Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A TEK vezetője büszkén számolt be arról a szabadítási akcióról, amelyhez nem volt köze, ám arra nem tud választ adni, hogy egyáltalán mit is kerestek Szíriában magyar kutyakiképzők.

"Láttak már arab embert kutyát sétáltatni?" – kérdezik a múlt heti HVG tényfeltáró írásában titkosszolgálati források, igencsak megkérdőjelezve azt a hivatalos verziót, mely szerint az augusztus 13-án elrabolt, majd múlt pénteken szerencsésen kiengedett magyarok állatok kiképezésére utaztak volna Szíriába. De miket is beszélünk, nincs hivatalos változat: ezt még a kiszabadult magyarok sem állítják, ahogy mást sem, de még a nevüket sem tudjuk, mi pedig mindezt a semmit igyekszünk elhinni. Mást nemigen tehetünk: bármennyire is örülünk, hogy a terroristák elengedték őket, a sztori több ponton is sántít.

Kezdjük a végén: a magyar túszok sikeres kiszabadulását a Terrorelhárítási Központ (TEK) feje úgy tálalta múlt szombati kőszegi előadásán, polgári fiatalok előtt, mintha az az ő sikerük, szinte az ő szabadítási akciójuk lett volna. Hajdu Jánost pont akkor hívták az örömhírrel, amikor a Tranzit fesztiválon azzal kérkedett, mennyire profi az egyáltalán nem Orbán magánhadseregének tekinthető TEK ("ma már nem ritka a napi két-három művelet sem").

"Kiszabadították a Szíriában augusztus közepén elrabolt három magyar állampolgárt" – jelentette be a főigazgató, hozzátéve, "mindhárman jó állapotban és biztonságban vannak, hamarosan a TEK fennhatósága alá kerülnek". A bejelentést a fiatalok "nagy tapssal fogadták", aztán lassan kiderült néhány további részlet. Először az, hogy a TEK-főnök szerint "a magyarokat egy óramű pontossággal végrehajtott titkosszolgálati akció során szabadították ki", aztán az, hogy bár Hajdu napokkal korábban a térségben járt, az óramű pontosságú akcióból kihagyták a "titkosszolgálati jelzőt", utána az, hogy nem is annyira túszszabadítási akció, sokkal inkább háromoldalú, békés tárgyalások történhettek. Végül, az eddigi highlight: a magyarokat egyszerűen otthagyták, ahol voltak, elrablóik elhúztak, otthagyták őket a pincekulccsal, szereztek egy mobilt, oszt telefonáltak egyet. Vagy kettőt.

Nem teljesen világos az sem, melyik elrabolt exrendőrnek mi a szakterülete (most a három, velük együtt elrabolt, magyar kötődásű szír állampolgárról nem is szólva, róluk különösen nagy a csend). Hol úgy hivatkoznak rájuk, hogy korábban "a rendőrség különböző szakmai területein teljesítettek szolgálatot", hol úgy, hogy mindhármuknak a kutyakiképzés volt a szakterülete. A HVG idézett írása szerint egyikük (említettük már, hogy egyiküknek sem tudjuk a nevét?) "rendőröket képzett járőr-, nyomozó, kábítószer-kereső és elfogó kutyás munkákra", másikuk tűzszerész, társuk meg a harcművészetek iránt lelkesedett.

Az sem éppen a megnyugtató kormányzati kommunikáció tipikus esete, ha előbb Takács Szabolcs, a külügy helyettes államtitkára kijelenti, hogy "a magyar kormánynak semmi köze nem volt a három túsz kint tartózkodásához, vagy kinti tevékenységéhez", de mivel nem tudják biztosan, azért "vizsgálatot is kezdeményeztek ennek kiderítésére". Martonyi külügyminiszter pedig olyannyira nem tudja, hogy a külügy mit tud az ilyen akciókról és mit nem, hogy köszönetet mond a terroristáknak, oppardon, "a szír ellenzéknek", amiért "talán annak ellenére, hogy ezek az emberek a másik oldalon folytattak szakértői tevékenységet", lehetővé tette a kiszabadulásukat. Talán annak ellenére?

E ponton elérkeztünk történetünk voltaképpeni esszenciájához: mi a nyavalyáért utazott ki a három rendőrkutyás-tűzszerész-harcművész Szíriába, állítólagos "magánútra", "baráti meghívásra"? Elképzeljük a lehetséges variációkat: a) damaszkuszi, kulturális okokból igen ritka kutya-tulajdonosok ebeit sétáltatták bomba- és aknabiztos köztereken, b) valójában orvos rezidensek ők, akik a hazai perspektívátlanság elől – London helyett – Szíria fővárosának legendásan profi kórházait választották, c) a damaszkuszi nagycirkusz előadásaira treníroztak oroszlánokat, uszkárokat, fókákat, d) egyszerű turistákként befizettek a Catastrophe Tours utazási iroda szíriai körútjára ("lőjön Ön is Aleppóban"), bejárva az összes polgárháborús helyszínt, e) az Aszad-rezsim valamelyik erőszakszervét segítették bombakeresési, tűzszerészi szaktudásukkal, ezt Martonyiék is igencsak valószínűsítik, és igen kínosan érinti őket, hogy lófaszt sem tudtak a misszióról. Ha igaz.

Ha nem, akkor marad nekünk Hajdu János. "Arra a kérdésre, hogy mit csinálhatott Szíriában a három magyar – akik korábban rendőrök voltak –, Hajdu János azt válaszolta: valószínűsíti, hogy azt, amihez értettek, a kutyakiképzést." Miközben maga az egyik kiszabadult magyar állítja, hogy a történetnek "nincs köze" korábbi munkájukhoz. Hát, maradjunk ebben. A magyar külügynek kellemes vizsgálatot és még ennél is profibb kommunikációt kívánunk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!