Pálinkás József: Véget érhet egy méltatlan huzavona?
Az Akadémia volt elnökének véleménye az MTA és az Innovációs Minisztérium között aláírt szándéknyilatkozatról.
Az Akadémia volt elnökének véleménye az MTA és az Innovációs Minisztérium között aláírt szándéknyilatkozatról.
Köves Slomó válasza Tóta W. Árpádnak és a HVG munkatársának viszontválasza.
2010 után minden progresszív oktatási elképzelést, tanulmányt, szakkifejezést igyekezett kiradírozni az Orbán-kormány. Most a versenyképességre hivatkozva kiradírozná a radírozást. A munkaalapú társadalom helyett tudásalapú társadalom lett a jelszó. Vélemény.
Arról, hogy EP-képviselő leszek-e, nem a férjem vagy más dönt. Arról a magyar választópolgárok fognak dönteni – üzeni Dobrev Klára.
Vagy kizárják Orbán Viktort az európai konzervatív pártszövetségből, vagy nem.
A Brexit megmutatta, nincs más út, mint együtt előre. A francia elnök felhívása és programja Európának.
Az európai liberálisok reménységének sikerült addig védenie a zsidókat, amíg leantiszemitázta jelentős részüket.
A magyar rendőrség ugyanúgy nem védte az erőszaknak kitett képviselőket 2018-ban, ahogyan 1944-ben, vagy ahogyan nem védte meg magát a korábbi tv-székházat 2006-ban. Vélemény.
Egy régi emlék.
Ma van a cigányok elleni, rasszista gyilkosságsorozat talán legmegrázóbb állomásának, egy fiatal apa és ötéves kisfia hidegvérű kivégzésének tizedik évfordulója.
Több kormányzati vagy kormányfői ötlet és intézkedés ismét középpontba állította a nyelvtanulás kérdését. Ám alkalmas-e egy idegen nyelv elsajátítására maga a szisztéma, ahogy gyermekeinket taníttatni próbáljuk?
A Magyar Tudományos Akadémia kutatójának írása arról, hogy ki is avatkozik be az MTA ügyeibe.
A decemberben történtek felkínálják az alkalmat, hogy az ellenzék ne térjen vissza ugyanúgy az Országgyűlésbe.
Rendes jobbikosnak azt nevezzük, aki náci maradt, de fideszes lett.