Spanyolországban marad a rendkívüli helyzet
A spanyol kormány harmadszor is kezdeményezi a szükségállapot meghosszabbítását
A spanyol kormány harmadszor is kezdeményezi a szükségállapot meghosszabbítását
MTI
Megfertőződött az elnöki palota legalább húsz dolgozója.
MTI
Közzétette az olasz járványügyi adatokat a polgári védelmi hatóság.
hvg.hu
Kísérő nélküli kiskorúakat szállítottak át Németországba görög menekülttáborokból.
MTI
MTI
AP
Romániában először emelkedett húsz százalék fölé a gyógyultnak nyilvánított, koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak aránya szombaton, és először haladta meg a kétszázat a kórházat gyógyultan elhagyók száma 24 óra leforgása alatt.
MTI
Tajvan 700 tengerészgyalogost helyezett karanténba, Japánban elérte a tízezret a fertőzöttek száma.
MTI
Az új típusú koronavírus-járvány lecsengését várják a nyugat-balkáni országok, a térség szakértői szerint május 4-e után lassan megkezdődhet az élet visszatérése a rendes kerékvágásba.
MTI
Kaliforniai kutatók egy 3000 fős mintán vizsgálták a koronavírus-fertőzöttséget: sokkal többen kaphatták el a kórt, mint amennyi embernek egyáltalán fogalma volt róla.
MTI
A koronavírus-járvánnyal összefüggő óvintézkedések enyhítése kapcsán a kórházakkal összefüggő óvintézkedéseket is fokozatosan enyhíteni kell - közölte Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken egy bécsi sajtótájékoztatón.
MTI
Ahogy eltűntek a turisták, az állatok nyomban kifeküdtek napozni.
hvg.hu
A Charles De Gaulle francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó és kísérő fregattja 2300 fős legénységéből eddig 1081 matróz koronavírus-tesztje bizonyult pozitívnak - közölte pénteken a francia hadügyminisztérium a még mindig nem végleges adatokat.
MTI
Az Egyesült Államokban már több mint 33 ezren haltak meg a koronavírus okozta beteségbe.
MTI
Csak az elmúlt 24 órában 847-en hunytak el a vírus miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Már 22 745-en haltak meg a koronavírus-járványban.
hvg.hu
Fertőtlenítőszerek és védőeszközök beszerzésével büszkélkedett a bolgár kormány, de újságírók kiderítették, hogy nagyrészt csak drágább ételt cseréltek olcsóbbra.
hvg.hu
Donald Tusk szerint Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra.
hvg.hu
Balliberális többség, bevándorláspártiság, liberális hálózatok.
hvg.hu
Százezrével érkeznek Európába az egészségügyi védőfelszerelések Kínából, ezzel egy időben mind többen aggódnak, hogy Peking a humanitárius célok mellett gazdasági és politikai haszonszerzésre is használja a segítségnyújtást. Különösen igaz az a közép-európai térségre, ahol Orbán Viktor és más kormányfők is az Európai Unió ellenpéldájaként hozták fel Kínát. Peking tagad, az viszont tény, hogy sok drágán vásárolt koronavírusteszt és maszk minőségével komoly bajok vannak.
Egy francia jobbos lapnak nyilatkozott a családügyi államtitkár.
MTI