Lutfulla Masal, az Országos Biztonsági Igazgatóság (NDS) szóvivője szerdán tartott sajtóértekezletén közölte, hogy az ügy kapcsán hat olyan embert tartóztattak le, akik kapcsolatban álltak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel és a hírhedt Hakkani-hálózattal. A letartóztatottak között van Karzai egyik testőre, három főiskolai hallgató és egy egyetemi tanár, de másokat - tanárokat, diákokat, tisztségviselőket és egy újságírót - még keresnek.
Masal elmondta, hogy az összeesküvés a kabuli orvostudományi egyetem egyik teológia professzora köré szerveződött. Ő kapcsolatban állt egy egyiptomi és egy bangladesi férfival, akik Pakisztánban, a törzsek uralta Észak-Vazirisztánban tartózkodnak. A csoport őrizetbe vett tagjai - a testőrt leszámítva - részt vettek egy kiképzésen Pakisztánban egy hónapja. Öngyilkos merényletek végrehajtására alkalmas robbanómellények mellett 150 ezer dollárt is kaptak, hogy finanszírozzák tevékenységüket - jelentette ki a szóvivő, hozzátéve, hogy a letartóztatott személyek beismerő vallomást tettek.
A testőrt az afgán értelmiségiekből álló csoport környékezte meg és szervezte be sikeresen. A testőr ugyanabból a faluból származik, ahonnan Karzai is. Az ügy érdekessége, hogy alig három hónapja, július 12-én az elnök féltestvérét, Ahmed Váli Karzait, a kandahári tartományi tanács elnökét saját testőre lőtte agyon.
Az utóbbi hónapokban több, Karzaihoz közelálló befolyásos személyt gyilkoltak meg, ami élesen rávilágít a kormány gyengeségére, miközben a tálib lázadók mindinkább erőre kapnak és egyre merészebb támadásokat hajtanak végre még Kabul belvárosában is. Szeptember 20-án Burhanuddin Rabbani volt afgán elnököt, a béketanács vezetőjét ölte meg egy öngyilkos merénylő, aki tálib béketárgyalóként mutatkozott be és jutott Rabbani közelébe.
Afgán tisztségviselők egyre hangosabban vádolják a nyilvánosság előtt Pakisztánt azzal, hogy hírszerző ügynökségei támogatják a kabuli kormány ellen lázadókat. Kedden már azt állították, hogy pakisztáni tisztviselők előre tudtak a Rabbani életét követelő merényletről.
Karzai legalább három merényletkísérlet célpontja volt már azóta, hogy Afganisztán vezetője lett 2001 végén. Ezek közül a legemlékezetesebb támadást 2008 áprilisában hajtották végre a lázadók, amikor is a kabuli elnöki palota közelében rakétavetőkkel és gépfegyverekkel lőttek egy katonai felvonulásra, amelyen Karzai is részt vett.