A fesztivál

A kétezres évek eleje óta Tusványos elsősorban egy fesztivál. Egy olyan hely, ahol az erdélyi magyar fiatalok évről évre ingyen vagy szinte ingyen nézhetik meg kedvenc előadóikat élőben, és ez bizony egy egyáltalán nem elhanyagolható szerep. A kétezres évek elején gyakorlatilag ez volt az egyetlen normális erdélyi fellépési lehetőség a magyarországi zenekarok számára. Aztán a(z azóta megszűnt) Félsziget megjelenésével, a diákrendezvények megerősödésével, a városnapok programjának befogadóbbá válásával , illetve egy-két jobban mozgó klubnak köszönhetően árnyalódott a kép, sőt, az utóbbi két évben két új magyar fesztivál is született (a torockói Double Rise és a marosvásárhelyi Vibe); de Tusványos továbbra is az elsőszámú célpont a székelyföldi fiatalok számára. Egyrészt közelsége és megközelíthetősége, másrészt árai (jegyet csak az esti órákban kell venni, és akkor is szimbolikus összegért) miatt, harmadrészt meg megszokásból.

MTI / Máthé Zoltán

A tusványosi bulik híre még mindig szájról szájra terjed, és a székelyföldi tizenévesek számára egyfajta beavatási rítusnak számít először ott lenni a rendezvényen, kicsit olyan, mint amikor anyu először enged ki a Szigetre.

A fesztivál közönsége tízen- és huszonévesekből áll, akiknek egy jelentős része ott sátorozik egész héten, talán hébe-hóba belenéz egy-egy előadásba is, de alapvetően az esti koncertekért és bulikért van itt, így a nappali órákat regenerálódásra használja. Ehhez tevődik egy szintén jelentős réteg, amelynek tagjai csek estére „ugranak át” Tusnádfürdőre a közelben lévő településekről, és éjszaka vagy hajnalban haza is megy. A sokéves tapasztalat mondatja velem, mindkét kategóriára jellemző, hogy teljes mértékben otthon érzi magát a rendezvényen, olyannyira, hogy ez még akár az öltözködésen is tetten érhető: míg egy máshol zajló fesztiválra jó eséllyel kicsípnék magukat, itt a teljes lazaság az úr, a csajok és a srácok nem akarnak idegeneknek bizonyítani, pont annyira öltöznek ki, mintha a sarki kocsmában töltenék az estét.

Itt nyitok egy kis zárójelt, hogy a tavalyi Quimby-botrány is érthetőbbé váljon: a magyarországi előadók ezt a Tusványost ismerik, ahol esténként több ezer fiatal várja, hogy színpadra lépjenek, és ahol valahogy mindig nagyon jó a hangulat. Ők ezekért a fiatalokért jönnek, és miattuk térnek vissza ide. Ez a világ teljesen párhuzamos azzal, amit a médiában látunk Tusványosról.

MTI / Baranyi Ildikó

A találkozási pont

A Tusványos-veteránok, azaz a harmincas-negyvenes generáció számára, amelybe én is tartozom, Tusványos elsősorban egy találkozási pont. Ezzel a rendezvénnyel nőttünk fel, itt láttunk először normális koncertet, itt lettünk szerelmesek, itt történtek velünk az első nagy kalandok, és ide jövünk vissza évről évre, hogy ismét találkozzunk azokkal, akikkel hajdanán együtt lógtunk. Míg egy tetszőleges másik nagy rendezvényen órákig nem botlunk ismerősbe, itt két lépést nem tudunk tenni úgy, hogy ne mosolyogjon ránk valaki, akit húsz éve ismerünk. Ez a közönség ezekért a találkozásokért jár ide. Nem azt mondom, hogy nem ülnek be ők is egy-egy előadásra, amit kellő kritikai érzékkel végig is hallgatnak, vagy nem érdekli őket az esti koncert, de mindkettőről szívesen lemondanak azért, hogy egy pohár bor mellett beszélgessenek egy régi baráttal.

Túry Gergely

A téma

Most kezdünk közeledni a forró témákhoz. Az újságírók számára Tusványos elsősorban a témákról szól. Egyrészt a gyorslövetű, X politikus ezt nyilatkozta, Y azt jelentette be típusú anyagokról; másrészt a nagyobb kifutású témákról: Tusványoson a legrosszabb éveiben is sok olyan előadás van, amelyre érdemes odafigyelni, ahol szakmai alapon beszélgetnek társadalomkutatók, természettudósok, gazdasági szakemberek – egy jó újságírónak ez akár hónapokra elegendő muníciót biztosíthat. Szóval előadások szintjén sem minden szól a politikáról, de mégiscsak ez az, ami a napi sajtóban leginkább látható a rendezvényből.

Politikai szempontból Tusványos (illetve akkor még Bálványos, hiszen az első találkozókat ott szervezték) az eredeti elképzelés szerint a magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd terepe volt. Nagyon hosszú kitérő lenne végigvenni az okokat, amiért már egyik szerepet sem tudja betölteni a rendezvény, a romániai magyar politikai tér változásaitól a román politikum tudatos elfordulásáig, de mára a legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy politikailag az történik itt, hogy a magyar kormánypártok eljönnek, kinyilatkoztatnak, a romániai magyar politikai szervezetek meg bólogatnak nekik. Érdemi vitákra itt már nem igazán lehet számítani.

Van itt még egy fontos részlet: mivel a médiatermékek a politikai, közéleti témákhoz értő munkatársaikat küldik Tusványosra (nyilván, ez a magyarországi médiára is érvényes), vajmi kevés köszön vissza a fesztiváljellegéből a tudósításokban, így – kissé sarkítva – nem azt tudjuk meg, hogy mi történt este azon a koncerten, amelyen mondjuk tízezren voltak, arról viszont részletesen beszámolnak, hogy mi hangzott el az előadáson, amelyen egyébként 27 néző volt jelen (ebből 5 újságíró, 4 szervező, 3 politikus-asszisztens).

Az Orbán-koncert

Orbán Viktor tusványosi előadása mindig is kiemelt eseménynek számított, amelyet nagy figyelem övezett, akár Tőkés László és Németh Zsolt, akár Emil Constantinescu, akár Traian Basescu akkori román államfő társaságában lépett színpadra. Az „Orbán-koncert” (nem saját kitaláció az elnevezés, teljesen közszájon forog) már jópár éve a nagyszínpadon zajlik, szombaton délelőtt, és rendszerint körülbelül kétezres tömeg követi élőben a helyszínen. Erre az eseményre megint megváltozik a rendezvény résztvevőinek összetétele: miközben a legfiatalabbak az egyre erősebben tűző nappal küzdve próbálnak még kicsit aludni a sátroban, az idősebb korosztály aránya jelentősen megnő, ez egy olyan esemény, amelyre például a szüleim is évente kijárnak Csíkszeredából. Nyilván, a média is mindig odafigyelt erre az eseményre, függetlenül attól, hogy épp miniszterelnökként vagy „csak” a „magyar nemzet örökös miniszterelnökeként” köszöntötték őt a rendezvényen.

De Orbán Viktornak soha nem volt annyira központi szerepe Tusványosban, mint az elmúlt pár évben. 2014-ben ugyanis egyetlen beszédével sikerült teljes mértékben újradefiniálnia Tusványos szerepét, és azon belül saját szerepét is. Természetesen a híres „illiberális demokrácia” beszédéről van szó.

MTI / Baranyi Ildikó

Ez a beszéd (megkockáztatom: minden idők legfontosabb Orbán-szónoklata) minden szempontból újat hozott. Most nem az ijesztő stupiditására vagy a diktátori fennhéjázóságára gondolok. Hanem arra, hogy míg eddig a szerep az volt, hogy Orbán évente egyszer eljött, és innen üzent az erdélyieknek vagy általában a határon túli (az utóbbi pár évben: külhoni) magyaroknak, ebben a beszédben az égvilágon semmit nem üzent nekik. Ez kétféleképpen értelmezhető. Az egyik értelmezés az, hogy Orbánnak nem volt üzenete az itt élők számára. A másik érelmezés az, hogy Orbán úgy gondolta, nem kell külön üzennie nekik, mert a Magyarországnak szóló üzenete rájuk is érvényes, nincs itt különpálya, nincsenek határon túliak és határon inneniek, csak a nemzet van.

Ennél fontosabb azonban, hogy most először Orbán beszéde egy vegytiszta programbeszéd volt. Merőben szokatlan, hogy egy ország vezetője az ország határain kívül tartson egy ilyen típusú, az irányokat hosszú időre meghatározó, markáns beszédet, de itt ez történt, és ezzel Orbán egyértelművé tette: nemzetpolitikájának egyik legfontosabb helyszíne Tusványos. Ha valaki kíváncsi arra, mi van Orbán Viktor fejében Magyarország jövőjéről, csak egy helyről tudhatja meg közvetlenül: Tusványosról.

Az erdélyi magyar emberek valószínűleg nem nagyon érezték ezt az arányeltolódást, számukra Tusványos továbbra is az maradt, ami volt, egy fesztivál, egy találkozóhely. Azok számára azonban, akik a magyarországi média szűrőjén keresztül próbálnak viszonyulni ehhez a rendezvényhez, nyilván nem sok marad a Fidesz-propagandán és Orbán Viktor rendes éves programbeszédén kívül. Számukra Tusványos örökre az illiberális demokrácia szülőhazája marad, vagy legalábbis addig, amíg Orbán Viktor nem mond valami még meredekebbet.

(A szerző a Transindex újságírója)