„Azért, hogy végre kiléphessünk ebből az ördögi körből, mindenekelőtt javaslom a marihuána legalizálását” – utalt a 2006 óta tartó mexikói drogháború abszurditásaira az egykori elnök. A kormány januári jelentése szerint ugyanis drogcsempészettel kapcsolatban az utóbbi négy évben 34 612 embert gyilkoltak meg a latin-amerikai országban. A legvéresebb év a 2010-es volt, több mint 15 ezer halálos áldozattal.

Fox már korábban is felvetette a marihuána dekriminalizálásának ötletét, majd többször kérte az illetékeseket: gondolják újra az ország drogtörvényeit. A CNN-nek adott múlt heti interjújában ezt kiegészítve elmondta: „a mexikói hadseregnek fel kell hagynia a bűnbandákkal vívott harccal”.

A hadsereg bevetése azonban Felipe Calderon államfő stratégiájának alapköve 2006-os decemberi megválasztása óta. Az elnök négy év alatt mintegy 50 ezer főnyi rendőri és katonai alakulatot vezényelt az ország legérintettebb területeire azért, hogy azok felszámolják a drogkartelleket.

Vicente Fox kijelentése már csak azért is kínos, mivel az egykori elnök – ahogy Calderon is – a kormánypárti PAN (Nemzeti Akció Pártja) frakciójának tagja. A politikus 2000 és 2006 között irányította Mexikót, miután otthagyta a Coca-Cola Company vezérigazgatói posztját.

Mindenki hibás kicsit

Fox a konferencián rámutatott: „Az Egyesült Államok felelőssége szintén jelentős az ügyben. Az nem járható út, hogy adnak egy rakás pénzt, mondván: tessék, itt van 500 millió dollár, csináld a dolgod. Az emberáldozatokkal egyszerűen nem lehet így elszámolni”.

Később hozzátette: a mexikói kartellek többsége az USA-ban szerzi be a fegyvereit, sőt ott is mossa tisztára a kábítószerekből befolyó pénzt. „A kormány csapdába esett. Egyik oldalon ott van a hatalmas amerikai drogpiac, a másikon pedig a kábítószerek dél-amerikai előállítói, Kolumbia, Venezuela, Bolívia és Ecuador” – zárta beszédét Fox.

Nem ő az egyetlen

Fox nem az egyedüli politikus, aki a drogfogyasztás legalizálását sürgeti a régióban. Két évvel ezelőtt ugyanis három volt latin-amerikai államfő is javasolta a drogpolitika radikális megváltoztatását.

A brazil Fernando Henrique Cardoso, a kolumbiai Cesar Gaviria, és a mexikói Ernesto Zedillo 2009-es jelentésükben (Latin American Commission on Drugs and Democracy) élesen fogalmaztak: „Azok az intézkedések, amelyek a termesztés felszámolását, a csempészet leállítását, illetve a fogyasztás kriminalizálását tűzték ki célul, sorra elbuktak. Sőt, messzebb vagyunk a megoldástól, mint valaha”.

Hasonló következtetésre jutott az ENSZ júniusban publikált jelentése is a dél-amerikai drogpolitikáról. A bizottság tagjai között, amelyben Fox is helyet kapott, a világ minden tájáról érkeztek döntéshozók, akik mind egyetértettek a legalizáció valamilyen formájában.

Máshol már bejött, itt miért ne?

Noha Portugáliának nem a kartellek jelentették az elsődleges problémát, az AIDS-betegek kiemelkedő aránya drasztikus megoldást sürgetett. Ennek érdekében 2001 júniusában legalizáltak minden droghasználatot az ország területén – a marihuánától egészen a heroinig.

A kezdeti félelmek a drogturizmustól és a kábítószer-használat növekedésétől azonban nem igazolódtak be, sőt ennek épp az ellenkezője történt – mutatott rá 2009-ben publikált jelentésében a Cato Institution. Glenn Greenwald, a tanulmány egyik szerzője a Time magazinnak elmondta: „A törvény lehetőséget teremtett a portugál kormánynak, hogy minden nyugat-európai országnál jobban kezelje a kábítószerek kérdését”.

2001-ben még Portugáliában volt a legmagasabb az AIDS-betegek száma a droghasználók között az unióban: tízmillió lakosra kétezer új eset jut évente. A liberalizációt követően azonban „egy szinte hihetetlen, 17 százalékos javulásnak lehettünk tanúi” – tette hozzá a kutatásvezető. Greenwald kiemelte: „a börtönbüntetés lehetőségét eltörölve a droghasználók szívesebben jelentkeznek orvosi kezelésre, ezáltal jelentősen csökkent a HIV-betegek aránya is”.

A dekriminalizációt követően Portugáliában mérték az egyik legalacsonyabb marihuánafogyasztási arányt – nagyjából 10 százalékot a 15 évesnél idősebbek körében. Csak összehasonlításképpen, az Egyesült Államokban ez az arány 40 százalék körül mozog.

Az persze kérdéses, hogy a legalizáció milyen hatást gyakorol a drogkartellek működésére Mexikóban. Az európai példák esetén ugyanis nem ez volt az elsődleges problémaforrás. Ahogy az sem teljesen világos, csökkene-e az erőszakos halálesetek száma a liberalizációval. Ami azonban biztosnak tűnik: a drogháború ebben a formában nem folytatható tovább. Erre utal az utóbbi időben kirobbant tüntetéshullám, illetve a mexikói kormánypárt támogatottságának folyamatos csökkenése is.