázásnak érezhetik az alakítását?

G. D.: Tartsanak csak divatjamúltnak, fütyülök rá! A modernség címkéje lett manapság a cinizmus, az irónia, a megvetés. Szerelemről és magányról énekelni számomra a legszebb dolgok közé tartozik. Mitől különb az a közönség, amelyik Bruce Springsteen, Eric Clapton vagy Sting dalait hallgatja, mint egy Alain Moreau nevű francia kisvárosi dalnok közönsége? Csak a sznobizmusunk húz határvonalat a neves művészek és a névtelen énekes közé. Ha egy dal szíven üt, nem azt kell nézned, hogy kitől érkezik.

HVG: Ha végigtekintünk a filmográfiáján, meglepő elegyét találjuk a művészfilmeknek, a szuperprodukcióknak, a kommersznek. Hasonlóan eklektikus az ízlése zenében, mint filmben?

G. D.: Ha úgy tetszik, az örömszerzés és a vágykeltés öröme a gyengém mindenben. Annál az önös érdeknél fogva is, hogy csak olyasmit vállalok el, amiben élvezetemet lelem. És e tekintetben édes mindegy, hogy ki áll a kamera mögött. Truffaut vagy Marco Ferreri, Alain Resnais vagy Claude Berri. A zenével is így vagyok. Wagnert hallgatok lehangolt állapotban, Bach éteri muzsikáját, amikor éppen a fellegekbe tartok. Patricia Kaasnak sikerült rávennie egyszer a blueséneklésre. Aztán készítettem egy önálló lemezt, ami senkit nem érdekelt. Zuccheróval lemezre énekeltem Verdi Nabuccójából a Va Pensierót. Ezeket a kósza kísérleteket leszámítva leginkább magamnak énekelek.

HVG: A hitelesség és rejtély találkozásából lesz jó színészi alakítás - fogalmazta meg jó néhányszor. Manapság milyen a viszonya ezekhez?

G. D.: Sok színész bajlódik a hitelességgel. Erre nekem az a válaszom, hogy éld meg, amit a sorsod felkínál, ne tégy utólag szemrehányást, és ha igazán színész vagy, építs be minden tapasztalást a szerepeidbe. Minél beljebb vagyok egy történetben, annál nagyobb az esélyem a hitelesség megtalálására. A rejtélyek a kételyek és a folyamatos önkontroll kettősségéből adódnak. Ismerek színészeket, akik a kételyeik leplezéséül választják a titokzatosságot. És megint másokat, akik - hogy úgy mondjam - meg akarják spórolni, hogy a lelküket is felfedjék. Ahány ember, annyi módszer, annyi megélési stratégia. Én az egyenes út híve vagyok. Az önmagamon végzett kísérletezésé, a saját titkaimmal való szembenézésé.

SZENTGYÖRGYI RITA / CANNES

Gérard Depardieu

A külvárosi vagányok sármját mai napig megőrző tagbaszakadt külsejű "Gégé" szegény sorsú munkáscsaládban látta meg a napvilágot. Iskoláit 13 évesen abbahagyta, és egy galerihez csatlakozott.

Garázdaságért és lopásért a kiskorúak börtönébe került. Véletlenül lett színész: barátját kísérte el egy szerepválogatóra, és őt szúrták ki. 1971-ben debütált a filmvásznon, azóta közel 130 filmben játszott. Több rangos szakmai elismerés után az 1987-es velencei filmfesztiválon életműdíjat kapott. Írt receptkönyveket és önéletrajzot, de 1998-ban részt vett Vladimír Meciar kampányában is. Elismert borász: a Loire menti gazdasága mellett Szeremley Hubával közös borászatot készül kiépíteni a Balaton-felvidéken. Legutóbbi filmjét - amelyben egy kiöregedett énekest alakít - Amikor énekes voltam címmel májusban mutatták be.