Nyomozók lepték el egy orosz ellenzéki lap szerkesztőségét

Ismét nyomozók lepték el a The New Times című, ellenzékinek tekintett orosz lap szerkesztőségét. Ilja Barabanov főszerkesztő-helyettes elmondta, hogy a csütörtöki "látogatás" Az OMON rabjai című, februárban publikált cikkel függ össze, amelynek nyomán bűnvádi eljárás indult a lap ellen.

  • MTI MTI
Nyomozók lepték el egy orosz ellenzéki lap szerkesztőségét

A nyomozók bírósági döntésre hivatkozva a nevezett cikk előtti interjú magnófelvételét követelték, és azzal fenyegetőztek, hogy ha nem adják oda nekik, büntetőjogi felelősségre vonják a szerkesztőséget a bírósági döntés végrehajtásának megtagadása miatt.

Az Interfax hírügynökségnek az illetékes belügyi hivatalban azt mondták, hogy a látogatás nem áll összefüggésben Az OMON rabjai című cikkel. Az írás február 1-jén jelent meg, és a rettegett belügyi különleges egység (OMON) néhány tagja által elmondottak alapján azt állította, hogy a vezetők elviselhetetlen munkakörülményeket teremtenek a kommandósoknak, egyebek között gyakran kell napi húsz órát ebédszünet nélkül, és 15 napot egyetlen pihenőnap nélkül dolgozni. Emellett a norma műszakonként legalább három előállítás, e nélkül nincs prémium.

Az OMON vezetése mindezt cáfolta, és pert helyezett kilátásba. A nyilatkozókról előbb azt állította, hogy korábban eltávolították őket a szervezetből, de később felvonultatta őket a sajtó előtt, ahol elmondták, hogy többük aláírását meghamisították. Az illetékes szervek bűnvádi eljárást indítottak a lap ellen rágalom vádjával, és áprilisban már felkeresték a szerkesztőséget nyomozók, de végül nem vittek el iratokat. A nyomozók követeléseit akkor a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű, a sajtószabadságért küzdő nemzetközi szervezet elítélte.

Ilja Barabanov nemrég nyert el egy tekintélyes amerikai díjat, amelyet olyan újságírók kapnak, akik bátran és etikusan írnak olyan országokban, ahol a sajtószabadság nem garantált, vagy nem elismert, s a díjat éppen Az OMON rabjai című cikkért ítélték oda neki.

 

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.