A nyugati fegyveres beavatkozás harmadik hónapjában holtpontra látszik jutni a katonai helyzet Líbiában: olyan felőrlő háború zajlik az észak-afrikai országban, amelyben egyik félnek sem volt kellő ereje ahhoz, hogy kicsikarja a katonai döntést – mutatott rá a Frankfurter Allgemeine Zeitungban közölt elemzésében Lothar Rühl.
A német védelmi tárca korábbi államtitkára a fenti megállapításból számos kérdést vezet le: mennyi időre, mennyi szervezési és kiképzési támogatásra, valamint mennyi nehézfegyverre van szükségük a Kadhafi-ellenes erőknek ahhoz, hogy a NATO légi támogatásával a hátukban döntő offenzívát indíthassanak a kormányerők ellen?
Továbbá: milyen mértékű erők bevetésére hajlandók a nyugati államok, hogy hatékony segítséget nyújtsanak a Kadhafi rezsimjét védő csapatok felőrléséhez? Miként akarják értelmezni és alkalmazni az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozatát, hogy szárazföldi csapatok bevetése nélkül is lehetővé váljék a katonai döntés kicsikarása, és elérhető legyen a nyíltan ki nem mondott, ám a gyakorlatban követett cél: a líbiai rendszerváltás?
Vajon tartós katonai erőegyensúly mellett hogyan lehetne elérni Kadhafi erőszakos megbuktatása nélkül a tárgyalásos úton történő rendszerváltást? Van-e alternatívája "a forradalom győzelmének" – akár az országnak és erőforrásainak felosztása, akár a Kadhafi-klán önkéntes száműzetésbe vonulása révén?
A lázadók Bengáziban székelő vezetősége szerint "mindegy, hogy a harcok még egy napig, egy hónapig, vagy egy évig tartanak", mert az eddigi vérontás után amúgy sincs már lehetőség a tripoli rezsimmel való kibékülésre. A lázadók nyilvánvalóan abban bíznak, hogy korlátlan ideig részesülnek a Nyugat, az Arab Liga, az ENSZ meg az EU támogatásában. Időt akarnak nyerni, hogy erőt gyűjtsenek, s mindezt fel akarják használni a Kadhafi fölötti végső győzelem érdekében: addig vívni a harcot, amíg a rezsim kifogy erőforrásaiból és tartalékaiból.
A szövetséges kormányokhoz hasonlóan a lázadók arra számítanak, hogy Tripoli fölött gyengülni fog a rezsim ellenőrzése, megmozdulnak a tunéziai határ mentén élő beduinok, valamint hátat fordítanak a rezsimnek a nyugat-líbiai törzsek. Ennek következtében vagy magától felbomlik a rendszer, vagy a belső körből kikerülő puccsisták végeznek Kadhafival.
A NATO-nak és katonai téren meglehetősen tartózkodó vezető hatalmának, Amerikának azonban – brüsszeli és washingtoni értesülések szerint - csöppet sem mindegy, meddig tart még a líbiai háború, mekkora ráfordítást igényel, mekkora veszteségekkel fog járni, és milyen kockázatokat von maga után. Mike Mullen tengernagy, az egyesített vezérkar főnöke május elején Brüsszelben, a NATO védelmi bizottsága előtt világosan megmondta: az Egyesült Államok nem hajlandó szárazföldi erőket küldeni Líbiába. A második vonalba történt visszavonulásuk óta az amerikaiak mindössze 12 vadászgépet bocsátottak rendelkezésre (olaszországi támaszponton) - és ezek líbiai bevetésére is csak a washingtoni védelmi miniszter döntése alapján kerülhet sor. Amerikától tehát nem várható "katonai impulzus", még a Földközi-tengeren állomásozó 6. flottától sem - hacsak nem következik be humanitárius katasztrófával fenyegető drámai helyzet Líbiában. Az USA stratégiai érdekei a Közel-Keleten Egyiptomra, Izraelre, Szíriára, Jordániára és a Perzsa-öbölre összpontosulnak.
A líbiai polgárháborút azonban nem lehet idegen erők bevetésével addig vívni, amíg valamelyik fél kimerülésével véget érnek a harcok. Ezért már megkezdődött a politikai kiút és a diplomáciai közvetítés lehetőségének a keresése. Törökország szinte tolakodva kínálja fel magát – ám az, hogy a muzulmán NATO-országban Kadhafi menedéket kaphatna-e, más lapra tartozik. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök épp olyan energikusan szólította fel lemondásra és Líbia elhagyására Kadhafit, mint előtte Obama és a nyugat-európai kormányok.
Belpolitikai okokból szinte egyetlen arab ország sem jöhet szóba menedékhelyként: Marokkótól Algérián át Szíriáig túl nagy a kockázata a forradalmi megmozdulások kiterjedésének. Az egykor nyugodt Libanon pedig nincs olyan állapotban, hogy bukott arab diktátorokat fogadjon be.
A líbiai kormány lőszer- és üzemanyag-raktárait, nehézfegyver-bázisait és parancsnoki állásait célzó légitámadásokon kívül katonai síkon nincs más opciója a Nyugatnak mindaddig, amíg nem hajlandó különleges erőket, illetve szárazföldi csapatokat bevetni Líbiában. Kadhafi fegyveresei elvegyülnek a lakosság körében, tankjaikat és lövegeiket mecsetek, kórházak, iskolák szomszédságában állítják fel. A NATO becslése szerint Kadhafinak 20-40 bunkerszerűen kiépített földalatti parancsnoki állása van polgári épületek közelében. Ezek egy része lakossági óvóhelynek van álcázva.
A NATO-erők európai főparancsnokának május első felében közreadott helyzetértékelése szerint jókora stratégiai deficit tátong a homályosan körülírt politikai cél, a bevethető katonai eszközök és az operatív opciók között. Mindezt korlátok közé szorítja a BT 1973. számú határozata, amely nyitva hagyja "a lakosság védelméhez szükséges eszközök" bevetését. Ezt a lehetőséget azonban a szövetséges kormányok – politikai és nemzetközi jogi okokból – restriktíven értelmezik. Olyan ENSZ-határozat viszont, amely ennél továbbmenne, ma nem tűnik elérhetőnek.
Egy kiadós gombamérgezéssel indul François Ozon új filmje, a Ha megérkezik az ősz. A termékeny francia filmrendezővel az öregkori ráncok szépségéről, az Elemi ösztön nem múló vonzerejéről, egy szexi nagymamáról, egy pusztító családi vacsoráról és Nicole Kidman plasztikai beavatkozásairól is beszélgettünk.
Vasárnap hajnalban megvolt az eszkaláció, két nappal később a kapituláció is – nem így képzelnénk két atomhatalom háborúját. Irán megrogyott, de ennek a háborúnak valójában aligha van vége.
Iránnak az lehet a fő tanulság a most véget érő háborúról, hogy atomfegyver nélkül nem tudja megvédeni magát.
Látványosan távol tartotta magát a közel-keleti konfliktus értékelésétől Orbán Viktor. A kormányfőnek csak hazai használatra van mondása a fejleményekről.
Alapesetben a harcsa félénk állat, azonban ha a fészkét védi vagy fenyegetve érzi magát, támadásba lendül.
Megerősítették, hogy készek a kutatóhálózatról leválasztandó négy központ átvételére.
Elemzésünk a Tisza és a Fidesz első szakpolitikai vitájáról.
