Valószínűleg napjainkban is épül a Moszkva alatti titkos metró, amellyel a Kreml éppen aktuális ura és szűkebb környezete percek alatt elhagyhatja az atomtámadás vagy más veszély fenyegette orosz fővárost. Az immár állítólag közel 150 kilométeres hálózat léte a Szovjetunió 1991-es széthullásáig a legszigorúbb államtitkok közé tartozott, s az orosz illetékesek a mai napig nem ismerték el hivatalosan, hogy valóban megépültek a titkos járatok.

A nyomvonalakról, a járatok üzembe helyezésének évéről, illetve a szerelvényekről csak szórványos értesülések vannak. Az egyik fő forrás Jurij Zajcev, aki annak nyomán szentelt éveket a kutatásnak, hogy nagyapja elmesélte neki, fiatalabb korában maga is dolgozott a titkos építkezésen. A kutatásnak új lendületet adott, amikor Alekszandr Muzikantszkij, Moszkva egyik belső kerületének egykori vezetője egy lapnyilatkozatában maga is beszélt a kormányzati metróról. "A Kremlt és a parancsnoki pontokat összekötő föld alatti járatok negyven évig épültek, és fenntartásuk hatalmas összeget emésztett fel" - idézte Muzikantszkijt a Komszomolszkaja Pravda. Ekkor már javában kutattak a magukat "diggereknek" (ásóknak) nevező fiatalok, akik a moszkvai csatornarendszeren, illetve szemmel láthatóan sehova sem vezető lejárókon keresztül igyekeztek behatolni a föld alatti járatokba. A diggerek még inkább fellelkesültek, amikor a kilencvenes évek közepén nyilvánosságra került az az elnöki rendelet, amely a titkosszolgálattól az elnöki adminisztráció kezébe helyezte a nem részletezett különleges föld alatti objektumok építését. Ugyanez a határozat egyszerű bunkerekre és raktárakra is vonatkozik, ám a kutatókat változatlanul csak a közlekedésre alkalmas járatok érdekelték.

Mára annyi derült ki, hogy az orosz politikai és katonai vezetők négy irányba távozhatnak a Kremlből: a legrégebbi, az 1960-as években átadott vonal délnyugati irányba hagyja el és a vnukovói repülőtérrel köti össze a belvárost. Az első vonalon vannak közbeeső állomások is: állítólag a Kreml közelében lévő Lenin-könyvtárból, valamint a titkosszolgálatok központjából is be lehet jutni a titkos metróba, s ugyancsak alig észrevehető lejáratok indulnak a föld alá azokból a belvárosi házakból, ahol a szovjet időkben a fő pártfunkcionáriusok és a katonai vezetők laktak. A további vonalak segítségével a Moszkva környéki stratégiai pontok közelíthetők meg: a várostól keletre lévő légvédelmi főparancsnokság, illetve a délre fekvő Bor, ahol a vezérkar tartalék központját rejtették a föld alá. A legújabb, állítólag 1996-ban átadott vonal Borisz Jelcin akkori lakóhelyét kötötte össze a belvárossal, és arrafelé hagyja el Moszkvát, ahol Vlagyimir Putyin jelenlegi államfő rezidenciája található.

A titkos metró természetesen egészen másképp néz ki, mint a mindennapi földalatti: egy-egy végcél felé csak egy alagút és egy sínpár vezet, és a síneket betonágyba helyezték, így az alagutakban gépkocsikkal is lehet közlekedni. A vonalak mentén bunkerek és raktárak találhatóak, a járatokban pedig - ahol a sín nincs áram alatt - akkumulátorral hajtott elektromos kocsik, illetve dízelszerelvények közlekednek. A hermetikusan záródó fémkapukkal védett alagutak végig nagy mélységben haladnak, így ezeket nem lehet megrongálni atombombákkal sem.

Vannak, akik nem hisznek a metróhálózat létezésében, és legfeljebb azt tartják elképzelhetőnek, hogy titkos alagutak kötik össze a belvárosi kormányzati épületeket. Ők azzal érvelnek, hogy aligha lehetett volna titokban tartani az építkezéseket, hiszen a mélyben folyó munkálatokhoz elengedhetetlen függőleges aknák, majd szellőzőaknák építése. A kétkedők egyike, Hanan Abramszon, aki maga is részt vett több föld alatti titkos létesítmény építésében, azt állítja, hogy a hivatalosan létező metró egymástól nagy távolságra lévő alagútjai alatt, illetve fölött futó titkos járatok között nincs kapcsolat, azok viszonylag rövidek.

A titkosmetró-hívők viszont azt állítják, hogy az összesen vagy 150 kilométer hosszúságú "konspirált" járatokat jórészt a közmetróval egy időben építették, így azokat el lehetett rejteni a kutakodó szemek elől. Emellett egyébként olyan fényképek is akadnak, amelyeken azokban a körzetekben - például Ramenyki elővárosban - láthatóak szellőzőaknák, ahol se közel, se távol nincsenek hivatalos metróállomások.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA