A kormányalakításról szóló hírek kapcsán jutott eszembe az alábbi régi (tán évtizedes) emlékem (élményem? – na, azt talán nem) Dr. Kásler Miklósról, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosáról. Az elmondandó eset idején a Népszabadság egészségügyi mellékletének (Gyógyász) szerkesztője voltam, s ebben a minőségemben rendszeresen részt vettem az Országos Onkológiai Intézet sajtótájékoztatóin (is). Akkoriban döntött úgy dr. Kásler, hogy (még) szorosabbra kell fűznie intézete kapcsolatát a szakmai sajtóval, s erről a döntéséről, majd ennek kivitelezéséről kívánta tájékoztatni az újságírókat.

A szép számban meghívottak társaságával népes orvoscsoport ült szemben (osztályvezetők, vezető szakemberek) az esemény helyszínén, a Pallas Páholyban.
A „nagy bejelentés” úgy szólt, hogy Kásler prof. arra kérte a sajtó képviselőit, legyünk az onkológiai szakma segítségére abban, hogy a rák megelőzése érdekében készítsük fel a lakosságot a többlettudásra, támasszuk fel bennük az információ megszerzésének vágyát, növeljük jólértesültségüket, egészségtudatosságukat. Azaz, hívjuk fel figyelmüket a betegség(ek) megelőzésének fontosságára. Legyünk hitelesek, az intézet munkatársai pedig ehhez majd megadnak minden segítséget, ígérte, kollégái nevében. Naprakész irodalmi adatokat, külföldi és hazai tudományos cikkeket bocsátanak rendelkezésünkre, sőt, saját megszólalásaikat is a cél érdekébe állítják.
Kásler Miklós vitte a szót, és eközben már a második cigarettáját szívta – pedig még csak 10-15 perce kezdődött meg az esemény. Odaszóltam a mellettem ülő sajtómunkásnak, „figyelj, mikor gyújt rá a harmadik cigarettára, mert akkor mondok valamit”.

Még egy darabig beszélt a főigazgató, majd átadta a szót egyik munkatársának, s a tájékoztató folytatódott, mintha minket kellett volna meggyőzni arról, hogy dolgunk a prevenció népszerűsítése, mert csírájában kell elfojtani a bajt, és mennyivel olcsóbb is ekkor beavatkozni, mint kifejlett állapotában kezelni a betegséget. Nem jött még el a kérdezés ideje, mégis, nagyon látványosan feltettem a kezem, mintha sürgősen valami igen-igen fontosat kellene kérdeznem – ugyanis Kásler dr. rágyújtott a harmadik cigarettájára.

Az esemény szóvivője türelmetlenül ugyan, de megadta a kérdezés jogát. Felálltam, s látványosan elkezdtem magam előtt összepakolni a jegyzeteimet. „E pillanatban nincs mit kérdeznem, csak közlendőm van. Bejelentem, hogy én most elmegyek, nem kívánom tovább hallgatni szavaikat. Nem tartom ugyanis elfogadhatónak ezt a helyzetet, hogy minket győzködnek a rák megelőzés fontosságáról, miközben az intézet első számú vezetője – még itt és most is – láncdohányosként viselkedik. A megszólalók minden szava álságos, nincs semmi hitelessége annak, hogy a lakosság egészségéért dolgoznának. Ezért tiltakozásképpen én most elmegyek.”
Kásler Miklós kissé értetlenkedve nézett, de szokásos halk hangján, visszafogottan csak ennyit jegyzett meg: „de hiszen mielőtt beszélni kezdtem volna, megkérdeztem, rágyújthatok-e, és senki nem mondott nemet”. „Sajnálom, nem hallottam, mert én biztosan nemet mondtam volna, az előbb elmondottakra gondolva. Az Ön esetében most sem az udvariassági hiányosságot említem, hanem szakmai hiteltelenségét!" Azzal eljöttem.

Néma csend volt, és (persze?) egyetlen kolléga se követett. Utóbb megkérdeztem az egyik részt vevő újságírót, mi történt távozásom után. Megjegyezte, mintha mi sem történt volna, folytatódott az esemény. És még csak arra sem emlékezett, hogy a továbbiakban dr. Kásler Miklós ismét rágyújtott-e.