Györki Imre © http://www.rev.hu

Október másodikán avatják fel a Lipótvárosban, a Honvéd u. 16. számú ház, egykori lakása falán az 1886-ban született Györki Imre emléktábláját. Keveset tudunk a két világháború közötti magyar szociáldemokrácia e jelentős politikusáról, aki 1922 és 1939 között az MSZDP képviselőjeként tagja volt a parlamentnek, és ott nagyszerűen szerepelt. Népszerűségére jellemző, hogy 1926-os országgyűlési választáson, Debrecenben a második számú választókerületben, titkos szavazással legyőzte Bethlen István miniszterelnököt, Horthy bizalmasát. Előzőleg a képviselőházban figyelmeztetette Bethlent: „Álljunk ki Debrecenben vagy bárhol az országban egyenlő fegyverekkel, és egyenlő fegyverekkel mérkőzzünk. S ne méltóztassék a választási küzdelemben nemtelen és aljas eszközökkel dolgozni.” (Bár MSZDP ekkor a legnagyobb ellenzéki párt volt, esélye sem volt rá, hogy országosan is hasonló eredményt érjen el, mert a falvakban nyílt volt a szavazás, ahol a kormánypárt korlátlanul alkalmazhatott, Györki szavaival, „nemtelen és aljas eszközöket”.)

Györki bátran kiállt a munkásság jogaiért, elítélte az 1921 évi III. törvénycikket, mely a „az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatását”, a „nemzetrágalmazást” és a „nemzetgyalázást” bűntettnek minősítette, és megtorlásaként a statáriális bíráskodást is lehetővé tette. Amikor 1925 októberében Rákosi Mátyást és társait letartóztatták, Györki interpellációt intézett az igazságügyminiszterhez. Hangsúlyozta, hogy nem vállal semmiféle közösséget Rákosiékkal, undorodik a bolsevizmustól, de ugyanígy undorral van eltelve a Rákosiék ellen statáriális eljárást tervező kormányintézkedéssel szemben. Követelte, hogy miután perjogilag nem áll fenn a lázadás esete, az ügyet rendes, és ne a statáriális eljárás szabályai szerint bonyolítsák le. Ami meg is történt. Rákosi valószínűleg Györkinek köszönhette, hogy nem akasztották fel, és természetesen ezt soha nem bocsátotta meg neki.

Györki Imre mauthauseni "igazolványa"

Az 1939-es választásokon, a párt más, zsidó származású vezetőihez hasonlóan nem indult, háttérbe vonult, ügyvédként dolgozott 1944 márciusáig. Amikor a németek megszállták Magyarországot, a Gestapo letartóztatta, és Mauthausenbe hurcolta. Ott együtt raboskodott a az MSZDP elnökével, Peyer Károllyal, és együtt is tértek haza. Vele együtt igyekezett visszakerülni a politikai életbe, amit a kommunisták minden eszközzel megakadályoztak. Végül 1947 augusztusában Peyerrel együtt a Magyar Radikális Párt színeiben indult a választásokon. Meg is választották őket, de a mandátumaikat már nem vehették át. Itt aztán elváltak az utjaik: Peyer az utolsó pillanatban még emigrált, Györki viszont maradt, és 1950 június 13-án az AVH letartóztatta. Szeptember 13-án életfogytiglani börtönre ítélték „háborús bűntett, szervezkedés és hűtlenség” büntette miatt. 1956 februárjában, súlyos betegen szabadult, és 1958 április 25-én halt meg Budapesten.

Györki 1920 után lépett politikai pályára, miután a munkásbiztosításban és a szakszervezetek részére végzett jogi munkában nagy tapasztalatot szerzett. 1924 őszén elvállalta Eskütt Lajos védelmét, aki Nagyatádi Szabó István miniszter személyi titkáraként a Bethlen-féle kisgazdapárt finanszírozási botrányába keveredett, vesztegetési ügy vádlottjává vált. (A ma már elfelejtett história feltűnő hasonlóságot mutat Tocsik Márta ügyével, azzal a különbséggel, hogy aki 1924-ben befizetett a pártkasszába, hálából lókiviteli engedélyt kapott.) Györki a parlament színe előtt vonta felelősségre Horthy bizalmasát, Bethlen Istvánt, a legmagasabb körökig elérő korrupció miatt. De az ülést levezető Scitovszky Béla házelnök megvonta tőle a szót és tizennégy társával együtt erőszakkal eltávolíttatta, az őrséggel vonszoltatta ki az ülésteremből.

Györki a későbbiekben is bírálta a miniszterelnököt. Érdemes itt felidézni, már az „áthallás” miatt is, mit mondott Bethlennek 1929 végén, amikor a világgazdasági válság hullámai elértek Magyarországra. „Az országot megmenteni csak úgy lehet, ha ez a kormány átadja a helyét, és olyan kormányzat következik utána, amely a gazdasági életet talpra tudja állítani, és nemcsak ígéri a gazdasági élet talpra állítását, hanem azt valósággal meg is cselekszi. Ennek a kormányzatnak lesz azután feladata, hogy a közterheket ne emelje, ne úgy akarja az államháztartás egyensúlyát rendbehozni, hogy a bevételi forrásokat megnöveli, hanem ellenkezőleg, csökkenti a kiadásokat.”

Szocdem demonstráció, 1945. Mára egy képviselő maradt - az MSZP soraiban ül. © Magyar Elektronikus Könyvtár

A felszabadulás után a szociáldemokrata párt jelentősége megnőtt, hiszen a Független Kisgazdapárttal együtt, igaz, a kommunista párttal és a parasztpárttal koalícióra kényszerítve, a demokrácia garanciáját jelentette. Ráadásul a szociáldemokráciának komoly bázisa volt a munkások között, így kulcsfontosságú volt, milyen álláspontot foglal el a kommunistákkal kapcsolatban. Ma már tudjuk, hogy Rákosiék 1945 tavaszán ultimátumban követelték, hogy az SZDP „határolódjon el” a jobboldali szocdemektől, mindenekelőtt Peyer Károlytól és Györki Imrétől. A Bán Antal és Kéthly Anna vezette centrum ebbe beleegyezett. (Megtagadták Peyer Károlyt, mielőtt még Mauthausenből hazatért volna. Igaz, az SZDP „kárpótlásként” 1945. június 28-án ünnepi összejövetelt rendezett a tiszteletére.) A centrum az ellen sem emelt kifogást, hogy a kommunistákkal együttműködő Szakasits Árpád, Marosán György és Kállai Gyula, akik később asszisztáltak az 1948-as „fúzióhoz”, kulcspozíciókba kerüljenek. Peyert az SZDP augusztusi, 34. pártkongresszusán kiszavazták a vezetőségből . Sem ő, sem Györki nem indulhatott képviselői mandátumért az SZDP jelöltjeként az 1945. novemberi nemzetgyűlési választásokon.

Ebben a helyzetben készült 1946 novemberében az SZDP vezetésének címzett, de rögtön az angol és amerikai követségre is eljuttatott Peyer-féle memorandum. Ezt a félreállított Györki Imre fogalmazta, és rajta kívül Valentiny Ágoston, Brumiller László, Pozsgai Gyula és Müller Márton írta alá. A „jobboldali szocdemek” lényegében a kommunistákkal folytatott addigi együttműködést támadták, és felvették egy új összetételű, az MKP nélkül megalakuló koalíció lehetőségét arra az időre, amikor a megszálló szovjet csapatok elhagyják az országot.

Sipos Péter, aki a Múltunk című folyóirat 1999/1-es számában közölte az életrajzát, taktikai hibát vet a politikus szemére. „Györki ott hibázott, hogy a Peyer inspirálta bírálatban a személyes sértődésből adódó és a vezetés megszerzését célzó törekvéseket nem választotta el az ország és a párt helyzete miatt érzett jogos aggodalomtól. Ha nem akart csatlakozni Szakasitsékhoz, akkor követhette volna a Bán-Kéthly vonalat, amely az SZDP teljes függetlenségének megőrzésére irányult. A Peyer-Györki csoport fellépése azonban éppen az ő pozícióikat gyengítette, erőket vont el, megosztott a figyelmet és lehetővé tette a kommunisták számára, hogy mindenkit, aki önálló szociáldemokrata vonalat követ,’peyeristának’ bélyegezzenek.”

Nem biztos, hogy a bírálat jogos. Gyakorlatilag 1945 után a magyar szociáldemokrácia sorsa meg volt pecsételve, akármilyen stratégiát is választ. Kíméletlenül leszalámizta őket a Rákosi klikk, nemcsak a Bán-Kéthly féle centrumnak, de még a baloldali szocdemeknek is ugyanaz lett a sorsa, mint Györki Imrének és a többieknek, ha nem emigráltak, mint Peyer. Az ÁVH letartóztatta őket, általában életfogytiglani börtönt kaptak, ugyanazokkal a vádakkal, mint Györki. Talán akkor tették volna jobban, ha kollektíven emigrálnak, mint a cseh szociáldemokraták, akik nyugaton legalább formálisan életben tartották a pártjukat, és az 1990-es választásokon visszatérhettek a prágai parlamentbe.

A „történelmi” magyar szociáldemokraták napjainkig sem kaptak elégtételt. Györki Imrét is csak a halála után, 1962 augusztusában, zárt tárgyaláson, „bizonyítékok hiányában” mentették fel a koholt vádak alól. Mi több: a rendszerváltás után, a külföldön élő lányának küldött periratokból is gondosan kihúzták az őt meghurcoló bírák, ügyészek, nyomozók neveit. Ugyanakkor létezik egy MSZDP nevű párt, melynek egyetlen képviselője az MSZP soraiban foglal helyet a parlamentben. Vagyis a magyar szociáldemokrácia máig viseli az egykori leszalámizás, majd az Rákosi Mátyás pártjával végrehajtott fúzió következményeit.

Pelle János