Belgiumban a tavaly júniusi választások óta nem sikerült kormányt alakítani. Ez egyfelől világcsúcs, másfelől viszont a magas államadósság miatt egyre gyanakvóbbá teszi a hitelminősítő intézeteket, és fokozódnak azok az aggodalmak, hogy a stabil politikai viszonyok hiánya miatt előbb-utóbb leminősíthetik az országot.

A tavalyi választásokat a holland nyelvű, nagyobbik – és jómódúbb – országrészben, Flandriában az N-VA rövidítésű flamand nacionalista párt nyerte meg, amely nyíltan hirdeti távlati célként a belga szövetségi állam felbontását, Flandria és a franciaajkú Vallónia fokozatos önállósulását. Az N-VA nem érdekelt a működőképes szövetségi kormány létrejöttében, nélküle viszont az ennek létrehozására irányuló minden eddigi kísérlet hamvába holt próbálkozásnak bizonyult.

Elio Di Rupo, a Vallóniában vezető pártnak számító szocialisták vezetője már többedik "legeslegutolsó" kísérletét hajtja végre II. Albert király megbízásából azért, hogy működőképes koalíciót állítson össze. A belga politikai élet szakavatott megfigyelői most is azt mondják, amit hónapok óta rendre mindig: ha a mostani próbálkozás sem sikerül, akkor már aligha marad más hátra, mint új választások kiírása. Többek szerint félő azonban, hogy az újabb voksolással csak még jobban megerősödnének a flamand elszakadáspártiak.

A miniszterelnök-jelölt legutóbbi javaslata már tartalmazza azt a jelentős vallon engedményt, hogy a Brüsszel körüli, Flandriához tartozó településeket választójogi szempontból válasszák le a többnyelvű fővárosról, és ott a "Flandriában flamandul" elv érvényesüljön.

Gazdaságpolitikai téren Di Rupo az államháztartási hiány lefaragását, valamint négy év alatt negyedmillió új munkahely megteremtését tűzte ki célul.