Simon Wiesenthal 1908. december 31-én született a galíciai Buczaczban. A prágai Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1932-ben s a lengyelországi Lwówban telepedett le. Amikor a Szovjetunió 1939-ben elfoglalta a várost, építészi tevékenységét fel kellett adnia. A német csapatok 1941-es támadása után zsidóként több koncentrációs tábort megjárt 1945-ig.

Rokonságából 89-en veszették életüket a náciterror következtében, ő maga többször csodával határos módon menekült meg. A mauthauseni lágerben 1945. május 5-én szabadult fel, s találkozott feleségével. Kiheverve a nélkülözéseket és szenvedéseket, a túlélők beszámolóival kezdte az adatgyűjtést, s 91 SS-hóhér nevét szedte össze. Az amerikai hadsereg háborús bűnöket kivizsgáló részlegénél folytatta a népirtások résztvevői ellen szóló dokumentumok összegyűjtését. Adatait az 1946-os nürnbergi perben is felhasználták.

1947-ben harminc önkéntes társával létrehozták Linzben a Zsidó Történelmi Dokumentációs Központot, amely figyelemmel kísérte az üldözöttek és az üldözők sorsát, céljának elsősorban a rejtőzködő bűnösök felkutatását tekintette. A központ által gyűjtött anyagok bizonyítékul szolgáltak további háborús bűnperek számára. 1954-ben Izraelbe ment, és a dokumentumokat átadta a holokauszt történetét kutató Jad Vasem Intézetnek.

Információi segítettek 1960-ban az Argentínában bujkáló tömeggyilkos, Adolf Eichmann nyomára bukkanni. Ezen felbuzdulva 1961-ben megalapította a bécsi Zsidó Dokumentációs Központot. A következő években számos Gestapo-ügynököt, SS-tisztet és más nácit kutatott fel, főleg a Német Demokratikus Köztársaságban - ők bíróság elé is kerültek. 1963-ban elfogatta Karl Silberbauert, az Anna Frankot letartóztató Gestapo-tisztet. Neki is köszönhető a treblinkai és sobibori hóhér, Fritz Stangl kézrekerítése 1967-ben, miként 1973-ban Hermine Ryan elítélése, aki bűnrészes volt a majdaneki lágerben legyilkolt több száz gyermek halálában. A központ részt vállalt a római hóhér, Erich Priebke felkutatásában is.

Wiesenthal tevékenysége révén 3000 náci háborús bűnöst állítottak bíróság elé, akik közül mindössze négy ismerte el bűnösségét; a náciperek során a vádlottak 60 százalékát ítélték csak el. Az NDK megszűnése után a kilencvenes években - a Stasi-akták segítségével - további náci bűncselekményekre derítettek fényt. Wiesenthal kartotékjai 160 ezer náci gyilkos vagy tömeggyilkos adatait tartalmazzák, a német állami irattárban 90 ezer olyan náci bűnöst gyűjtöttek össze, akiket sosem állítottak bíróság elé. A nácik többsége 1948-1960 között, a hidegháború éveiben tűnt el, főleg Dél-Amerikában és Kanadában. A nemzetközi közvélemény figyelmét Eichmann pere és 1962-es kivégzése irányította ismét rájuk.

Wiesenthal a legtöbb esetben nem maga nyomozott, csak gyűjtötte, összesíttette és elemezte az adatokat. A költségeket főleg magánadományokból fedezte, nagyobbrészt Amerikából. Izraeltől nem fogadott el pénzt, Ausztria pedig sohasem adott neki támogatást. A bécsi központ már nemcsak a holokauszttal foglalkozik, de a mai, neonáci csoportok és személyek adatait is gyűjti. 1978 óta Los Angelesben is működik Wiesenthal Központ és Múzeum, amely minden nép és népcsoport elleni bűnökkel foglalkozik. Wiesenthal 2001-ben bejelentette: bevégezte feladatát, a Wiesenthal-központ azonban Utolsó esély névvel 2002-ben programot indított a Kelet-Európában élő nácik felkutatására.

A nácivadász Wiesenthalt sokszor bírálták, számos fenyegetést kapott, 1982-ben bomba is robbant a házában. Sokan visszatetszőnek találták, hogy fél évszázados bűnökért aggastyánokat állíttatott bíróság elé, olyan vélemények is elhangzottak: félő, hogy a mai náciperek hozzájárulnak az antiszemitizmus erősödéséhez. Wiesenthal számos kitüntetésben részesült, többek között 1986-ban megkapta az amerikai kongresszus aranyérmét és a francia Becsületrendet, tavaly "Az emberiség egy életen át való szolgálatáért" Nagy-Britanniában tiszteletbeli lovagi címmel tüntették ki.