 © AP |
A kínai állam vallásügyekért felelős irodája hivatalos közleményben adta a buddhista szerzetesek tudtára: szeptembertől kormányengedély birtokában születhetnek csak újjá. Az abszurd döntés mögött nyilvánvaló politikai okok állnak, ezzel ugyanis a kínai kormány sikeresen kifacsarhatja a hatalmat a Dalai Láma kezéből. Míg Tibet szellemi és politikai vezérének a hagyomány szerint az a feladata, hogy folyamatosan újjászületve enyhítse az emberek szenvedését, a rendelet a feladat átörökítését a kínai bürokráciára bízza a karma helyett.
A 14. Dalai Láma, Tendzin Gyaco úgy nyilatkozott, hogy egészen addig nem születik újjá Tibetben, míg az kínai uralom alatt van. "Mivel a Dalai Láma a tibeti nemzeti identitás és egység fő szimbóluma, az eddigieknél sokkal vadabb küzdelmekre lehet számítani", mondta el Paul Harrison, a Stanford egyetem buddhista professzora a Newsweeknek.
Harrison szerint India, Európa és Észak-Amerika egyes területein körülbelül 130 ezer tibeti menekült él , így nagy esélye van annak, hogy egy Kína fennhatóságán kívül eső területen találják meg a 15. Dalai Lámát. Azt azonban egy szakértő sem tartja elképzelhetőnek, hogy ne tibeti születésű személy kerüljön Tendzin Gyaco örökébe.