Kedves Péter!

Nyílt leveledben azt írod, szívesen működsz együtt velem „számos közösen vallott politikai érték hirdetésében, továbbá a Fidesz megbuktatásának ügyében”. Ennek örülök. Hozzáteszem: a Fidesz megbuktatását nem célnak, hanem eszköznek tekintem, hogy olyan Magyarországot teremtsünk, amilyent huszonhárom éve, az SZDSZ megalapításakor elképzeltünk. Olyan Magyarországot, amelynek gazdasága dinamikusan fejlődik, amely felzárkózik a gazdag Nyugat-Európához, amelyben az emberek szabadon élnek, ki-ki saját értékrendje szerint, saját világképéhez igazodva, s amelyben megakadályozható a társadalom kettészakadása gyarapodókra és tartósan leszakadókra, amelyben nem lezárják a felemelkedés útját a kevésbé szerencsések előtt, hanem minél tágabbra nyitják azt.

Akkor, és még sokáig mindketten az SZDSZ-ben találtuk meg ehhez a cselekvési teret. Azután kisebbségbe kerültünk azokkal szemben, akik másképp látták az SZDSZ teendőit. Az általuk vitt politika sírba vitte egykori pártunkat. Politikai cselekvési lehetőség nélkül maradtunk. Így is hirdettük nézeteinket, képviseltük a liberalizmust környezetünkben, a sajtóban. Mégis tehetetlennek éreztük magunkat azzal a gátlástalan, könyörtelen hatalmi gépezettel szemben, amelyet az országot ma uraló Fidesz testesít meg, és amely megsemmisít mindent, ami számunkra fontos. A közéletben megmaradt lehetőségek csak a közvélemény ránk figyelő szeletének tájékoztatására voltak elégségesek, arra nem, hogy hassunk is az országra. Ahhoz egy párt munkájába kell bekapcsolódni.

A Demokratikus Koalíció Mikulás-ünnepsége. Csillag születik?

Borbás Mátyás

Arra jutottam, hogy a szocialista pártból kivált baloldali demokraták és a párt nélkül maradt liberálisok által létrehozott új szerveződés kínál lehetőséget arra, hogy részt vegyek a demokratikus Magyarország újjáteremtésében. Az MSZP-ből kiváltakat az állította szembe korábbi pártjukkal, hogy egyértelműen elkötelezik magukat az 1989-es rendszerváltás eszméi, a rendszerváltó alkotmány, a modern piacgazdaság, az európai integráció mellett. Emellett az is, hogy elfogadhatatlannak tartják a fekete pártfinanszírozást és annak morális következményeit, amitől korábbi pártjuk nem tudott megszabadulni. Olyan ügy ez, ami körül mi is vívtuk a magunk harcát az SZDSZ-ben. Az új, közös párt tehát olyan politikai platform köré szerveződik, amely egyszerre tartalmazza a bennünket a magyar jobboldallal szembeállító modernizációs törekvést, a liberális alapértékeket, amelyek alapján az SZDSZ szerveződött, és a szociális elkötelezettséget, amelyet a szocialisták hirdetnek, de a SZETA hagyománya révén az SZDSZ-ben is meghatározó szerepe volt. Úgy vállalhattam ezért szerepet a Demokratikus Koalícióban, hogy a legcsekélyebb mértékben sem kellett változtatnom azon az értékrenden, amely egykor az SZDSZ-be vitt, és tizenkilenc évig ott tartott.

Te nem is ezt vitatod, nem a Demokratikus Koalíció politikai irányát, hanem  azt, hogy hitelesen képviselheti-e mindezt Gyurcsány. Miért, nekem miért hitted el ezt az SZDSZ-ben, s miért lennél kész leveledből ítélve most is elhinni? Én is a KISZ-ben és az MSZMP-ben kezdtem a politikát, mint Gyurcsány, csak másfél évtizeddel korábban, hiszen annyival vagyok idősebb nála. Akkoriban még én is úgy gondoltam, mint feltehetően ő is a nyolcvanas években, hogy a szocializmus javítható, s a KISZ-ben, a pártban (az állampártban) lehet rajta javítani. Azután megértettem, hogy nem lehet. Reformkommunistából liberális lettem, mint annyian a mi generációnkból. Én is a KISZ-ben csináltam először „politikai karriert”, mint ő. Nekem mégis elhiszed, hogy lehetek tisztességes demokrata. Neki miért nem?

Én politizáló értelmiségi vagyok, „karrierem” az iskolai, az egyetemen a kari KISZ-vezetőségig, az SZDSZ-ben az ügyvivőségig, a képviselőségig vitt el. Ő született politikus, belőle miniszterelnök, pártelnök lett. Nem vezér, mint véled, de politikai vezető. A politikai sikerhez, törekvéseink érvényesítéséhez nem elég egymással egyetérteni. Tábort kell építeni, választókat kell megnyerni, elkötelezett embereket közös cselekvésre mozgósítani, és ehhez rátermett politikai vezetőkre van szükség. Ne vedd tőle rossz néven, ha ő képes volt erre. És képes lehet újra. E képességeit nem nélkülözheti a magyar demokrácia helyreállításáért vívott harcunk.

Azt írod: „gyakorlatilag semmit sem valósított meg az általa hirdetett progresszív politikai célokból”. Attól tartok, rosszul emlékszel. Gyurcsány miniszterelnökként képes volt arra, hogy szocialistákkal és szabaddemokratákkal együttműködve kormányprogrammá tegyen sok mindent abból, amit liberálisként helyesnek tartunk. A családtámogatási rendszer átalakítását, az SZDSZ által szorgalmazott adócsökkentést már első miniszterelnöksége alatt. Majd második miniszterelnöksége idején többek között a gazdasági egyensúly helyreállítását, a fekete gazdaság visszaszorítását, a gyerekközpontú iskolát, az egészségügy és a felsőoktatás reformját, meleg honfitársaink emancipációját, a pártfinanszírozás átláthatóvá tételét. Gondold csak végig: amit az SZDSZ a maga céljaiból két évtizedes fennállása alatt a magyar politikában meg tudott valósítani, azt előbb a háromoldalú tárgyalásokon az EKA oldalán, azután 1990-ben az MDF-fel való megegyezésben, majd később kormánypártként, Horn Gyula illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt valósította meg, tehát mindig mások partnereként. Hogy Gyurcsány kormányprogramja nem valósult meg, mert megrekedt a Fidesz ellenállásán? Igen, ez igaz, a program megvalósítása a Fidesz népszavazását követően megakadt, a koalíció vereséget szenvedett, majd felbomlott. De vedd észre: visszatekintve nemcsak ő bizonyult vesztesnek, hiszen a Fidesz másfél év alatt mindent felszámolt, amit liberálisként másokkal együttműködve korábban elértünk, a jogállami alkotmánytól állam és egyház elválasztásán, a szabad közszolgálati médián és független igazságszolgáltatáson át a második nyugdíjpillérig. Ebben az értelemben kudarcot vallott Antall, kudarcot vallott Kis és Tölgyessy, kudarcot vallott Horn és Bokros, kudarcot vallott mindenki, akit 1989 óta nyújtott teljesítményéért tisztelünk, még a minap kilencven éves Göncz Árpád is, hiszen mára az ő műve, az emberséget sugárzó demokratikus állam üzenete is semmibe veszett. Vajon ok ez arra, hogy ne tekintsük mindezt a magyar liberalizmus teljesítményének, amire egykori szabad demokrataként büszkék lehetünk? Ennek a teljesítménynek része a Gyurcsánnyal közös kormányzás is.

Péter, nézz körül Budapest vagy Pécs közterein, és vedd észre, kinek a szobrai állnak ott, kinek a nevét viselik a főutcák. Dózsáét, Thökölyét, Rákócziét, Kossuthét, Széchenyiét, Petőfiét, Nagy Imréét, ahol még meghagyták, Károlyiét – vesztes harcok hősei ők valamennyien. Azokért a küzdelmeikért tiszteli őket a magyar történeti tudat, amelyekben a maguk korában vereséget szenvedtek, amiért meghaltak, börtönt szenvedtek vagy emigrációba kényszerültek, de amelyek hosszú távon mégis előre vitték az országot. Amit a magyar liberálisok 1988 és 2010 között tettek, hol Antallal, hol Hornnal, hol Gyurcsánnyal együttműködve, azt most egy időre legyőzte a Fidesz, de ott marad abban a történelmi tudásban, modernizációs akaratban, szabadság-törekvésben, amelyet korábban sem tudtak ebben az országban kiirtani, és most sem tudnak majd, bár Werbőczytől Ferenc Józsefen és Horthyn át Orbánig mindig ez volt a szándék. Gyurcsány miniszterelnökként – nemcsak szavakban, de tettekben is – ezt a modernizációs akaratot, ezeket a szabadságtörekvéseket képviselte, a kétezres évek nem túl szerencsés magyar körülményei között. Mintha azt sem vennéd észre, hogy a magyar progresszió harcát a „történelmi uralkodó osztály” öngyilkos, az országot két elvesztett háborúba sodró nacionalizmusa ellen, melyet az első Orbán-kormánnyal szemben következetesen csak az SZDSZ képviselt, most Gyurcsány vállalta, amikor kétszer is (2004 után 2010-ben is) nemet mert mondani a kettős állampolgárság csalárd ötletére.

Tudom, e harcokban most alulmaradtunk, reformpróbálkozásaink elvéreztek. Az okok elemzése nem fér bele ebbe a válaszlevélbe, írtam róla másutt. Azt írod: „Gyurcsány vált az emblematikus figurájává” a magyar progresszió vereségébe torkolló folyamatának. Persze, hisz ő volt a miniszterelnök, és ő volt a Fidesz karaktergyilkos hatalmi kampányának első számú célpontja. De azért is, mert azok a szocialista és – fájdalom – egyes egykori szabad demokrata politikusok, akik önmagukat semmiért nem tekintik felelősnek, a Fidesszel együtt zengik, hogy „Gyurcsány a hibás”. Persze, hibás ő is, mint mi valamennyien. Hibás, ha tévesen választott meg súlypontokat, ha ott engedett, ahol nem lett volna szabad, és ott volt merev, ahol nem kellett volna. És legalább annyira hibásak voltak a reformokkal szembehelyezkedő szocialista, illetve a koalíciót mindig is elhagyni készülő SZDSZ-es politikusok. Hibásak voltak, akik őt hagyták cserben, és hibázott ő, amikor azokat engedte el magától, akikre leginkább számíthatott. Miniszterelnökként volt részese annak a szörnyű hibának, hogy szocialista és szabad demokrata vezetők nem észlelték időben, nem állították meg a vészes egyensúlyvesztést 2005-06-ban, aminek következményeit mindmáig nem heverte ki az ország. De az az állításod, hogy „Gyurcsány Ferenc tipikus példája annak a politikusnak, aki nem egyszerűen csak mást hirdet, mint amit csinál, de nem is hajlandó szembenézni az ezért viselt felelősségével”, egészen biztosan téves. Épp a szavak és tettek összhangjának helyreállításáról szólt az őszödi beszéd. Mi több, ő az egyetlen az egykori szocialista-szabaddemokrata koalíció vezető politikusai közül, aki újra meg újra nyilvánosan beszél a maga felelősségéről, aki szembenézett azzal, és levonta ebből a maga következtetését. (Ami nem feltétlenül azonos mások következtetésével.) Te tudsz mást?

Ez a szembenézés az, ami az ő esetében esélyt ad arra, hogy ne ismételje meg a korábbi hibákat. Ezért gondolom, hogy lehet, és érdemes vele szövetkezni azokra a feladatokra, amelyeket liberálisként fontosnak tartunk. Péter, klubba oda járunk, ahol jól érezzük magunkat, de pártban azokkal szövetkezünk, akikkel nemcsak egyetértünk az alapkérdésekben, de akikkel szövetkezve esélyt is látunk törekvéseink valóra váltására. Gyurcsánnyal és az MSZP-ből vele együtt kiváltakkal szövetkezve, minél több egykori szabad demokratát e szövetségbe híva én látok ilyen esélyt. Önálló liberális párt, amelynek esélye is lenne rá, hogy bejusson az Országgyűlésbe, ma nincs, miközben már a ciklus feléhez közeledünk. Amondó vagyok, érdemes még egyszer átgondolnod, nem a Demokratikus Koalícióban van-e cselekvési terünk nekünk, magyar liberálisoknak. Elvégre cselekednünk kell, amikor az a tét, hogy évtizedekre nyakunkon marad-e az Orbán-rendszer, vagy összefogva visszaszerezzük a szabadságot, amelytől megint megfosztották a magyar népet.