Martonyi János a Reformáció és Közélet Társaság és a Thomas More Intézet magyarországi tagozata által rendezett nemzetközi konferencián felvetette: kívánatos lenne Magyarországot külső törvényességi felügyelet alá helyezni, mert „az ország a jogállami kontrollt, a demokratikus intézmények tartalmi működését saját erejéből megvalósítani nem tudja .”

Ám olyat áhítani, hogy a jövőben helyeztessük uniós (vagy egyéb demokratikus) kontroll alá hazánkat, felesleges. Ugyanis jelen pillatatban is – tagjelöltségünk, illetve belépésünk óta – ilyen protektorátus alatt létezünk. Csatlakozásunkkal lemondtunk szuverenitásunk egy részéről, hozzájárultunk, hogy Brüsszel ellenőrizze, illetve számon kérje, betartjuk-e a tagsággal vállalt kötelezettségeket. Így a demokratikus alapjogok maradéktalan érvényre juttatását.

De a Fidesz-holdudvar egyik tekintélye aligha azért mondta el a média által citált beszédét, hogy evidenciákat pufogtasson. Nyilvánvaló, hogy sokkal inkább annak kimondása lehetett a célja: itten veszélyben forog a jogállam. De ugyan mitől lenne az e pillanattól jobban fenyegetve, mint van amúgy is, ciklusokon, koalíciókon átnyúlóan a korrupció, államigazgatási reformunk késése, csigalassúsága, az igazságszolgáltatás törött, olajozatlan fogaskerekei, a jogalkotói voluntarizmus és a törvényalkalmazói impotencia miatt? Talán azért, mivel néhány száz ultrajobbos vandál tört-zúzott, gyújtogatott, hatósági közegekre támadt, s pár tucat rendőr időnként áthágta velük szemben a jog-és szakszerűség határát? Vagy a most lebontásra ítélt kordon végett, ami valóban törvénysértés-közeli, nem igazán eurokonform dolog volt?

Igen ezek, ha nem is tragikus, de valóban súlyos afférok. De ha Martonyiék szerint a helyzet kritikus periódusba lépett, abból csupán egy dolog következhet: a legnagyobb ellenzéki párt reprezentánsai felszólítják az Uniót, mint intézményt: kettőzzék az őrt, interveniáljanak a jogállami normák betartása végett. Ám erre a felszólításra  a Fidesz több okból sem lenne hajlandó.

Legelébb is ideológiai okból: a jobboldal érdes része hihetetlenül berzenkedne amiatt, hogy az istentelen, magyar földre sóvárgó brüsszeliták még több kontrollopcióhoz jussanak idehaza. Orbánék pedig ügyelnek, hogy ne idegenítsék el maguktól ezt a szegmenset. Ráadásul Gyurcsány ekkor kezdhetne euroszkeptikus húrokon játszani, hogy lám, Viktorék a nemzeti retorika örve alatt kék-sárga gyarmatot csinálnának belőlünk. A második ok merőben pragmatikus. A Fidesz egyszer maga is kormányra akar jutni – leghamarabb 2010-ben. S akkor a háta közepe kívánja majd a megnövelt kontroll gyakorlásával felhatalmazott Uniót.

A harmadik indok belpolitikai: ha készülne egy átvilágító kontrolljelentés, abból a kabinet valószínűleg legalább ugyanannyit – ha nem többet – profitálna, mint a törvényhozási oppozíció. A fokozott ellenőrzési jogosítványok mellett született dokumentum is csak azt tudná megállapítani, hogy Magyarországon – tagadhatatlan rövidzárlatok, funkciózavarok, baklövések mellett – önjáróan is működő, többpártrendszerű parlamentáris jogállam van. Ahogy az volt Orbán regnálása idején is. Tehát a védhatalmi státusz életbeléptetése még puha formában is irreális.

Kicsit unalmassá vált mostanra az óvodás játék, amit valamennyi kormány eljátszott már: hogy, amennyiben riválisom van hatalom, akkor a demokrácia végórái jönnek. Ez kirekesztő szemléletmód. Hiszen - ha nem is kimondva, de sugalmazva – azt jelenti: igazi népszuverenitás csak olyankor van, ha én gyakorlom a hatalmat. Gond ezzel és a Martonyi-beszéddel és a túloldali megfelelőivel persze csak akkor lenne, ha a magyar társadalom apolitikus vagy párt(ok)hoz csak lazán kötődő többsége el is hinné, komolyan is venné őket. De ott még nem tartunk, szerencsére.