Filmesek a titkosrendőrség hálójában – Gervai András új könyvéről beszél
Gervai András „Fedőneve: szocializmus. Művészek, ügynökök, tartótisztek” című könyve a napokban jelenik meg. A 25 írásban filmesek és színházi emberek, hálózati emberek, besúgók és besúgottak, cenzorok, politikusok jelennek meg, de mint Gervai hangsúlyozza, a könyvnek valójában a politikai rendőrség, a kádári elnyomó gépezet a főszereplője.
hvg.hu: Miért írta meg a könyvet?
Gervai András: Közel huszonöt éven át kulturális újságíróként, filmkritikusként dolgoztam, s főleg filmekről írtam. A XX. század történelme, főleg a diktatúrák kora és természetrajza mindig is nagyon izgatott. 1995-ben Mozi az alagútban című könyvemben a magyar filmszakma 1990 és 1995 közötti szétesését vizsgáltam. A tanúk című könyvemben pedig arra igyekeztem választ kapni, hogy milyen volt az a politikai, szakmai közeg, amelyben a filmesek dolgoztak, s hogyan szólt bele a politika pályájuk alakulásába, filmjeik elkészítésébe.
A filmesekkel és egykori filmfőigazgatókkal készített interjúk mellett a Magyar Országos Levéltárban is kutattam. A tanúk című könyv után szinte magától értetődő volt, hogy kutatásaimat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában folytassam, s beleássam magam a politikai, kultúrpolitikai döntések és a titkosszolgálatok háttérmunkája, információi közötti kapcsolatok kutatásába.
hvg.hu: 2006 elején leleplezte Szabó István ügynökmúltját az Élet és Irodalomban publikált írásában, amelyből világraszóló botrány kerekedett, önt sokan megbélyegezték, elítélték. Ilyen előzmények után nem félt belevágni ebbe a vállalkozásába? Annál is inkább, mert ebben a könyvben újabb részletekkel szolgál Szabó István, alias „Képesi” egykori tevékenységéről.
G.A.: Számomra ennek a könyvnek a megírása a múlt mélyebb, jobb megértésének az eszköze volt. Nem ügynökökre vadásztam, bár óhatatlanul akad könyvemben néhány megdöbbentő, megrendítő lelepleződés. Elsődleges célom az volt, hogy megmutassam: a rendszert nem kis részben a besúgás, árulás és a retorzióktól való félelem tartotta össze. A titkosszolgálatok a párt ökle, a hatalom másik arca volt. Ügynökök nélkül „elmesélhetetlen” a titkosszolgálatok szerepe, a titkosszolgálatok nélkül pedig nem érthetjük meg igazán a Kádár-rendszert sem.
hvg.hu: Történetei nagyobb részt a filmszakmában „játszódnak”. Állambiztonsági szempontból átlagos volt ez a közeg vagy fertőzöttebb a társadalom más területeinél?
G.A.: Jancsó Miklós egy interjúban arról beszélt, hogy a rendszerváltás idején a filmes szakszervezet, a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet képviseletében megfigyelőként részt vett a kerekasztal-tárgyalásokon. Az egyik alkalommal, amikor a fegyveres erőkkel foglalkoztak, megkérdezte Horváth József rendőrtábornokot, a III/III főnökét, hogy a filmrendezőket miért nem igyekeztek beszervezni. Erre ő azt válaszolta, hogy azért, mert Aczél György nem engedte. Ez azonban nem igaz. Vajon miért járt volna el Aczél a filmesek érdekében?
Az állambiztonság információit nemcsak hogy felhasználta az emberek manipulálásában, de maga is adott megrendeléseket. Szoros napi kapcsolatban állt a III/III-mal, ezért a Csoportfőnökséget a bennfentesek Aczél-műveknek is nevezték. A filmrendezők érintetlenségének, érinthetetlenségének mítoszával szemben a valóság meglehetősen lesújtó. A filmszakmában (is) nyüzsögtek a különböző hálózati személyek, ügynökök, informátorok, titkos megbízottak, titkos munkatársak – köztük jó néhány rendező, operatőr, dramaturg akadt.
hvg.hu: Kinek, melyik művésznek a lelepleződése rendítette meg leginkább? Hiszen könyvében szó van egyebek között Mancserov Frigyes, Kézdi-Kovács Zsolt ügynökmúltjáról, arról, hogy a levéltárban fellelhető dokumentumokból kiderül, ki viselkedett tisztességesen, például Kézdi-Kovács, és kik voltak azok, akik még túl is teljesítettek.
G.A.: Ez utóbbiak közé tartozott Máriássy Félix, alias „Jenei” , aki jelentős művész volt, tehát nem arról van szó, hogy esetleg az érvényesülése érdekében működött együtt az állambiztonsági szolgálatokkal. Végül is nem tudjuk, hogy miért és hogyan szervezték be, kényszerítették vagy önként vállalta a munkát. Akárhogy is, megdöbbentő jó néhány jelentésének a hangja, stílusa, a besúgottjai, gyakran legközelebbi munkatársai iránti érzékelhető ellenszenve, irigysége, vagy adott esetben akár a gyűlölete. Mindez annál is szomorúbb, mert a tanítványai nagyon szerették, felnéztek rá.
Teuchert József, aki filmrendezői diplomát szerzett ugyan, de nem engedték neki, hogy rendezzen. Az ötvenes évek első felében készült több jelentős filmnek volt a gyártásvezetője, a forradalom bukása után pedig bűnbakként elítélték. A börtönben beszervezték, de tulajdonképpen nem jelentett senkiről sem. Szabadulása után fokozatosan kicsúszott a lába alól a talaj. A filmgyárba nem mehetett vissza, alkalmi munkákból élt. Élete utolsó éveiben hajléktalanként és nincstelenként csövezett. A Kádár-rendszer megtaposta, agyagba döngölte. A másik történet egy filmrendezőé, a nevét most nem említeném, mert azt szeretném, ha elolvasnák a történetét, megismernék a tragédiáját. A róla szóló írásnak az is lehetett volna a címe, hogy „Magyar tragédia”, mert a sorsa szinte magába sűríti mindazt a szenvedést, megaláztatást, amelyet Magyarországon a hatalom a kisemberre mért. Vele szemben viszont Szalkai Sándor filmrendező az elvtelen, másoknak sokat ártó ügynök archetípusa lehetne. Ő még 1956 végén ajánlotta fel a szolgálatait a politikai rendőrségnek. Jelentései alapján 1956 után többeket is letartóztattak. A titkosszolgálati kapcsolataiból nagyon jól profitált, például felvetette magát a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, autókkal üzletelt, ügyeskedett.
hvg.hu: Bódy Gáborról, erről a nagyformátumú művészről is egészen sokkoló kép rajzolódik ki a jelentései alapján.
G.A.: Nehéz megérteni, hogy egy másik, titkos szerepben, hálózati személyként éppen az elveivel ellentétesen viselkedett. Hogy meggyőződésből vagy taktikai megfontolásból konzervatív, párthivatalnoknak is becsületére váló (kultúr)politikai nézeteket képviselt, s a kezdeti időszakot leszámítva készségesen vett részt mások megfigyelésében, ellehetetlenítésében. Ráadásul többnyire mindenkiről negatív, pejoratív, nem ritkán kifejezetten gonoszkodó megjegyzéseket tett.
Eszembe jut, amit Ember Judit mesélt Bódyról, aki állítólag kijelentette neki, hogy a filmkészítés érdekében akár az ördöggel is szövetkezne. A titkosszolgálatoknak Bódy nagy fogás lehetett, „felfedezői”, beszervezői jól érezték meg benne a kitűnő hírszerző lehetőséget. A magyar szellemi élet ismert és elismert figurája, a társasági ember sok helyen megfordult. Népszerűségének, imponáló intellektusának köszönhetően bejáratos volt a meghatározó ellenzéki társaságokba, csoportosulásokba, jóban volt neves ellenzékiekkel. Benne megbíztak, vele és előtte nyugodtan beszéltek, s ő minden mondatot, gondolatot pontosan tolmácsolt is megbízóinak.
hvg.hu: A könyvben szereplők közül ki volt a legtermékenyebb, legártalmasabb hálózati személy?
G.A.: Talán az „Albert” fedőnevű pécsi újságíró, aki 37 éven át jelentett munkahelyéről, a napilapról, illetve a pécsi művészeti, kulturális élet minden területéről és nem utolsó sorban lakóhelyéről, Pécsről, s lakóiról, a kisemberekről is. Még a szeretőjéről, annak férjéről s a volt feleségéről is szolgált meglehetősen ártalmas információkkal. Szinte Lope de Vega-i termékenységű, öt dossziét megtöltő, legalább 1500 oldalnyi munkássága jól példázza, hogy egyetlen lelkes és szerepével azonosuló ügynök milyen kárt tudott okozni. A Rákosi-korszakban indult, s az egész Kádár-korszakon átívelő pályafutása alkalmat ad arra is, hogy az állambiztonsági szolgálatok műhelytitkairól, a tartótisztek logikájáról is sok minden kiderüljön.
hvg.hu: Mit tudhatunk meg a könyvből a tartótisztek személyiségéről, szakmai felkészültségéről?
G.A.: A tartótiszteknek nemcsak a nevét, rangját adtam meg, hanem szakmai pályafutásukat, profiljukat is igyekeztem megrajzolni a Történeti Hivatalban található személyi anyaguk – önéletrajzok, minősítések, jelentések, adatalapok – alapján. A minősítésekből kiderül, hogy sok tartótiszttel volt magatartásbeli, fegyelmezési probléma: nem tudtak uralkodni az idegeiken, hamar dühbe gurultak, ingerülten beszéltek a kollégáikkal, s alkalomadtán a feletteseikkel is. Korhatár előtt beadott nyugdíjkérelmeiknél többnyire túlterheltségükre, betegségeikre – szív- és idegrendszeri problémákra – hivatkoztak. Az sem volt ritka, hogy egy-egy tiszttől fegyelmivel vált meg a testület, s az sem, hogy az illető maga kérte – esetleg viszonylag rövid szolgálati idő után – a leszerelését. Az is sokatmondó tény, hogy a tisztek idősebb, még a háború előtt született és szocializálódott generációja szegény sorból, mélyről jött, s általában nagyon alacsony iskolázottságú volt. Nekik tehát az ÁVO, az ÁVH, majd a kádári titkosszolgálatok a felemelkedés lehetőségét jelentették.
Hat éve az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában öt grafológus 51 ügynök és részben tartótisztjeik kézírását tanulmányozta. Szőtsné Fritz Ágnes grafológus elmondta hogy számos tartótiszt jellemrajza – írásaik alapján – azonos jegyeket mutatott: rideg, kíméletlen, de közben erősen szorongó, s a szorongást hazugsággal, keménységgel leplező emberek voltak.
hvg.hu: Nem vádolhatják majd elfogultsággal, hogy kiket válogatott be a könyvbe, kiket hagyott ki?
G.A.: Nem szelektáltam a dossziék között, a filmtárgyú dossziék közül mindazt feldolgoztam, ami a Történeti Hivatalban számomra elérhető volt. Arra törekedtem, hogy tárgyilagos maradjak. Kerültem az érzelemnyilvánítást és az erkölcsi állásfoglalást. Az olvasóra bízom a véleményalkotást, esetleges ítélkezést. A tények beszéljenek magukért, én csupán segíteni szeretnék a múlt megismerésében, az önmagunkkal való szembenézésben.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Gervai kipakol: egy rágalomhadjárat anatómiája
„Nem személyes ellenszenv miatt lepleztem le Szabó Istvánt” – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában Gervai András. A filmkritikus-történész szerint az ellene indult rágalomhadjárat hamis tényeken alapszik.
Bódy Gábor és Szabó István, azaz „Pesti” és „Képesi” – Gervai András új könyvéből
Fedőneve: „szocializmus” címmel a napokban jelenik meg Gervai András újságíró új könyve, amely bepillantást enged a Kádár-korszak ma még nagyrészt feltáratlan területére: miképpen dolgoztak a titkosszolgálatok a filmesek világában. Az alábbiakban a Bódy Gábor tartótisztjeinek jelentéseivel, illetve a Szabó István ügynökmúltja feltárásának visszhangjával foglalkozó fejezetekből ismertetünk részleteket. A szerzővel készített interjút holnap közöljük.
