© hvg.hu

Míg nálunk színes tehenek garázdálkodnak a főváros közterein, addig München belvárosát közel 400 pompás oroszlán, Bajorország jelképe színesíti. A foci világbajnokság alatt egy másik állat, Brunó mackó hozta lázba a németeket, a szerencsétlen medve ámokfutása lenyomta a bulvárlapok címlapjáról a mellemutogató Iris Berbent (a helyi Zalatnay), a mindenkit megcsaló Boris Beckert, a népszerűsége csúcsát megmászó Oliver Kahnt. Az osztrák–német határon gyalogolva mi is érintettük Brunó útvonalát. A maci talán Olaszországból, talán Ausztriából nézett át a szomszédos bajorhonba, ahol már jó ideje nem élnek társai. A németek szeretik az állatokat, de az emberre veszélyes ragadozókat kiiktatták a jól fizető turizmus étlapjáról. Se kosz, se hulladék, se vadállat – a német erdő gyönyörű. Az emberek nem értették, miért kellett túlreagálva kilőni. Egész Bajorországban, sőt még Ausztriában sem találtak olyan vadászt, aki a ravaszt meghúzza. Messzi Északról, Norvégiából hoztak egy lélektelen profit erre a véres feladatra.

Oroszlánok az üvegben

© hvg.hu

A helyi oroszlánok közül leginkább a Löwenbräu fajta tetszett, bár a Hofbräu München sem volt kutya. Csak ez utóbbival lehetett elviselni a helyi bajor műnépművészeti estet, amelyet a Hofbräuhaus am Platzlban minden este háromtucatnyi nemzet képviselői előtt kolbászkák, sült húsok, krumplisaláták és párolt káposzták kíséretében kellett elfogyasztani. A bőrnadrágos, alpesi kürtös, harangjátékos este fénypontja az volt, amikor egy Pierre Richardra hajazó figura, aki polaroid gépével járta az asztalokat és kulcstartóba rejtett portrékat készített 5 euróért pillanatok alatt, csapatunk egy hölgytagjának beszólt: kislány vigyázz, a tűzzel ne játssz! Természetesen magyar volt, mint ahogy a füsseni szálloda szobalánya, vagy a schwangaui kisvendéglő gyakornok pincére, vagy az oberstdorfi fogadósunk felvidéki felesége.

Müncheni városháza © hvg.hu

A Wittelsbach família közel ezeréves birodalmi székhelyén, Münchenben utolért az eső, így a várost csak kutyafuttában tudtuk bejárni, szerencsére láttuk a Nymphenburg kastélyt (itt született 1845-ben II. Lajos bajor király) és bejártuk a Pinakotheke der Modernen képtárat. A Picasso, Dali, Monet képek mellett a Kék lovas csoport képei, kortárs és modern német művészek (E. L. Kirchner, Emil Nolde, Theo Wormland, Max Beckmann), lenyűgöző Andy Warhol alkotások és a különböző dizájntörténeti kiállításoktól esett le az állunk. Estére szerencsére elállt az eső, így akadálytalanul folytathattuk sörszafárinkat. Volt fogás bőven.

A kellemetlen borongós időjárás ellenére nem hagyhattuk ki – hisz a nyári sportok jegyében indultunk el, München legextrémebb sportját, a folyami szörföt. Az Isar egyik vízlépcsője alatt komoly hullámsír alakult ki, ide járnak még eszement külföldiek is, hogy meglovagolják a teljesen kiszámíthatatlan, vadul fodrozódó hullámokat.

Nymphenburg kastély, München © hvg.hu

Biciklizés helyett jó nagyot kajáltunk az Angol kert nevezetes Seehaus éttermében majd Bad Tölz felé vettük az irányt, ahol szintén találkoztunk oroszlánokat. Ebben a városban játszik a hatvanas évek német bajnok hokicsapata, a Tölzer Löwen. Bármerre is jártunk a Bajor Alpokban, minden kis településen adnak a sportra: szabadtéri, szabadon használható focipályák, görkori-arénák, kosártermek, jégcsarnokok, hegymászó- és barlangász központok. Itt fontos a mozgás és az hogy a gyerekek tartozzanak valahová, legyen valami, ami motiválja őket, ami elválasztja géptől, tévétől.

© hvg.hu

Bad Tölz egy fürdőváros az Isar partján, pontosan úgy néz ki, mintha a Grimm-testvérek meséi elevenednének meg. Színes, festett reneszánsz motívumok, a népművészet remekei díszítik a homlokzatokat, csak kapkodjuk a fejünket, ahogy lefelé haladunk a Marktstrassén, ahol minden kereskedő büszkén kínálja portékáját. Sok üzletbe nem érdemes bemenni, hisz a legdrágább divatszalonok is megtelepdtek a kisvárosba, ahol igen komolyan veszik a turizmust. Szinte minden szálló tele van, igaz főként idősebb emberek látogatják, a Kurhausban nőgyógyászati, szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi nyavalyákra keresik a jódos vízben a gyógyulást. Thomas Mann és családja gyakran (1906 és 1917 között) töltötte Bad Tölzben a nyarat. Itt forgatták a német tévékben népszerű zsarusorozatot, a Bullen von Tölz-öt is, a jellegzetesen kövér felügyelővel.

© hvg.hu

A városka fölött magasodik a Blomberg, azzal riogatnak vendéglátóink, hogy másnap erre kell majd felmásznunk. Van vagy 1200 méter magas, de sebaj, előtte úgyis edzünk. És valóban, miután túléljük a buszsofőrünk koccanásos baleset miatt bekövetkezett félórás tétlenkedést a szálloda halljában (amit én egy-egy zacskó török cseresznye és bajor málna elfogyasztásával ütöttem el), erdőszéli, pofás kis fogadó parkolójában találkoztunk – egy kiképző tiszt szikárságával és egy tanítónő kedvességével keresztezett – nordic walking oktatónkkal. A sétapálcákkal először aszfalton barátkozunk, néhány kilométer friss alpesi séta után bemerészkedünk az erdőbe is. Három szótól visszhangzik az erdő: stock, petz és schritt. Ezek a nordic walking varázsszavai. Kellőképpen elfáradunk és felfrissülünk, nem győzzük dicsérni ennek a német nyelvterületen igen népszerű sportnak azt a hatását, amellyel a sör- és borivó rendszerünket felizgatja. Bajor sörről pfalzi és rajnai rizlingre váltok, az elfogyasztott lazacok és hátszínek erre voksolnak.

220 méter zuhanás szánkóval

Az ebéd izgalmait a Blomberg megmászása követte, szerencsére nem gyalog kellett nekivágnunk a sziklaoromnak, hanem felvonó vitt fel a nyári ródlipályáig. Itt található a környék, talán egész Európa leghosszabb, nyári bobpályája, 1250 méter hosszú és nagyon meredek, 220 méter a szintkülönbség az indulás és az érkezés között.

© hvg.hu

Metrós kollégámmal nem adtuk alább, hiába unszolt minket egy lófarkas alak a mittelstációnál, mi mondtuk, hogy megyünk tovább, fel a végsőkig. A fickó szó nélkül leakasztotta a felvonóról a háttámlákat. Kiderült azok voltak szánkók, ezekkel csúsztunk volna le, ha kiszállunk. Nem tettük, és kissé megváltozott a világ. A csapat többi tagját kimentették, azonban a mi több tízméteres magasságban imbolygó székünkre hatalmas csend és félelmetes gondolatok nehezedtek. A kollégát majdnem rávettem egy utolsó cigaretta elszívására, erre egyébként bőven volt idő, hisz a felvonó egyre kietlenebb, vadabb csapások felett nyikorogva araszolt tovább. Tudtuk, hogy ha visszafordul a járgány, látni is fogjuk azt, ami eddig mögöttünk volt, a hánytató mélységet. Megkönnyebbülés volt hallani az 1237 méteres csúcson a felvonómester szavait: nincs visszaút, gyalog kell lemennünk a csúcsról. Teljesen lezsibbadtak a far- és combizmaim, amíg leértünk. Szolid egyórás késéssel indult a ródlizás, ami fantasztikus élmény nem csupán kicsiknek. Nagyon élveztem, bár többnyire azzal kísérleteztem, hogy tudnék kirepülni az alumínium teknőből. Bármilyen gyorsan is csúsztam, a pálya biztonságosan bent tartott.

© hvg.hu

Füssenben ismét elromlott az idő, ami nem zavarta városi idegenvezetőnket abban, hogy bemutassa ezt az Alpok lábánál fekvő, a schwangaui kastélyok szomszédságában lévő festői kisvárost. A román királyt is adó Hohenzollern család utolsó püspöke, II. Frigyes uradalma alatt épültek a legjelentősebb látnivalók, a vár, a bencés kolostor, a ferences kolostor.

© hvg.hu

Itt tanúi lehettünk a német öntudat újraébredésének, annak a pszichológiai gátnak a feloldását láthattuk, ami a második világháború utáni német generációk szívére és lelkiismeretére nehezedett. A focivébé visszaadta a németeknek azt, amit Hitler elvett tőlük, a németség büszke vállalását. Ez az egész országot megmozgató sportesemény bebizonyította a világnak a németek vendégszeretetét, műveltségét és toleranciáját, megmutatta a németeknek, hogy milyen egy, a múlt árnyékától feloldozott, felszabadult nemzet. Frusztráció és lelkiismeret-furdalás nélkül özönlötték el a kisvárost a nemzeti színekbe öltözött boldog szurkolók, a bronzmeccs után éjjel kettőig tartott a fieszta, amelyben ünnepeltük Schweinsteiger feltámadását és három gólját. Természetesen titokban azért Figo gólpasszának (főleg a lányok) is örültünk. A nagy örömben segítségünkre volt egy helyi italspecialitás, a Deutschland koktél, ami sok vodkát, gyümölcsszirupot tartalmazott és a német trikolor színeiben pompázott. Füssen zeneváros, mondhatni musicalváros, kétezer lakosából 20 hangversenyhegedű-készítő mester. Most a Forggensee-i Festpielhausban a Ludwig² a sláger.

Wagner megálmodta, Lajos megépítette

Neuschwanstein © hvg.hu

Minden bajor útikönyv címlapján a Neuschwanstein kastély díszeleg, II. Lajos meseországának legszebb éke (1869 és 1886 között épült, befejezését a király nem érte meg, máig tisztázatlan körülmények között belefulladt a közeli Starnberger tóba). Pedig a II. Maximilian koronaherceg által felépített Hohenschwangau kastély, ahol II. Lajos gyermekévei egy részét is töltötte, belül sokkal látványosabb. Mindkét kastélyba sorszámmal és egy rakás japán turistával együtt lehet csak bemenni. A német bürokrácia vaskalapossága már a portán előbújt a szőnyeg alól, hiába voltunk magyarok, hiába volt magyar nyelvű idegenvezető program a fejhallgatókban, nekünk mégis az előre megrendelt német nyelvű, élőszavas vezetést kellett élveznünk.

© hvg.hu

A Hohenschwangau kastélytól lovas kocsival vagy gyalog lehet felmászni a mesevárig. Mi a gyalogos megoldás mellett döntöttünk, sajnáltuk a pacikat, de azt az hét eurót is, amit a gazdájuk kért volna egy útért. Cserében több litert izzadhattunk és rengeteg szamócát szedhettünk, ami az út mentén kínálta magát. A Neuschwanstein kastély csak képeslapról és messziről lenyűgöző. Annál szebb a kilátás a kastély egyik ablakából is látható, 1866 környékén épített Marienbrücke hídról. Szakadék, kastély, vízesés, sziklafal és fenyőerdő, a távolban tavak. Mesés kép. Ezt látta ablakából Lajos is, ezért az élményért választotta ezt a megközelíthetetlen, misztikus és szent helyet. Itt akarta bevégezni Wagner munkáját, felépíteni a Parsifal, a Tanhäuser és Trisztán világát.

A kastély romantikával tömjénezett levegőjéből felszabadító örömöt okoz az erdei barangolás vissza a schwangaui bázisra. Meglepően olcsó a környéken a szállás, ebédünk helyszínén a Hotel Schwansteinban például 35 euró reggelivel a szállás személyenként kétágyas szobában.

Egy ugrással odébb, szinte súroljuk a Tiroli Alpokat. Oberstdorfban vagyunk, a Bajor Alpok és Allgäu gyöngyszemében. Amilyen ártatlan kis falunak látszik, annyira népszerű Németországszerte, München után ide látogat a legtöbb turista Bajorországban. A téli sportok szerelmeseinek kiépített magas szintű infrastruktúra mellett a környék különleges tisztaságú, gyógyhatású levegője, a korlátlan sportolási lehetőségek (barlangászat, jégkorong, curling, hegymászás, síugrás, sífutás, paplanernyőzés, sárkányrepülés, síakrobatika, nordic walking, túrázás) vonzzák ide a turistákat. Oberstdorf ad otthon a sísportok csúcsának számító négysáncverseny egyik állomásának, így főleg télen telnek be a szállók, a panziók, a kisváros nyáron is eleven. A természet háborítatlan szépsége és közelsége felbecsülhetetlen fogás az oberstdorfiak étlapján, ahol a hagyományos bajor vendégszeretet mellett a tradicionális német konyha újabb remekeivel, a szarvashús és a rókagomba legtökéletesebb párosításával ismerkedhetünk meg. Évente 300 ezer látogató fordul meg itt, 2,4 millió vendégéjszakát eltöltve.

© hvg.hu

A hagyományos alpesi jellegű villák fölött magasodnak a hatalmas hegyek, 2-3000 ezer méteres csúcsok. Ezért jöttünk, hogy ezeket csodáljuk és természetesen megmásszuk. Csak hogy ne feledjük az előző napok comb- és farpróbáló emelkedőit, Daniel, helyi vezetőnk kivisz a városka végére, ahol kecskék, szamócák és bazsarózsák között elfekhetünk a zsíros fűben és átadhatjuk magunkat a lágy zümmögésnek, a semmi búgásának. Bár nincs a tervben, de miután felfedezzük a városka kis hegyi strandját, egy laza fröccs után csapatunk fele nem bírva a feszültséggel, házigazdáink őszinte megrökönyödésére megszabadul ruhái egy részétől és beleveti magát a kívülről feketének látszó hűs vízbe. A nátriumszegény víz (amelyet hamarosan palackoznak is) valóban a lehető leghidegebb volt, viszont feketesége maga a tökéletes tisztaság. Ez a negyedóra volt az ötnapos bajor út legszebb és legfelszabadítóbb mozzanata. Fröccsök, kávék, jégkrémek és rumos teák végezték el azt, amit általában törölközővel szokott csinálni az ember. Az esti napsütés is besegített, bár ne felejtsük, közel 950 méteren voltunk és nem volt több 20-22 foknál. Ha már Kneipp-kúra- gondoltam – jót tesz egy kis mezítlábazás: a panziónkhoz vezető 3-4 kilométert így tettem meg, teljesen újjászülettem, némethon összes murvakavicsával megismerkedtem.

© hvg.hu

Este a focivébé döntője nem igazán hozott lázba senkit, (kivéve a Zum Kachelofen fogadósát, akinek csak az volt a fontos, hogy ne az olaszok nyerjenek, az ünneplésnél ki is kapcsolta a tévét és mindenkit hazaküldött), annál inkább az a várakozás, amely a másnapi hegyi túrát vezette be. A meccs után a városka teljesen kihalt, csak néhány boldog olasz szurkoló örömujjongása vegyült a fenyvesek és a gyorsvizű patakok morajába.

Túl a csúcson

© hvg.hu

Felvonóval másszuk meg a Nebelhorn 2224 méteres csúcsát, az első megálló 1325 méteren van, itt gondolát váltunk, majd eljutunk a környék legmagasabb, 1932 méteren található vendégházához, ahol akár fejenként 12 euróért is megszállhatunk. A korábbi tervekben az szerepelt, hogy itt töltjük az éjszakát, ám mivel itt nem lehet fogni a tévéadást, vendéglátóink úgy döntöttek, hogy a civilizált világban ágyaznak meg nekünk. Rosszul tették. Aki a vendégház teraszán körbenéz, az innen hetekig nem akar továbbmozdulni, annyira megkapó a csend, annyira barátságos és marasztaló a táj, és az a harmónia, amelybe csak néhány hegymászó, túrázó és pár kőszáli kecske jelenti a változást.

© hvg.hu

Innen egy kisebb felvonóval megyünk tovább, hogy hova, azt nem látjuk, a felvonók kötelei elvesznek a ködben, mint a Bolyaiak egyenesei. A köd mögötti csúcson, a Nebelhorn 2224 méterén már hűvös van júliusban is, alattunk szerteszóródva mindenütt hó- és jégfoltok. A felhők és a kabátok fogságából hamar kiszabadulunk, a kedvünkre való napsütés elűzi a kilátást zavaró gomolyagokat. Áldhatjuk érte az eget, ugyanis elénk tárul Európa egyik legszebb panorámája, közel 400 hegycsúcs vesz körbe minket, német, svájci és osztrák hegyek hósapkás és csillogó díszei. Még szebb időben állítólag a bodeni tó vitorlásai is látszanak.

Gyalog megyünk vissza a hüttéig, egy jókora követ egy perc alatt eljuttathatnánk a célig, nekünk két órába telik a közel kétkilométeres út lefelé. Mindenütt védett virágok, havasi gyopár és sok-sok más gyönyörűség, egyiknek például csokoládé szaga van.

Vidám utunk egy gazdag ebéddel ért véget, a napi roadshowba még beleerőltettük az állandóan fejlődő, nyughatatlan müncheni reptér megtekintését is. Élményszámba ment a helyi főzésű 2 euró/korsó áron vesztegetett baromi jó szüretlen sör, valamint az épülő, 2015-re elkészülő mágneses reptéri gyorsvasút prototípusa, amelynek szimulátora műszaki hiba miatt éppen nem üzemelt.

Biró Csongor

További információ:
www.nemetorszag.travel
www.bayern.by