Nem várt attrakció fogadta a turistákat a washingtoni Lincoln-emlékműnél. Az USA egykori elnöke előtt tisztelgő csarnok lépcsőin a Fehér Ház jelenlegi ura, Barack Obama rázott kezet a látogatókkal a múlt szombaton, tudatva velük, hogy a létesítmény azért lehet nyitva, mert előző éjszaka kompromisszum született a költségvetési kiadások csökkentéséről. Így nem állt le a szövetségi kormányzat, és nem kellett becsukni minden, közpénzből finanszírozott intézményt. Hasonlóra legutóbb 1995–1996-ban volt példa, akkor is demokrata elnök (Bill Clinton), valamint a választókat a szövetségi költségvetés rendbetételének ígéretével megnyerő republikánus képviselőházi többség feszült egymásnak.
AP/ Pablo Martinez Monsivais
A republikánusok a másfél évtizeddel ezelőtti leckét megtanulva – amikor a konfliktusból megerősödve kikerülő Clinton fölényesen nyerte a következő elnökválasztást – elmentek a szakadék széléig, onnan azonban visszafordultak, nem vállalták a kormányzati gépezet megbénítását, különös tekintettel az szja jövő heti bevallási határidejére. Nem feszítették túl a húrt a demokraták és Obama sem, mert a felmérések szerint a lakosság inkább őket hibáztatta volna. A végeredmény: a szeptember 30-áig tartó pénzügyi évben 38 milliárd dollárt faragnak le a kiadásokból, amit mindkét tábor a saját sikereként értékelt.
A képviselőház új elnöke, John Boehner a demokraták ajánlotta 10 milliárdos kurtítást közel a négyszeresére nyomta fel, és kordában tudta tartani a Tea Party konzervatív mozgalom újonc törvényhozóit, akik legszívesebben csontra soványítanák a jóléti kiadásokat. Obama sikere, hogy a konzervatív republikánusok ragaszkodása ellenére az alku fejében nem szüntették meg az abortuszt is támogató születésszabályozási program szövetségi társfinanszírozását, megőrizték a teadélutánosok szemében vörös posztónak számító egészségügyi reform meghatározó elemeit, és lealkudták az ellentábor eredetileg 61 milliárd dolláros lefaragási igényét.
Az elnök által az amerikai történelem legnagyobb kiadáscsökkentéseként tálalt összeg elvész az aktuális költségvetés 1400 milliárd dolláros hiányának tengerében. A büdzséről tavaly az akkor még demokrata többségű kongresszus képtelen volt átfogó törvényt elfogadni, a kiadásokat és bevételeket automatizmusok és alkalmi jogszabályok határozzák meg. A kínkeserves alkut kísérő összecsapások apró civódásnak tűnnek ahhoz a harchoz képest, amely a büdzsé hosszú távú kiegyensúlyozása, illetve az államadósság növekedésének megállítása ügyében indul a republikánusok és a demokraták között. Obama e héten ismerteti a Fehér Ház elképzeléseit.
A két párt társadalmi, politikai és gazdasági nézeteit ütköztető háború első lövését a múlt héten Paul Ryan, a képviselőház költségvetési bizottságának republikánus elnöke adta le. A wisconsini honatya – akinek államában precedensértékű hiányeltüntetési küzdelem zajlik (HVG, 2011. március 12.) – terve a következő évtizedben 6200 milliárd dollárt tüntetne el a washingtoni kormány kiadásaiból. Fenekestül felforgatná a két demokrata elnök – Franklin D. Roosevelt és Lyndon B. Johnson – által felépített jóléti rendszert, ami európai szemmel igencsak hézagos, az öngondoskodást abszolutizáló teadélutánosok szemében viszont maga a pazarló szocializmus.
Aképviselőházi republikánus többség – amely a költségvetés támadásával a 2012-es választási év kampányát is tematizálta – támogatását bíró elképzelések szerint a 65 év fölötti amerikaiak egészségügyi ellátásáról gondoskodó Medicare rendszerbe öntött pénz helyett az idősek a költségvetés által finanszírozott kuponokat kapnának, amelyekből – feltehetően a saját zsebükből kiegészítve – magánbiztosítóknál vásárolhatnának szolgáltatást. A szegények egészségügyi ellátására szolgáló Medicaid működtetéséből pedig kiiktatná a kormányt, a pénzt szétosztaná a szövetségi államok között, rájuk testálva a feladatot is. Már e két tétel is felingerelte a demokratákat és liberális szövetségeseiket, az pedig még inkább, hogy a terv a jóléti állam kiépítésének megkezdése, az 1930-as évek óta a legalacsonyabbra, egységesen 25 százalékosra csökkentené a társasági nyereségadót és a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsát. Ez tíz év alatt 2900 milliárd dollár bevételtől fosztaná meg a költségvetést.
A gazdagokat jobban adóztatni kívánó Obama és a demokraták sem kerülhetik meg, hogy ne nyúljanak a nagy elosztó rendszerekhez, amelyek a társadalom öregedésével a költségvetési kiadások egyre nagyobb részét nyelik el. A 3700 milliárd dolláros idei büdzsé 15 százalékát viszi el a Medicare, 7 százalékát a Medicaid, ötödét a nyugdíjkifizetés. Az amerikai számvevőszék szerint változatlan feltételek mellett 2032-ig a két nagy egészségügyi program finanszírozási igénye a GDP növekedésének a háromszorosával, a nyugdíjkiadás a másfélszeresével bővülne.
Az USA így is gyorsuló ütemben adósodik el, ami újabb frontot nyit a defenzívában lévő demokraták és az előretörő republikánusok között. A kormány hitelfelvételi plafonját a kongresszusnak kell jóváhagynia, és a jelenlegi, 14,3 ezermilliárd dolláros limitet az adósságállomány május 16-án eléri. Államháztartási szintű könyvelési trükkökkel legfeljebb július 8-áig tartható formailag alatta. A republikánusok viszont már közölték, a határ felemelését csak az ideológiájukba illeszkedő, hosszú távú kiadáscsökkentő intézkedés fejében szavazzák meg. A demokraták pedig a nemzetközi pénzpiacokon is végigsöprő végítéletet jósolnak, ha Washington nem tudná refinanszírozni adósságát, és az USA ezzel technikailag fizetésképtelenné válna.
A szemben álló felek fenyegetőzése hasonlít a múlt heti kompromisszumot megelőző szópárbajhoz, ám jóval nagyobb tétekkel zajlik, s a jövő héttől május 2-áig tavaszi szabadságra vonuló törvényhozóknak nem lesz sok idejük megoldást találni. A pénzpiacok egyelőre nem túl idegesek, arra számítanak, hogy a két párt alkut köt, mielőtt fizetésképtelenné tennék a világ vezető gazdaságát. Az amerikai államkötvényeket jóval a 30 éves átlag alatti hozammal lehet értékesíteni, a külföldi vásárlók száma magasabb, mint tavaly, az általuk birtokolt adósságpapírhegy 3700-ról 4450 milliárd dollárra nőtt. Az USA kamatfizetési kötelezettsége a GDP 2,7 százalékára rúg, a dollár súlya pedig a tartalék valuták között változatlanul 61 százalék, miközben az euró részaránya egy év alatt 28-ról 26 százalékra mérséklődött.
NAGY GÁBOR
