Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Összesen 600 ezer, a náci rezsim által 1933 és 1945 között üldözött németországi zsidó nevét tartalmazza az a lista, amelyet a német szövetségi levéltár készített.
Csütörtöki sajtójelentések szerint az úgynevezett rezidenslista elkészítését a német kormány, valamint az Emlékezés, Felelősség, Jövő elnevezésű alapítvány finanszírozta. Utóbbi elsősorban a munkaszolgálatosok és a kényszermunkások kártérítésében játszott szerepet. A névjegyzék a hozzátartozók, leszármazottak tájékoztatását szolgálja, s a további kutatások támogatására hivatott.
A 600 ezer nevet tartalmazó dokumentum egyben alapul szolgálhat esetleges kártérítési tárgyalásokhoz; elkészítésére az alapítvány éppen ebből kiindulva tett javaslatot.
A szövetségi sajtóhivatal közlése szerint a 600 ezer nevet tartalmazó dokumentum egyben alapul szolgálhat az esetleges kártérítési tárgyalásokhoz, s elkészítésére az alapítvány korábban ebből kiindulva tett javaslatot.
A német kormány képviselője közölte, hogy a listát egyebek között a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont, a berlini Zsidó Múzeum, a zsidók kártérítésével foglalkozó Jewish Claims Conference, valamint a mintegy ötvenmillió náci iratot tartalmazó, Bad Arolsen-i archívumot irányító szervezet, a Nemzetközi Keresőszolgálat (ITS) rendelkezésére bocsátják.
A listát nem hozták nyilvánosságra. A 2000-ben a német kormány által, a gazdaság támogatásával létrehozott alapítvány képviselője szerint az ugyanis a német adatvédelmi törvényben megszabott korlátozás hatálya alá esik. Esetleg olyan üldözöttek nevét is tartalmazhatja, akik még életben vannak.
Az idézett képviselő ugyanakkor annak a reménynek adott hangot: a dokumentumnak a szóban forgó emlékhelyeknek, kutatóközpontoknak, illetve archívumoknak történő átadása segíti a hozzátartozókat a náci rezsim által üldözött, elhurcolt, deportált zsidók sorsának felkutatásában.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.