Tetszett a cikk?

Négyötödös, illetve kilenctizedes szavazataránnyal fogadta el a Magyar Országgyűlés a hetedik alkotmánymódosítást, majd a „Stop Soros” törvényt. Emögött ott áll a magyarországi választók többsége is.

Ez világos eredmény. Igaz, nincs benne semmi különös. Az európai közvélemény elsöprő többsége ellenzi – majdnem mindenütt – a közel-keleti, közép-ázsiai és afrikai menekültek befogadását. Roma locuta, causa finita. Vox populi, vox Dei. Harsonák. Dobszó.

Magyarországi sajátosság: itt ez nemcsak átmeneti politikai fejlemény. Itt a történelmi „alkotmányos identitás” részévé tették a rasszizmust és az idegengyűlöletet. Itt az „Alaptörvény” kötelez bennünket az együttérzés, a részvét, az irgalom, a vendégbarátság erényeinek megtagadására. Törvényhozóink megfontolt döntése ez. Némelyek (magyar államférfiak) ünnepélyesen megtagadják az európai – de tulajdonképpen minden egyes – civilizáció alapelveit, mások csak brutálisan, ám képmutatóan alkalmazzák a gyakorlatban a barbárság parancsolatait. A különbség csekély.

(Kérem a nyájas olvasót, fussa át „Aquarius” c. írásomat, hadd ne ismételjem magam.)

Nemcsak a térben másutt, hanem az időben egyebütt is a nemzeti-faji-etnikai probléma vetett gátat Magyarországon (és persze külföldön is) a szabadságnak:

  1. a tizenkilencedik század második felében, majd a huszadik legelején az Ausztriával való összeköttetés problémája és a nemzetiségi kérdés (különösen a románellenesség);

  2. a két világháború között a határrevízió problémája és a zsidókérdés (antiszemitizmus);

  3. 1949 és 1989 között a szovjet megszállás és a Nyugattól való kulturális elszakadás;

  4. 1989 után a cigánykérdés (romaellenes fajgyűlölet), Európa-ellenesség és iszlamofóbiás migrációellenesség.

Mindezekben a periódusokban a belső problémákért a Nyugatot és a nemzetközi szervezeteket volt szokás hibáztatni.

1. A románokat és a szlovákokat („oláhokat” és „tótokat”) a Nyugat és „Bécs” biztatja, aki meg védi őket – radikálisok, szociáldemokraták, modern írók – nyugatmajmoló, a nemzetközi szabadkőművesség zsoldjában álló, magyarellenes honárulók (mindenekelőtt Ady).

2. A zsidók védelmezői és az antiirredenták az antant, a kisantant, a II. és a III. Internacionálé, a szabadkőművesség és „Párizs” ügynökei, Rothschild bábjai; a Népszövetség az ellenség ügynöksége. (Mindevvel sikerült elodázni a demokratikus választójogot, a földreformot, a cenzúra eltörlését, az állampolgári egyenlőséget.)

3. A szovjet típusú diktatúra ellenzői, az emberi jogi csoportok, Helsinki-bizottságok, szamizdat folyóiratok stb. a Nyugat (vagy Amerika) ügynökei, az ellenzékieket („dissidents”) magasztaló nyugati újságok a judeoliberális világösszeesküvés (plusz hatvannyolcasok, trockisták) balekjai. Terjesztik a szexuális szabadosságot.

4. A „migránssimogató” kozmopoliták, emberi jogi csoportok, Helsinki-bizottságok, független internetes portálok „Brüsszel” (azaz Soros) ügynökei, a civil társadalmat megtestesítő NGO-kat magasztaló nyugati médiák Soros/EU/ENSZ/Európa Tanács, azaz a judeoliberális világösszeesküvés (plusz hatvannyolcasok, „kulturális marxisták”) balekjai. Terjesztik a szexuális szabadosságot.

Kétségtelenül van folytonosság.

A paranoiában.

Az irracionális, műveletlen politikai gondolkodásban.

De ezen túl: mindazokat a fölszabadulási (emancipációs) törekvéseket, amelyek a hierarchia (rangsor), kasztos (rendi) vagy osztályegyenlőtlenség, a politikai alárendeltség eltörlésére törekedtek így vagy úgy (fölvilágosodás, szocializmus) rendre legyőzte a nacionalizmus-rasszizmus-etnicizmus (ezek nem szinonimák, bár van közös elemük). Napóleon a francia forradalom után. A szociáldemokrácia árulása 1914 nyarán. „Szocializmus egy országban”: a Kommunista Internacionálé átalakítása orosz nemzeti zsarnoksággá, hála Sztálinnak. Most: az Európai Unió fölbomlása. Az ENSZ eljelentéktelenedése. A nemzetközi jog el nem ismerése. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának és az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatának, az ENSZ Alapokmányának nyílt, durva megsértése a legtöbb nemzetállami kormány által.

Olyan régi, elismert szervezeteket neveznek (ma már nemcsak Magyarországon) bűnöző bandáknak, mint a Médecins Sans Frontières, Amnesty International, Vöröskereszt, Greenpeace, Anti-Slavery International, Migration Aid. Hasonlóképpen kezelik – a szélsőjobboldali magyar kormánysajtóban – az ENSZ menekültügyi főbiztosságát (UNCHR), emberi jogi főképviselőjét és az ENSZ főtitkárát. (A Magyar Idők nevű Orbán-szócső az EU után már a NATO-t is támadja.) Az új évezredben eddig legsikeresebb emancipációs mozgalom, az új feminizmus és az LGBTQIIA csoportok akciója – „dzsenderfasizmus” és hasonló neveken – eredményes támadás tárgya. Az aprócska baloldal („baloldal”-on nem azt értjük, amit Magyarországon szoktak az értetlenek és a tudatlanok, hanem az antikapitalistákat) mélyen megosztott, s a baloldali vereség szokásos formáit mutatja (szektásság, depresszió, vadulás).

Mindenesetre: az ún. polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus összes erői végzetes vereséget szenvedtek, a győztesek a fajvédők, a fajüldözők és a fajgyűlölők. Azok az országok, ahol ez (még) nincs így – Portugália, Spanyolország, részben Görögország – azért különböznek tőlünk, mert 1945 után is megtapasztalták a fasizmust, tehát nekik nem kell magyarázni.

(Még azok az országok is mások, mint mi, ahol egyébként győzött az etnicizmus, de ahol a nemzeti hagyomány, a nemzeti identitás része az antifasizmus – Szerbia, Franciaország, Olaszország –, van egyfajta történelmi automatizmus, legalább a „Bella ciao” szintjén; ez Magyarországon még a radikális baloldalon sincs meg egészen, itt még az antifasizmus 1968-i fölújulása se hagyott mély nyomot. Nem beszélve a polgári balközépről, amely mélyen irredenta, románellenes.)

A hetedik alkotmánymódosítás és a „Stop Soros” törvény semmiféle fölháborodást, lázadást, ellenállást nem váltott ki a magyarországi ellenzéki közegből (az „ellenzéki” „pártok” belső „problémáikkal” „vannak elfoglalva”). Némi halk nyafogás hallatszott, mert a törvény és az alkotmánymódosítás amúgy se végrehajtható meg abszurd, de hát az ellenzék – beleértve az ellenzéki sajtót – még az országgyűlési választások előtt világossá tette, hogy rosszkedvűen helyesli az orbáni fajvédő kerítést, vagy legalábbis beletörődött, hogy a nép ezt akarja, passz.

Nemzeti egység, összpárti (összmediális) etnicizmus.

Hát akkor a rend kedvéért szögezzük le: az volna a helyes megoldás, ha az európai államok anyagi lehetőségeik függvényében befogadnák a központ által méltányosan elosztott menekülteket.

Magyarország nyugodtan befogadhatna évi tizenöt-húszezer embert. Ez ugyan áldozat lenne, sok nehézséggel járna, de a tisztesség ennyit megkövetelne.

Az európai kvótarendszer alapgondolata helyes, a nemzetállami kormányok tévednek.

Ezt a megoldást elvetették, nem lesz belőle semmi. Álláspontomat alig osztja valaki. Az ellenzéki médiák Orbán miniszterelnök úr furcsa nadrágján vidulnak meg az Országgyűlésben megesett groteszk összeszólalkozásokon. Olyan részletkérdés, mint a Magyar Tudományos Akadémia autonómiájának fölszámolása (mivel az elitet érinti), csakugyan undort kelt (indokoltan), de a hajléktalanság alkotmányos megbélyegzése nem. A még nem orbánista értelmiség zavartan hallgat.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma földrészünk meghatározó, irányadó – „trendsetter” – államférfia; és az általa meghatározott irány nyílegyenesen vezet a pokolba. Nagysikerű bajtársa és híve, Sebastian Kurz osztrák szövetségi kancellár Európa külső és belső határainak lezárását proponálja. A magyar miniszterelnök magyar újrafölfegyverzést javasol, megerősített magyar hadsereget. Ezt a gondolatot Raffay Ernő úr, a szélsőjobboldali történeti publicisztika ismert alakja konkretizálja a kormány hivatalos lapjában: szerinte a Trianonban elszakított magyar területeket fegyverrel – és Oroszország segítségével – kell visszahódítani. (Nézetei nagyszabású művészi kifejezést nyertek a Trianon c. lovasmjuzikelben a budapesti Hősök terén a minap.) Ellenvetés erre a kormánytáborból tudtommal nem érkezett.

Raffay úr marginális közszereplő; viszont Horia R. Patapievici a román értelmiség vezető figurája, hatalmas tekintélyű véleményvezér, aki óriási visszhangot keltett bukaresti beszédében Románia újrafölfegyverzését, a titkosszolgálatok megerősítését követeli – a román konzervatív értelmiség válságban mindig a fegyveres erők felé szokott fordulni – az orosz (és a bécsi döntésre való utalása szerint: a magyar) veszélyre tekintettel. Patapievici úr a román hagyományoknak megfelelően a nyugati szövetségben (EU/NATO) látja a menekvést, Orbán úr és Raffay úr pedig a magyar hagyományoknak megfelelően a Nyugattal való szembefordulásban. A különbség csak annyi, hogy a magyar hadsereg: álom, a román (és a lengyel) hadsereg azonban a Pentagon és a CIA által vastagon alátámasztott valóság.

Orbán úr érzi, hogy – etnicista ideológiájának (tőle nagyjából független) diadala ellenére – geopolitikailag egyedül marad. Erre reagál bárdolatlan, balkörmű és bumfordi beavatkozása a volt jugoszláv tagköztársaságok politikai életébe, amelynek eredménye magyar szempontból: zéró. Mint minden etnikai politika, az övé is természetesen jut el a közszabadságok és autonóm társadalmi szférák fölszámolásához, rendőrállamhoz és – enyhén szólva – veszedelmes külpolitikai konfliktusokhoz. A tirannia mindig rendet akar, és mindig zűrzavart okoz.

A menekültügyben kialakult, úgyszólván össznemzeti közmegegyezést – mivel megöli a fehér középosztály szabadságát is – csakhamar meg fogják bánni sokan. Konzervatívok is. Azért, mert nekik lesz rossz. Ez előrelátható, de engem – bevallom – nem érdekel különösebben. Engem az érdekel, mi lesz a menekülőkkel, a szenvedőkkel, a számkivetettekkel. Akikről ezt írta 1971-ben Domonkos István (ha nem tudnák, híres jugoszláviai magyar költő szül. 1940, Ókér, Vajdaság/Szerbia):

én menni külföld/mit munkaengedély/kofferban szalonna/két kiló kenyér/.../menni nyaralni adria/szeretni szoknya fokhagyma/szeretni kövér nő/szeretni hátul szeretni elöl/halál jönni kelet felől//én gyáva rezegni nagyon/váróteremben élet légycsapóval/vágni engem nyakon.

(Lásd itt Balassa Péter tanulmányával.)

Véleményem kisebbségi vélemény. Egyetértésre nem számítok. Talán valaki fölneszel. Bár alighanem már késő.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!