Fordulat az izraeli–iráni háborúban: Moszkva kétszeresen is elszámította magát
Oroszország sorra veszíti el szövetségeseit: Szíriából egyre inkább kiszorulnak, s az Irán elleni izraeli–amerikai fellépés is kényelmetlen helyzetbe hozza Moszkvát.
Afganisztán történelméből világosan látszik, hogy a közép-ázsiai országban indított katonai akciók eddig kivétel nélkül kudarcra voltak ítélve: Nagy Sándor óta egyetlen külföldi hatalomnak sem sikerült tartósan megvetni a lábát az országban. Legutóbb, mielőtt a tálibok hatalomra jutottak volna, a Szovjetunió élt át közel egy évtizedes katonai katasztrófát Afganisztánban.
A Hindukus-hegység országában a helyzet ma is rendkívül ingatag. Nyugati politikusok nem hangsúlyozták elégszer, hogy a NATO jelenlegi misszióját a saját biztonságunk, azaz Európa és Németország terrorizmussal szembeni biztonsága érdekében indították. A jelmondat, hogy "Afganisztán legyen az afgánoké" természetesen helytálló: az afgánok feladata, hogy eldöntsék, hogyan akarnak élni. Persze ideális lenne, ha ezt demokratikus keretek között tennék, ám ez még nagyon messze van, ha egyáltalán valaha megvalósul.
Annak lehetősége, hogy a tálibok esetleg ismét hatalomra kerülhetnek, a szomszédos közép-ázsiai országoknak és Iránnak is rémálmokat okoz. Nagyon is igaz Peter Strucknak, a német szociáldemokraták frakcióvezetőjének, volt védelmi miniszternek az a mondása, hogy "Németország biztonságának védelme a Hindukusnál kezdődik" - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Egyes vélemények szerint ha kivonnák az Afganisztánban állomásozó ISAF-katonákat, illetve az ENSZ égisze alatt az országban tartózkodó más csapatokat, a tálibok hatalomra jutásuk esetén lemondanának a terror eszközéről. Hiszen elérték a céljukat: a külföldi katonák távoztak, ennél többet ők nem is akarnak - állítják az elmélet pártolói. Tálib vezetők tárgyalások során többször is utaltak erre, olykor határozottan bizonygatták is ez irányú szándékukat.
De ugyan miért mondanának le a tálibok a terrorról? A terjeszkedésre törekvő dzsihádista ideológia belső logikájából éppen ennek ellenkezője adódna, főleg egy olyan helyzetben, amikor - saját értékelésük szerint - a világ legnagyobb katonai szövetsége felett aratnának győzelmet, mint annak idején a mudzsahidek a szovjet katonák felett. Az iszlamista tanoknak mindig is fontos részét képezte "a hitetlen nyugati" nagyhatalmak - köztük az egykori Szovjetunió és a mai Oroszország - feletti diadal.
A nyugati csapatok kivonulása teológiai síkon bizonyára a fellegekbe emelné az iszlamisták győzelmi tudatát, mivel azt a hatást keltené, hogy a tálibok a legmagasabb mennyei erők áldásával tevékenykednek. Ezenfelül az iszlám világban újra megerősödnének az iszlamista csoportok, komoly károkat okozva azoknak az - egyébként igen jelentős számú - muszlimoknak, akik nyitottak a reformokra és a modernizációra. Egy esetleges gyors kivonulás után heteken, sőt akár napokon belül megbukna Hamid Karzai kormánya, az sem kizárt, hogy az elnök merénylet áldozatává válna. Ráadásul fogadásokat lehetne kötni arról, hogy a tálibok mikor ragadják magukhoz ismét a hatalmat Kabul és az ország nagy része felett a pakisztáni pastuk, illetve az al-Kaidához hasonló radikális erők támogatásával. Omár molla vagy valaki más irányítása alatt létrejönne egy második "iszlám emirátus" vagy egy "afganisztáni iszlám kalifátus", amely akár a terrorizmus eszközeivel újabb iszlamista terjeszkedés melegágyává válhatna, és minden bizonnyal megjelennének az újabb kiképzőtáborok is. Az újfent hatalomra került tálibok első számú célpontja - közelsége révén - feltehetően a szomszédos Pakisztán lenne.
Mindazok, akik német földön a külföldi csapatok azonnali kivonulását követelik Afganisztánból - köztük például a Baloldal pártja -, bizonyára nem akarják, hogy Németország és a többi európai ország orwelli értelemben vett totális megfigyelési állammá váljon. Csakhogy ennek a lehetőségét is számba kell venniük, ha - akár kívülről, akár belülről - újabb terrorhullám érné el az országot. Összevetve azokkal a biztonsági lépésekkel, amelyek ebben az esetben szükségesek lennének, a jelenleg érvényben levő intézkedések szinte semmiségnek tűnnek.
Az afganisztáni missziót a kezdetektől fogva nem lehetett egyszerűnek vagy kockázatmentesnek gondolni. Még sincs valós alternatíva azzal szemben, hogy a külföldi koalíció csapatai mindaddig a Hindukus országában maradjanak, amíg az afgánok nem képesek hatékonyan maguk gondoskodni saját biztonságukról.
