Két évvel ezelőtt a Magyar Újságírók Szövetsége felterjesztette őt Kossuth-díjra, aztán mégsem kapta meg. A döntéshozók nyilván nem tartották rá érdemesnek a műfaj klasszikusát, vagy úgy gondolták, gondolják, hogy még várhat. És még fejlődhet is, hiszen csak 90 éves.
Nagy művész és nagy ember. Eddigi, hosszú élete során mindig azonos maradt önmagával, szellemes és gondolatgazdag rajzaival gyakran tört borsot a mindenkori hatalom orra alá. Egy személyben képzőművész, költő, filozófus és moralista.
Öröm, hogy legalább kerek születésnapján ráirányul a figyelem, bár az lenne igazán jó, ha minél többen ismernék és szeretnék a rajzait, s az általa annyira imádott karikatúra műfaját.
Legutolsó, két éve megjelent Élet – Művészet című albumában gazdag válogatást közöl a világszemléletét jól tükröző groteszk – ahogy ő nevezi őket – graforizmáiból. Ezekben is sokat foglalkozik a szakmájával. Szerinte a karikatúra kevés vonallal sokat mond, s arra a pesti kérdésre válaszol: hát hol élsz te? A karikaturista karrierje pedig a karrier karikatúrája. Kajánt – ez sok interjújából kiderül – nagyon izgatja a karikatúra társadalomkritikai szerepe. A műfaj mai, itthoni helyzete, alulértékeltsége elkeseríti: a napi-, és hetilapokban – már, ha megjelennek – túlburjánzanak a politikai karikatúrák, s olykor harmadrangú rajzok készülnek nem is igazi személyiségekről, a viccújságok valójában álcázott szex-lapok, s rajzaik megcsúfolják a rajzolás mesterségét. Kaján hitvallása, hogy a karikatúra morális és kritikai műfaj, vonalakkal kifejezett, rajzba álmodott publicisztika.
Szerinte „a karikaturistában egy Don Quijote és egy Savonarola szelleme keveredik egy barlangrajzoló tehetségével”. A jellemzés csak részben illik Kajánra. „Kicsit” tehetségesebb az ősembernél, rajzai mívességén meglátszik, hogy a Képzőművészeti Főiskolán végzett. Az azonban igaz, hogy ő is hasonlít Cervantes hősére, ő is javíthatatlan idealista, aki nem tudja elfogadni, hogy a világ olyan amilyen (abszurd és igazságtalan), hogy az elvek, az eszmék és a valóság nincsenek szinkronban egymással. Ironikus, gyakran szürreális látásmódjának e tragikus hasadtság lehet a legfőbb forrása. Don Quijote lándzsával indult harcba az ellenség ellen, Kaján fegyverrel, ceruzájával akarja leleplezni, „nevén nevezni” az őt (is) kínzó démonokat.
Magánzárka című rajzának akár az is lehetne a címe: Önarckép.
Sajátos ars poetica ez: egy kis emberke árválkodik egy ceruza élei között, amelyek börtönrácsként zárják körbe. A Pszichonalízis című rajzán pedig egy ceruza fekszik a pszichológus kanapéján, gondolatai a radír körül járnak, a Biztonsági ceruzában pedig az irón végébe (na ja, Kelet-Európában élünk) iránytű van beépítve.
Rajzait tiszta vonalak, pontos kompozíció jellemzi. Sok kollégájával ellentétben nem szóvicceket, pesti bemondásokat vagy napi politikai és közéleti aktualitásokat illusztrál, hanem gondolkoztatni akar. A logikai bakugrásoknak, a dolgok és jelenségek elrajzolásának, groteszk eltúlzásának, a szürreális ötleteknek a megértése egy kis szellemi erőfeszítést igényel, cserében viszont váratlan, rejtett belső összefüggések tárulnak fel előttünk, s egy eredeti világlátás-, és értelmezés „aha”-élményével gazdagodunk.
Csodálatra méltó, hogy Kaján közel hét évtizede kifogyhatatlan energiával, s derűvel veti papírra vidám-keserű rajzait egy feje tetejére állított, gyakran groteszk, abszurdba hajló világról, miközben személyes életét súlyos tragédiák kísérték. A második világháborúban több mint húsz hozzátartozóját vesztette el. Szakmája sem tette könnyebbé az életét: a Rákosi, majd a Kádár rendszerben is nehéz volt a karikaturista, de általában a humorista munkája, a tiltások, tabuk Szküllái és Kharübdiszei között kellett „hajóznia” a Ludas Matyi szerkesztőségében, küzdenie az egzisztenciájáért, a mégoly szordínós kritika létjogosultságáért. Nyomdakészen rajzolni egyébként a Ludas szerkesztőségében tanult meg, amely pályakezdésekor még műhely volt, később azonban gyakran akadtak konfliktusai egy-egy rigorózusabb, gyávább szerkesztővel.
Aki közelről ismeri őt, tudja, hogy sajátos, Krúdy tollára méltó jelenség. Szemlélődő, érzelmes, választékos ízlésű ember, talán az utolsó pesti úr. Szinte minden érdekli, foglalkoztatja. Imád beszélgetni, vitatkozni a barátaival. Élvezet hallgatni a gondolatait, töprengéseit, az ország és világ dolgairól, művészeti kérdésekről, morálról, politikai tisztességről, egyéni helytállásról, az emberiség jövőjéről.
Moldova György beszélgető-könyvet (Történelemóra) szentelt élete, sorsa, pályája, bemutatására, Martin József pedig alkotómunkájáról, s a karikatúra történetéről, kimagasló egyéniségeiről, műfaji problémáiról faggatta Kajánt. Könyvük (Karikatúra a betűk tengerében) tankönyvként használatos.
1984-ben Kaján 3500-4000-re tette a rajzai számát. Felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének sorsa bizonytalan. Ki őrzi azt majd meg, hol és hogyan?
„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast legújabb adásában, ahol arról is beszélget Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással, hogy milyen gondolatok futnak át az agyán egy esés után, mekkora nyomást jelentett számára a 2021-es berobbanása, és milyen hatással vannak rá a kommentek.
Novák Előd szerint a Fidesz hülyét csinál magából.
Hosszú hallgatás után jelentkezett a kormányközeli közvélemény-kutató.
A műsorvezető kiáll a szombati felvonulók mellett és drukkol, hogy békés legyen a rendezvény.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
