szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Oroszországot nem aggasztja Lengyelország haditechnikai együttműködése más országokkal.

Az amerikai Patriot rakéták lengyelországi telepítéséről napvilágot látott hírrel kapcsolatban - dán kollégájával, Per Stig Moellerrel tartott csütörtöki moszkvai megbeszélése után - Lavrov újságíróknak kijelentette: nem kívánja kommentálni a hírt, mivel Lengyelország haditechnikai együttműködése más országokkal nem érinti Oroszországot.

"Más kérdés, hogy az amerikai rakétapajzs-elemek telepítésére vonatkozó tervek érdeklik Moszkvát, mivel Oroszország biztonságát érintik, e kérdésben azonban konzultációkat folytatunk az amerikai, a lengyel és a cseh féllel" - mondta. A megbeszélés során egyébként a két külügyminiszter elégedetten szólt a kétoldalú gazdasági kapcsolatok alakulásáról.

Az Északi-sarki kontinentális talapzat kapcsán támasztott területi igényekről Lavrov a találkozót követő sajtóértekezleten kijelentette: Oroszország az úgynevezett ilulissati egyezményben foglaltak teljesítésére törekszik, vagyis arra, hogy az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján alakítsanak ki megfelelő mechanizmust ezeknek az igényeknek az elbírálására.

Az ilulissati egyezményt az Északi-sarkkal érintkező öt állam - Dánia, az Egyesült Államok, Kanada, Norvégia és Oroszország - külügyminisztere írta alá 2008 májusában a grönlandi Ilulissatban, s egyebek közt a sarkvidéket érintő területi igényeknek a nemzetközi jog alapján való elbírálását irányozza elő.

Lavrov úgy vélekedett, az érintett öt ország előtt közös kihívások állnak, amelyek nem katonai jellegűek, nincsenek elkerülhetetlenül konfrontációhoz vezető okaik, s az Északi-sarkkal összefüggő problémáknak - így a klímaváltozásnak és a jégtakaró zsugorodásának - a megoldásával külön e célra létrehozott szervezetek foglalkoznak.

Az orosz külügyminiszter végül az emberi jogok helyzetéről az amerikai külügyminisztérium által közzétett és más államok mellett Oroszországot is élesen bíráló jelentésével kapcsolatban, kérdésre válaszolva leszögezte: Moszkva kész a nyugati partnerekkel, így az amerikai külügyminisztériummal az emberi jogokkal kapcsolatban bármilyen felmerülő aggályt megvitatni, de fontos, hogy a párbeszéd tényekre és azok elfogulatlan értékelésére épüljön, s a jogi eljárások helyére ne lépjenek a politikai célok. Elismerte, hogy az emberi jogok terén Oroszországban vannak problémák, de azt mondta, ezekről igen nyíltan beszélnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Rakétapajzs: Moszkva "nagylelkű" ajánlata Washingtonnak

Oroszország hajlandó lemondani "egy sor tervéről" a stratégiai fegyvereket illetően, ha Washington leállítja a tervezett rakétapajzsa kelet-európai elemeinek hadrendbe állítását - jelentette ki az orosz stratégiai erők parancsnoka.

MTI Világ

Lavrov ismét bírálta az amerikai rakétapajzsot

Az orosz külügyminiszter csütörtökön Varsóban ismét leszögezte, hogy országa közvetlen fenyegetésnek tekinti az amerikai rakétapajzs egyik támaszpontjának tervezett lengyelországi telepítését; hozzátette ugyanakkor, hogy Moszkva kész folytatni az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat.

MTI Világ

Rakétapajzs: Washington kiengesztelné Moszkvát

Az Egyesült Államok újabb javaslatokat tett Oroszországnak, hogy enyhítse Moszkvának az amerikai rakétavédelmi pajzzsal kapcsolatos habozását - közölte John Rood fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes ügyvezető külügyi államtitkár. Moszkvában bejelentették, tanulmányozzák majd a javaslatot.

MTI Világ

A lengyel közvélemény már támogatja az amerikai rakétapajzsot

Fordulat állt be az amerikai rakétapajzs kelet-európai kiterjesztésének lengyelországi megítélésében: egy hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés szerint - a korábbi ellenkezést feladva - a közvélemény többsége immár támogatja az amerikai elfogó rakétáknak az országba telepítését.