Bevallom, nem gondoltam, hogy egyszer Schiffer András politikája mellett fogok nyilvánosan érvelni. Nem vagyok sem antikapitalista, sem antikommunista, sem ökoszociális, sem pedig globalizációkritikus. Sőt…Viszont azt gondolom, hogy a múlt hétvégi LMP-kongresszuson kialakult éles politikai vitában Schiffer és hívei képviselik a helyes – nemcsak az LMP számára, hanem a demokratikus politikai közösség egészének szempontjából kedvezőbb – álláspontot.

A kongresszus kérdése az volt, hogy az LMP mit kezdjen a Bajnai által fémjelzett Együtt 2014 „választói mozgalom” csatlakozási meghívójával. Schifferék azt mondták, hogy el kell utasítani, az LMP számomra legszimpatikusabb arcait magában foglaló ellentábor meg azt, hogy tárgyalni kell róla. Minden Jávor Benedek és Karácsony Gergely iránti rokonszenvem dacára azt kell mondanom, hogy Schifferéknek van igazuk: a csatlakozásról az LMP-nek tárgyalnia sem érdemes.

*

Hogy mi az az Együtt 2014, senki nem tudja, maga az Együtt 2014 sem. Résztvevői egyfelől választási alternatívát kívánnak nyújtani, amely egy új politikai kultúra meghonosítása révén megteremti az új politikai centrumot – magyarán a jelenleg bizonytalan, pártot nem választó, valahol a politikai közép környékén elhelyezkedő szavazókból kíván minél többet megnyerni. Ez helyes ambíció: ilyen választó sok van, a kormányváltáshoz szükség lesz rájuk, ezért nem túlzás azt mondani, hogy az Orbán-kormány leválthatósága a ma ismert politikai szereplők és körülmények mellett Bajnaiék sikerétől függhet. A kormányváltáshoz mindenekelőtt a legnagyobb ellenzéki pártnak számító MSZP-vel kell együttműködniük a választások előtt és után. Szerintem ez lehetséges és egyben kívánatos is.

Másfelől mintha az Együtt 2014 nemcsak politikai alternatívát kívánna nyújtani, hanem egyszersmind a demokratikus politikai alternatívát nyújtó erők összessége is akarna lenni. Ez abszurditás. Az Együtt 2014 alapítóira soha egyetlen választópolgár nem szavazott még. Hogyan képzelhetik, hogy hívó szavukra tényleges szavazatokkal parlamenti mandátumokat szerzett, évek vagy akár évtizedek óta működő politikai pártok önállóságukat feladva közös „választói mozgalomba” tömörülnek velük?

A szóban forgó esetben ezt különösen nehéz elképzelni. Az LMP ugyanis egy, az MSZP-SZDSZ kormányok ellenében szerveződött, identitását jelentős részben a 2002-10 közötti kormányzati gyakorlatok kritikájára és a gazdasági liberalizmus elutasítására alapozó párt. Miért kellene közös mozgalmat alkotnia egy, a 2006-10 közötti MSZP-SZDSZ kormányok mindegyikében főszerepet játszó politikussal?

Ha jól értem az Együtt 2014-et, véleményük szerint azért kellene hozzájuk már létező, adott esetben tényleges választók tényleges szavazatait egy vagy több ízben már megszerző pártoknak csatlakozniuk, mert a 2014-es választás olyan különleges választás lesz, amelynek valódi tétje nem az ellenzéki győzelem, hanem a „rezsimváltás”, ehhez pedig olyan sok választó támogatását kell megnyerni, amennyire a demokratikus pártok csak együtt lehetnek képesek. Ez azonban nem több jól hangzó, de tartalmilag hamis kampányszövegnél.

*

Mind a kormányváltáshoz, mind a kétharmados többséget igénylő demokratikus rendszer-visszaváltáshoz nagyon sok választót kell megnyerni. Nemcsak a demokratikus pártok szavazatait kell azonban maximalizálni, hanem egyszersmind a Fideszre jutókat is minimalizálni. A demokratikus pártok kétharmados parlamenti fölényének nemcsak az a feltétele, hogy a baloldalon egy erős és vonzó alternatíva álljon a választók rendelkezésére, hanem az is, hogy a Fidesz mind kevésbé tudja integrálni a jobboldali szavazatokat. A demokratikus rezsimváltáshoz nem kétharmados kormánytöbbségre van szükség, hanem a Fidesz és a Jobbik egyharmadosnál nem nagyobb együttes mandátumarányára. Erre a jelenlegi ismeretek szerint kicsi az esély, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy a permanens költségvetési megszorítások közepette várható rohamos kormányzati népszerűségvesztés 2014-ig ezt reálissá teszi.

Ha így lesz, a demokratikus rezsimváltásnak az lesz a kulcskérdése, hogy ki nyeri meg a Fidesz által elvesztett, magukat jobboldaliként azonosító választók szavazatait: egy demokratikus alternatíva vagy a Jobbik? Az MSZP és az Együtt 2014 ugyanis aligha lesznek versenyben értük. Hogy az LMP versenyben lesz-e, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a baloldali egy-a-tábor-egy-a-zászló stratégiája tévedés. A Fidesz sem akkor szerzett kétharmados parlamenti többséget, amikor a jobboldalon egy volt a tábor és a zászló, hanem amikor a Jobbikkal együtt sikerült radikálisan jobbra tolnia a politikai élet centrumát, mint ahogy az MSZP és az SZDSZ sem együtt indult az 1994-es választásokon. A rendszer-visszaváltáshoz nem az új kormánytöbbség szavazatait kell maximalizálni, hanem a politikai centrumot kell visszatolni a 2010 előtti helyére. Márpedig egy lerobbant zsigulit sem úgy szokás odébb tolni, hogy a résztvevők csatárláncot alkotva, egyetlen ponton dőlnek neki.

*

Ha az LMP betagozódna az Együtt 2014-be, majd annak részeként közös választási alternatívát alkotna az MSZP-vel – ami nélkül semmi értelme az egész Együtt-projektnek, mivel nem segítené, hanem a szavazatok megosztása miatt akadályozná a baloldali kormánytöbbség kialakulását – az 1994 utáni, végső soron a magyar demokrácia bukását eredményező helyzetbe jutnánk vissza. Egyik oldalon a demokratikus politikai értékeket képviselő, szerencsés esetben akár kétharmados parlamenti többséggel – és vele korlátlan politikai felelősséggel – rendelkező kormány, a másikon a nemcsak a kormánnyal, hanem a liberális demokráciával is szembenálló ellenzék. A kormány veresége – ami egy demokráciában előbb-utóbb elkerülhetetlen, különösen ha fájdalmas gazdaság- és társadalompolitikai lépéseket kell tennie, ami 2014 után aligha lesz elkerülhető – a demokrácia vereségével volna egyenlő. Ennél összehasonlíthatatlanul előnyösebb volna, ha a mai demokratikus ellenzék pártjai együttesen kétharmados többséget szereznének, de a kormányban csak egy részük venne részt. Lehet, hogy erre kicsi az esély, de nem kisebb, mint hogy egy közös, a Fidesztől balra található pártok mindegyikét magában foglaló alternatíva jár ebben sikerrel.

Ettől persze az LMP-ben és másutt politizáló antikommunista demokratáknak egyszer majd dönteniük kell arról, hogy az antikommunizmust vagy a liberális demokrácia iránti elkötelezettséget tartják-e fontosabbnak. És ha rosszul döntenek, lehet, hogy nem lehet majd más a politika Magyarországon, mint amilyennek 1994 után megismertük. A zsigulink meg marad ott ahol van, mindörökre, mozdíthatatlanul.