Békés megoldást szorgalmaz a koszovói kérdésre a szerb parlament

Tárgyalásos megoldást szorgalmazott Koszovó ügyében a szerb parlament, amely keddre virradóra, több mint 12 órás vita után fogadta el a kormányoldal által előterjesztett dokumentumot.

  • MTI MTI
Békés megoldást szorgalmaz a koszovói kérdésre a szerb parlament

A belgrádi törvényhozásban a Koszovónak szentelt rendkívüli ülésén 192-en szavazták meg a határozatot, 26 ellenszavazat és két tartózkodás mellett. Az ülést azután hívták össze, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság a múlt héten úgy foglalt állást: nem ellentétes a nemzetközi joggal a 2008 februárjában kihirdetett koszovói függetlenségi nyilatkozat. 

A hétfő délben kezdődött rendkívüli parlamenti ülés egyetlen napirendi pontja a kormányoldal által előterjesztett parlamenti határozat elfogadása volt. A dokumentumban az áll többek között, hogy a hágai bíróság tanácsadó véleménye "nem legalizálta Koszovó etnikai alapú elszakadását", és a parlament "elkerülhetetlennek tartja, hogy békés úton, tárgyalások révén jussanak olyan tartós megoldásra Koszovó ügyében, amely mindkét félnek elfogadható, összhangban van a szerb alkotmánnyal, és amely elősegíti a szerb és az albán nép történelmi megbékélését, csakúgy, mint a régió békéjét és stabilitását".

Az alkotmányra való utalás magyarázata, hogy az alaptörvény preambulumába néhány éve belefoglalták, hogy Koszovó Szerbia elválaszthatatlan része.

 
 

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.