HVG: Hány olyan ember él ma Magyarországon, aki nem itt, vagy nem magyar állampolgárként született?

K. A.: Mintegy 180 ezer külföldi állampolgár él nálunk, 140-150 ezren lehetnek, akik nem itt születtek, de már magyar állampolgárok, és további 30 ezerre tehető azok száma, akik külföldön születtek, de szüleik révén eleve magyar állampolgárként. Összességében a lakosság talán 3,5 százaléka jött a mai határokon túl a világra. Ez a szám 1996-ban még csak 2,8 volt. Az EU-ban az átlag 9 százalék fölött van.

HVG: Hogy lehet ez, hisz az utóbbi húsz évben a szomszéd országokban élő magyarok száma önmagában legalább 700 ezerrel csökkent? Miközben kínaiaktól kurdokig más nemzetiségű bevándorlók is szép számmal telepedtek meg itt.

K. A.: A szülőhelyüket elhagyó határon túli magyarok többsége a tengerentúlon vagy Nyugat-Európában kötött ki. Magyarországon közülük 160-170 ezren élnek, ők alkotják a 90 százalékát azoknak, akik magyar állampolgárságot szereztek, és a felét az itt élő külföldi állampolgároknak. A kínaiak viszont már 10 ezren sincsenek, a vietnami közösség nagyjából 4-5 ezer fős. Az itt élő kínaiak száma a negyedére csökkent az 1993–1994 körüli csúcsról, a szigorodó beutazási feltételek, a vízumpolitika és a vállalkozások terhei miatt. Ennek ellenére a közvélemény-kutatások szerint még ma is sokan azt hiszik, hogy százezres kínai kolónia él itt.

HVG: Nemcsak hiszik, hanem a magyarázatot is tudni vélik, a halottaikat eltüntető, azok személyazonossági iratával új bevándorlókat befogadó közösségről beszélve.

Kováts András

Az angol és a héber mellett a közép-ázsiai menekültek többsége által beszélt dári, perzsa nyelvet is megtanulta az eredetileg gyógypedagógiai főiskolát, majd az ELTE-n szociológiát végzett, 38 éves kutató. A világ megismerésének részeként fél-fél évet dolgozott Skóciában fogyatékos gyerekek intézetében és Izraelben gyári munkásként. Végül mégis főhivatású menekültügyes lett, tudományos munkáját az MTA Kisebbségkutató Intézetében végzi, civilként pedig a migránsokat a Menedék Egyesület vezetőjeként próbálja segíteni. Munkájához éppúgy kitartás és időnként az ellenszél elviselése kell, mint hobbijához, a hosszútávfutáshoz.

K. A.: Ez butaság, semmilyen adat, megfigyelés nem támasztja alá. Az előítélet egyébként nem csak a kínaiakat sújtja, az afrikaiakról az a hiedelem, hogy betegségeket terjesztenek, az arabok terroristák, mindkét csoport piszkos és rendetlen, az albánok kábítószer-kereskedők, az oroszok, ukránok maffiózók. Épp csak a kútmérgezés és az ostyagyalázás vádja nem hangzik el mostanában a bevándorlókkal szemben. Nemzetközi felmérések szerint az EU tagállamai közül Magyarország az idegeneket leginkább elutasítók közé tartozik. Arra az általános kérdésre, hogy a bevándorlók jobbá vagy rosszabbá teszik-e országukat, a magyarok adták az egész közösségen belül a legnegatívabb választ. Érdekes módon az erre vonatkozó részkérdéseknél – hogy kulturálisan, gazdaságilag milyen hatást tulajdonít a megkérdezett a migránsoknak – már nem a magyarok a legelutasítóbbak, de az alsó negyedből itt sem jövünk ki. Az elutasító véleménnyel az ellenséges cselekedetek szerencsére nincsenek arányban, a külföldiekkel szembeni atrocitások számát és súlyosságát tekintve Magyarország nem tartozik a kontinensen a veszélyes helyek közé.

HVG: Minden csak viszonyítás kérdése. A hazai kutatások szerint a legelutasítottabb külföldiekről is lényegesen kedvezőbben vélekedik a többség, mint az egyik legnagyobb múltú hazai kisebbségről, a cigányságról.

K. A.: Célzott, fókuszcsoportos vizsgálatot végez a Menedék Egyesület olyan fiatalok körében, akik vállaltan idegenellenesek, például internetes fórumokon feladott hirdetéseinkre jelentkeztek. A személyes beszélgetéseken, főleg középiskolások közt lépten-nyomon cigányozásba csap át a vizsgálat, a romákat egyszerűen nem tekintik a nemzet részének, hanem a bevándorlókhoz, külföldiekhez sorolják. A következő gondolati lépés pedig a jó és rossz bevándorlók szerinti kategorizálás. A bolgárok, a görögök milyen jól beilleszkedtek, bezzeg a romák – mondják. Vagyis minél hasonlóbb hozzánk bármilyen idegen, és minél inkább asszimilálódik, annál elfogadhatóbb. Az előítéletességhez tartozik, hogy bármi negatívba fordítható – például a kínaiak szorgalma is rossz tulajdonsággá válhat, hisz annál inkább fojtogatják, teszik tönkre a hazai kisvállalkozókat. De például pedagógusok is rendszeresen mondják nekem, hogy bármilyen bevándorló gyereket szívesebben látnának az osztályukban, mint romát.

HVG: Vannak-e földrajzi sajátosságai Európában a xenofóbiának?

K. A.: A nemzetközi összehasonlítást értékelve valószínű, hogy minél kevésbé van napi, élő kapcsolata kisebbségekkel, annál elutasítóbb a többség. Érdekes, hogy a szárazföldre zárt államok eleve elutasítóbbak az átlagnál, valamint nyugatról kelet felé haladva is nő az idegenellenesség. A kontinens bevándorlási térképe viszont viharos gyorsasággal rajzolódott át, ma a fő célországok már nem a skandinávok vagy Hollandia, Nagy-Britannia, hanem a mediterrán régió, Ibéria, Olaszország. Spanyolországban 5-6 éve még ugyanolyan alacsony volt a bevándoroltak aránya, mint Magyarországon, ma pedig már a 8-10 százalékot közelíti. Ráadásul a vizsgálatok szerint nem is az azonos nyelvű, főként latin-amerikai bevándorlók tudnak ott a legsikeresebben integrálódni, hanem a hasonlóbb kulturális gyökerű bolgárok, románok és az ő társadalmi elfogadottságuk is magasabb.

HVG: A sokat emlegetett demográfiai krízis kezelhető-e valóban tömegeket megmozgató bevándorlással?

K. A.: Alapjaiban nem. Rövid távon lehet eredménye, hisz az évi 16-17 ezres nemzetközi vándorlási többlet nélkül Magyarország lakossága már régen 10 millió alá esett volna. Ezzel azonban csak elodázni lehet például az aktív és inaktív lakosság arányának felborulását, vagy az elöregedést. Igazán jelentős hatása csak az olyan hatalmas arányú bevándorlásnak van, mint például Izraelben, de ez az európai országok többsége, köztük Magyarország esetében is elképzelhetetlen.

HVG: A jogszabályok változtatásán túlmenően van-e Magyarországnak hosszabb távra tekintő bevándorlási stratégiája?

K. A.: Az EU-normákat átvesszük, ennek keretében például könnyítjük a magas képzettségű külföldi munkaerő letelepedését, a határon túli magyaroknak pedig kedvezményes honosítás jár, de stratégiáról nemigen beszélhetünk. Minisztériumi szinten készültek tanulmányok, amiből 2007-ben a KDNP azt a következtetést vonta le, hogy milliós ázsiai tömegek betelepítésére készül a kormány. A botrány még a tudományos munkát is igencsak visszavetette. Úgy gondolom, a szűrőt nem a kapukhoz kellene telepíteni, vagyis a szabad bevándorláspolitikát támogatnám. Legyen könnyű bejönni, ha viszont kiderül, hogy a migráns nem tud beilleszkedni, csak potyautasává válik a társadalomnak, akkor tessék elküldeni, végső soron kitoloncolni. A liberális politikát pragmatikus alapon javaslom, sokkal költségesebb és nagyobb hibalehetőségeket rejt ugyanis a bejutás-beutazás kontrolljára helyezni a hangsúlyt, mint a tartózkodás és az integráció támogatására.

HVG: A korábbi tapasztalatok szerint a távolabbról érkező migránsok nem is nagyon akartak itt maradni, Magyarországot csak tranzitországnak tekintették. Vagy ez az EU-tagsággal változott?

K. A.: Ma is ez a jellemző, bár néhány egyedi példa már van arra is, hogy Hollandiából, Norvégiából visszajönnek ide menekültek. Tudok olyan szudáni családról, amelyik többéves európai vándorút után ide tért vissza, vagy hasonló helyzetű szomáliaiakról. Ők itt kaptak menekültstátust, Magyarországon is akartak volna maradni, de a magyar politika szigora miatt családtagjaik nem utazhattak utánuk Szomáliából, Kenyából. Így aztán északnyugat felé vették az irányt, de közülük többen visszajöttek, miután ott hajléktalanokká váltak. Persze ez még mindig csak a ritka kivétel, ráadásul így már a helyzetük is rosszabb, elvesztegették a menekültkénti elismerés után azt az egy évet, amely alatt állami támogatással, a menekülttáborokban ellátottként tanulhattak volna magyarul.

HVG: Mi a véleménye a menekültügyi árukapcsolásról, például az USA diplomáciája által szorgalmazott befogadási akciókról?

K. A.: Ez nem újdonság, így kerültek ide például a háború után a görögök, de általában nem túl sikeresek ezek az akciók. Az amerikai kérésre Bicskén befogadott kubai menekültek közül talán már senki sincs Magyarországon, az pedig, hogy a Guantánamón fogva tartottak közül egy-két ember ide jöhessen, nem is tekinthető menekültügyi vagy migrációs kérdésnek. Fogalmam sincs, milyen státusba kerülnének ide. Valamiféle biztonsági őrizetben lennének, vagy a többi itt tartózkodó külföldivel egyező helyzetben? Külön kíváncsi lennék – feltéve, hogy itt maradnak –, néhány évvel később letelepedett külföldiként vagy akár magyar állampolgárként kapnának-e majd beutazási engedélyt az USA-ba.

FAHIDI GERGELY