Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Baleset történt Németország egyetlen urándúsító üzemében, a gronaui urándúsítóban, egy személyt sugárfertőzés gyanújával kórházba szállítottak - közölte pénteken az észak-rajna-vesztfáliai gazdasági minisztérium. A közlemény szerint a környék lakosságát nem fenyegeti veszély.
Véletlen egybeesés, hogy a német kormány a balesettel egy időben kezdett tanácskozást az atomerőművek működési idejének meghosszabbításáról, ami már korábban is a környezetvédők, illetve az atomenergia használatát elítélő csoportok heves tiltakozásához vezetett. Megfigyelők arra számítanak, hogy az incidens nyomán a tüntetések újabb hulláma kezdődik.
A hivatalos közlemény szerint a baleset csütörtök délután történt, amikor egy alkalmazott az egyik berendezés tisztítását végezte. Eközben - eddig nem tisztázott okokból - urán-hexafluorid került a levegőbe. Az urán dúsításához használt vegyület különösen veszélyes lehet akkor, ha vízzel kerül érintkezésbe. A riasztóberendezés azonnal jelzett, az illetékesek a radioaktív sugárzás által érintett termet azonnal hermetikusan lezárták. Az üzem szóvivője szerint ezzel megakadályozták, hogy a szennyezett levegő a termen kívülre terjedjen át. A környék lakosságát ezért semmifajta veszély nem fenyegeti - állítják. A gyanú szerint sugárfertőzött férfit előbb a helyi kórházba, majd a nukleáris medicina terén legilletékesebb münsteri egyetemi klinikára szállították. Vizsgálata több napot vesz igénybe, állapota kielégítő.
A gronaui urándúsító üzem működését egyelőre leállították, és azonnali vizsgálat kezdődött annak felderítésére, mi okozta a történteket. Egy atomerőmű-ellenes észak-rajna-vesztfáliai szervezet pénteken követelte a gronaui üzem bezárását. Várható, hogy a felhíváshoz több más tartományi és tartományon kívüli szervezet is csatlakozik.
A német kormány közben megtartotta első ülését az atomerőművek működési idejének meghosszabbításáról. Miközben a korábbi nagykoalíciós kormány - a szociáldemokrata párt (SPD) nyomására - még úgy foglalt állást, hogy a nukleáris erőműveket 2020-ig fokozatosan bezárják, az új - konzervatív-liberális - kabinet már az atomenergia hosszabb távú alkalmazása mellett tette le a garast. Az atomerőművek működési idejének - 2020 utáni - meghosszabbítása szakértők szerint immár kész tény, jelenleg csupán az ehhez szükséges feltételek meghatározása folyik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.