„Az ellenségeimnek sem kívánom ezt a minisztériumot”

Mihály László

– Miért ismét egy magyarnak kellett elvállalnia a Romániában a médiában legostorozottabb egészségügyi tárcát? Elődei közül Bárányi Ferenc 1998-ban mindössze két hónapot, utána Hajdú Gábor is csak másfél évet bírt ki ezen a poszton, s a románok sem töltötték ki mandátumukat. Ön ráadásul nem is orvos.

– Vallom, hogy a rendszeren kívülről érkezett könnyebben ellenáll az orvostársadalom nyomásának. Az orvos miniszter később visszatér eredeti állásába, így mandátuma alatt is maga fele hajlik a keze. Volt rá példa, hogy egy miniszter csak saját szakterületének kórházait fejlesztette. A tisztséget pedig nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kérte, így alakult a Demokrata-Liberális Párttal, a PD-L-lel tavaly decemberben folytatott koalíciós tárgyalásokon.

– Az RMDSZ-nek egy rázósabb minisztériumot is be kellett vállalnia, hogy e pártot is megtépázza a kormányzás?

– Igen, így jött ki a lépés, én sem álmodtam erről a székről. De a napi támadások ellenére a rendszer áll a lábán, ha nem is pont úgy, ahogy szeretném. A reformot elkezdtem, és folytatni fogom, amíg miniszter leszek. A koalíciós szerződés szerint amíg tart a koalíció a PD-L-lel, az egészségügyi tárca az RMDSZ-é, ebbe elvben nem szólnak bele, ahogy mi sem szóltunk bele, amikor az ősz elején leváltottak néhány román minisztert. Visszagondolva, az első időszakban havonta jósolták meg a sajtóban, hogy elfogy a pénz, összeomlik az egészségügy, én pedig lemondok.

– Augusztusban sokkolta az embereket a giulesti szülészeten kiütött tűz, ahol tizenegy gyermek szenvedett súlyos égési sérüléseket, közülük öten meghaltak, ezért az ön fejét követelték. Miért nem mondott le?

– A közvetlen felelősségem az ügyben kizárható, hisz a szülészet két éve az önkormányzat tulajdonában van. A miniszter nem felelhet azért, hogy valaki miként végzi a munkáját. Inkább arról kellett volna vitázni, hogy a szolgálatos nővér elmehet-e kávézni, magára hagyva a csecsemőket. Lenne mit tanulni egy ilyen tragédia kapcsán. Amikor Németországban egy újszülöttosztályon három kisbaba meghalt, jött az igazgató, elmondta, hogy hiba történt, vannak hivatalos intézmények, amelyek majd lefolytatják az eljárást, felvállalják az ügyet. De a sajtó nem nyaggatja naponta többször ezzel a minisztert. Amikor Vaslui megyében kiesett egy beteg a mentőautóból, mert az orvos és a sofőr elöl beszélgettek, a sajtó mindjárt az én véleményemet kérdezte. Ez abszolút román szokás. Én mondhatok mindenről véleményt, de ez nem normális dolog. Bevallom, az ellenségeimnek sem kívánom ezt a minisztériumot.

– Miért törik bele minden miniszter bicskája az egészségügybe?

– Rendre tapasztalom, hogy ez az egyik legkonzervatívabb területe a romániai társadalomnak, ahol a legparányibb reform ügyében is óriási az ellenállás. Ennek ellenére húsz évvel a rendszerváltás után nekem sikerült véghezvinnem az eddig legjelentősebb egészségügyi reformot, a kórházak decentralizációját. A 373 egészségügyi intézményből csak hat maradt a kormány nyakán. A társadalom általában rettenetesen fél az újtól, a „csak rosszabb ne legyen” román mentalitás sajnos túl mélyen gyökerezik. De figyelembe véve, hogy milyen állapotba süllyedt az ország egészségügye, a legnagyobb hiba, amit tehettem volna, hogy semmit sem teszek. A decentralizáció során elsősorban a kórházvezetők részéről volt óriási az ellenállás, mert őket leváltják az önkormányzatok, amelyeknek mostantól valós beleszólásuk van a kórházak gazdálkodásába.

Más kérdés, ki hogyan él a lehetőséggel, több városban biztosan átpolitizált a tisztségek kiosztása. Viszont a 2012-es helyhatósági választásokon először lesz Romániában komoly kampánytéma az egészségügy. Az emberek tudják, hogy a kórházak decentralizáltak, adnak is időt az átmenethez, de két év múlva ez már szavazathozó vagy -vesztő kérdés lesz. Politikai kényszer lesz változtatni, mert a megyének, a városnak eredményeket kell produkálnia. Van, ahol megértették a feladatot, a leépítésekről, átszervezésről stratégiát dolgoznak ki, más önkormányzatok még nem ébredtek fel.

– Van, ahol az önkormányzatok – magyarországi mintára – magáncégek kezébe adnák a kórházakat?

– Erre még nincsenek jelek, de fennáll a lehetőség, hogy a menedzsmentet magáncég lássa el. Az emberek számára az a lényeg, hogy perspektívát, előremozdulást tapasztaljanak.

– A romániai kórházak jó része lerobbant épületekben működik, ezeket eurómilliókkal sem lehet az egészségügyi szabványoknak megfelelően átalakítani. Újakra nincs pénz, a regionális kórházközpontok építése a recesszió miatt megfeneklett. A tárca miért nem támogatja a csendben szaporodó magánkórházak létesítését?

– Valóban, lassan emelkedik a számuk. A fő probléma, hogy a privát kórházak nagy része széles ívben kerüli például a sürgősségi ellátást. Ezért aztán a köztudatban hamis kép alakult ki róluk, mert nem hallanak botrányos híreket róluk. Ha belevágnának, a társadalombiztosítás természetesen nekik is kifizetné a sürgősségi beavatkozásokat. Ám tapasztalataim szerint ők csak az egyszerűbb, pénzesebb, problémamentes szeleteket vállalják fel, mint a szülészet, a plasztikai sebészet, a diagnosztika, s ha bármi komplikáció merül fel, a beteget azonnal átküldik a közkórházba, oldja meg az állami rendszer. Sok esetben az emberek nem tudják, hogy amikor bemennek egy magánkórházba, ahol fizetnek például egy 100 lejes tarifát, az ellátás háromszázba kerül, és ebből 200-at az állam fizet. Ezért a többség azt hiszi, a magánkórházban, járóbeteg-ellátóban jobbak a szolgáltatások 100 lejért, mint az államinál.

– A közalkalmazotti bérek 25 százalékos lefaragásával erősödött az orvosok, ápolók eddig is aggasztó méreteket öltő elvándorlása. Ez már ma is veszélyezteti az ellátást.

– Valóban veszélyezteti, de ezzel a jelenséggel együtt kell élni, mert folytatódni fog, ráadásul a legjobbak mennek el. Hasonló gondjai Magyarországnak, Lengyelországnak, Németországnak is vannak. Franciaországban a legtöbb külföldi orvos belga, utánuk következnek a romániaiak. Kelet-Európa problémája, hogy nincs külföldi utánpótlás, itt tényleg kiürül az egészségügy. Erre rövid és középtávon kell a bérezést érintő megoldásokat találni. Most dolgozunk olyan stratégián, hogy a rezidenseket, egyáltalán a végzősöket foglalkoztassa a rendszer. Ma egy orvosi egyetemet végzett személy inkább elmegy orvoslátogatónak, mert az egészségügyi rendszer, ahova vágyott, nem alkalmazza. Ha nem jut be rezidensképzésbe, elveszítjük az embert, hisz egy-két év múlva a felhalmozott ismereteket is elfelejti.

– Románia talán az egyetlen uniós tagállam, ahol nincs egészségügyi kártya. Miért nem akarta ezt bevezetni egyetlen miniszter sem?

– Létezik egy törvény, amely szerint a kártyát 2008. január 1-jétől be kellett volna vezetni, de semmi nem történt, pedig most sokkal egyszerűbb lenne a dolgunk. Úgy gondolom, hogy a decentralizálás mellett a legfontosabb feladatom a megfelelő informatikai rendszer kiépítése, amit már 15 éve meg kellett volna tenni. Halogatták, mert ez átláthatóságot, ellenőrzést eredményez. Nem lehetne túlköltekezni, nem fordulhatott volna elő, hogy két éve 26 millió állampolgár után számoltak el szolgáltatást a családorvosoknál, miközben az ország lakossága már 20 millió alá süllyedt. Elszámoltak 11 millió műtétet is. Igaz, Romániában valóban túl sokat műtenek. Nincs prevenció, viszont az orvosok szívesen operálnak, mert akkor nekik is csurran valami. A kártya és a hozzá tartozó rendszer tisztaságot, korrektséget hozhat, de kell hozzá két év. Más országokban a bevezetés öt évig is eltartott.

– A páciensek sem fognak örülni neki.

– Ez igaz, mert ha bevezetjük, akkor a biztosítás nélküli beteget a háziorvos egyszerűen haza kell küldje. Romániában viszont az emberek megszokták, hogy bármit megoldhatnak valahogy, ez szintén mentalitás. A kártyát ezért kategorikusan, durván kell bevezetni, máskülönben megint csak egy olyan rendelkezés lesz, amit orvos, beteg megpróbál kijátszani.

– Elődjeit rendre felmorzsolta a gyógyszergyártók és -forgalmazók lobbija, amely minisztériumi csápjain keresztül dirigálta a támogatott medicinák listáját. Ön még ellenáll?

– Én vagyok az első olyan miniszter, aki azzal kezdte pályafutását, hogy nem bővítette a támogatott gyógyszerek listáját. Románia egyik nagy problémája, hogy évről évre kiegészítették a listát, én viszont csak egy új gyógyszert javasoltam – olyan esetben, amikor korábban csak a legdrágábbakat írták fel. Lobbizás persze folyik, de én megmondtam, inkább a lista gereblyézésére lenne szükség. Ha haszontalanul vesznek el pénzt, azt mindig a rendszer bánja.

IRHÁZI JÁNOS / BUKAREST