Az egyetlen becsületes megoldásnak azt tartom, ha támogatjátok Gyurcsány próbálkozását - írja a Népszabadságban megjelent, Fodor Gábor szabaddemokrata elnöknek címzett nyílt levelében Bauer Tamás közgazdász, az SZDSZ volt ügyvivője.
Fodor Gábor és az SZDSZ elutasította a Gyurcsány-csomagot. Jó érzékkel észrevették, hogy ennek a programnak és bejelentésnek egyetlen mondatát kell komolyan venni: „ha a parlament nem fogadja el, lemondok”. Az MSZP vezetői most vagy Gyurcsány és csomagja mellé állnak, vagy ráveszik Gyurcsányt, mondjon le a miniszterelnökségről, és maradjon pártelnök a következő kongresszusig. Az országnak a a második verzió lenne érdeke: hiteles kormány, hiteles kormányfővel.
Az ördöggel, azaz Eichmann-nal cimborált Kasztner Rezső, amikor sikerült 1944 végén a náci megszállás miatt reménytelen helyzetben lévő másfélezer prominens magyar zsidót (és saját családjának tagjait is) vonatra ültetni és a biztonságos Svájcba menekíteni. De közben milliókra a biztos halál várt a nácik megsemmisítő táboraiban. Hős volt-e Kasztner, vagy pedig kollaboráns? A vita még mindig tart.
Göncz Kingát még nagy jóindulattal és pozitív elfogultsággal se nevezhetnénk markánsan önálló arcélű, szuverén politikusnak. Vele megszakadt a rendszerváltástól létező hagyomány, amely szerint e pozíciót a diplomáciában járatos illető tölti be. Most azonban figyelemreméltó javaslattal állt elő.
Ha a puszta adatokat nézzük, a magyar olimpikonok nyolc évtizede nem szerepeltek olyan gyengén, mint Pekingben. De e teljesítmény vajon a körülményekre tekintettel is mérsékelt volt, vagy ma már csak ennyire futja a magyar élsportnak? Továbbá visszatérhet-e még régi dicsőségünk? Más kérdéseink is vannak még bőven, de biztos választ e helyt ne várjanak!
Több mint félévtizedes büntetőeljárás végére került a héten - nem jogerős – pont.
Gyurcsány Ferenc maga írja legutóbbi, régóta várt dolgozatáról, hogy „cselekvést szolgáló terv, de több is annál”. Megegyezés Magyarország megújításának lehetséges irányairól, fotókkal és táblázatokkal együtt, hat teljes kolumnán. Megértem Lendvai Ildikót, hogy pártja vezetőségnek tanácskozása után nem vállalkozott a miniszterelnök állásfoglalásának kommentálására. Beszéljen önmagáért, ha tud, ez a tengeri kígyóhoz hasonlatos textus.
Gyurcsány Ferenc szerdai cikke nem vizsgálható a kontextus nélkül, amelyben született. Azért, hogy világos képet kapjunk a szocialisták, valamint a pártelnök-miniszterelnök szándékairól, motivációiról és nem utolsó sorban lehetőségeiről, számba kell vennünk a kényszerítő körülményeket is.
Magasodó gyűlöletfalak építőkockájává is válhat a kődarab, amely betörte a székesfehérvári roma lány fejét. Ugyanakkor pozitív fejleményt is tartalmaz az eseménysor.
Vajda László belülről látta azt, ami miatt több százezren megemelték a kalapjukat. A kínai szervezőbizottság magyar vezetője már több olimpia szervezésében is közreműködött, de a pekingit fantasztikusnak tartja.
Véget ért az olimpia, a kellemes izgalomban a tévé előtt eltöltött tizenhat nap után meg kell küzdenünk az elvonási tünetekkel. Nincs kiért, miért izgulni, folyamatosan kellemesen emelkedett izgalmi állapotban bizseregni. Az olimpia feldob. De vajon mivel bűvöli az embereket világszerte?
1945 után a feldolgozatlan, nyomasztó közelmúlt határozta meg azoknak az országoknak a közéletét, ahol a totalitariánus rendszerek rövidebb vagy hosszabb időre berendezkedtek. Nem kis mértékben ez vezetett a kommunista diktatúrák kiépítéséhez Kelet-Európában, ahová a szovjet hadsereg nyomult be. De az újra feltámadó viták és a társadalom éles polarizációja Franciaországban is lehetetlenné tette a demokrácia régen esedékes korszerűsítését, hiszen az újjáéledt, 1940 előtti konfliktusok bénítóan hatottak a közéletre. Tony Judt Befejezetlen múlt – A francia értelmiség 1944-1956 között című művét olvasva az olvasó arra a következtetésre juthat, hogy a könyv tanulságokat kínál nekünk is.
Magyarország az utóbbi években sajnos rendre csalódást keltően szerepel Pekingben. Természetesen nem sportolóink teljesítményére gondolok, amelynek értékelése nem az én feladatom, hanem hazánk vezető politikusaainak pekingi kijelentéseire, nyilatkozataira.
Mennyiben jelent(het) veszélyhordozó szituációt az iszlám atomhatalom csúcsvezetőjének távozása? Pervez Musarraf, az 1999-ben államcsínnyel Pakisztán élére jutott tábornok-államfő lemondása után világszerte sokan kérdezik ezt. Iszlámábád ugyanis - leginkább az afganisztáni szovjet invázió óta – az euroatlanti blokk stratégiai partnere a geopolitikailag mind jobban felértékelődő térségben.
Kállai Ernő, a kisebbségi jogok állampolgári biztosa ellenzi a hegyaljai polgármesterek népszavazási kezdeményezését a segélyezési rendszer megszigorításáról, politikai ambíciókról és helyi nyomásra tett intézkedésekről beszél. Véleménye szerint a “kisalkotmányok” súlyos jogállami problémákat vetnek fel.
Az illegális hitelpiac mindig is a szervezett bűnözés aranybányája volt. Persze ahhoz, hogy igazán kiviruljon, elhibázott társadalompolitika is szükségeltetik.
A Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója Pekingből küldött cikkében az olimpiai játékok mostanság kevésbé szem előtt lévő értékeit tárja elő. Kifejti, hogy a mégoly sok pénzből létrehozott, s hatalmas üzletet sejtető megarendezvény miért képes a mai feltételek között is megőrizni szellemiségét, s miért inkább a részvétel, mint a győzelem a fontos.
Néhány aranyra, férfi vizilabdacsapatunk és a kajak-kenusok szereplésétől függően, elvben még várományosok vagyunk, de kétségtelen, sportolóink a vártnál jóval rosszabbul szerepelnek. Peking a magyar sport súlyos válságára figyelmeztet. Ahogy a Sportkórház jövőjét is sűrű homály fedi, ugyanúgy még feltárásra várnak a kudarc okai: többek között, hogy sokat vagy keveset költött-e a kormányzat élsportolóink sikeres szereplésének biztosítására?
Családok mindennapos gondja, hogy otthonaikban valóságos tortúra a vízvezeték cseréje, falak burkolása, festése, zárak és villanyvezetékek javítása. Lakásfelújításkor gyakran előfordul, hogy a felkért kisiparos egyáltalán nem, vagy alapos csúszással jön el a lefixált időpontra. Vagy ami még rosszabb: a munkát félbehagyja, netán csapnivaló minőségben fejezi be. Nincs elegendő szakmunkás, utánpótlás pedig pláne nem lesz: baj van az iskolai képzéssel, nincs presztízse a kétkezi munkának.
Évek óta zuhanórepülésben van a magyar sport, csak eddig nem csapódott be, mert valaki az utolsó pillanatban mindig megnyomta az ejtőernyő kioldógombját. Sportolók, edzők, szakvezetők, akik sikerre éhesen nem törődtek azzal, hogy így újabb négy évre, várt vagy nem várt aranyaik csillogásával hamis reményeket ébresztenek. Pedig már Barcelona óta oda kellett volna figyelni.
