Tábori körülmények

Líbiából menekültek az egyiptomi határon

AP/ Nasser Nasser

Humanitárius segélyekkel megrakott teherautók hosszú sora várakozik vámellenőrzésre a líbiai–egyiptomi határ egyiptomi oldalán. Mellettük líbiai férfiak tucatjai ácsorognak, arra várva, hogy visszatérhessenek szülővárosaikba, amelyeket a lázadókat vezető Líbiai Átmeneti Tanács csapatai az utóbbi napokban szabadítottak fel.

Amióta Líbiában február 17-én kitört a forradalom, és Moammer Kadhafi elnök csapatai megtámadták, majd bevették a keleti olajmezők felé vezető út mentén fekvő, stratégiailag kulcsfontosságú Adzsdábíját, több mint száznyolcvanezren menekültek az egyiptomi határváros, Szallúm felé. A két ország közti vízummentességi egyezmény értelmében a líbiai állampolgároknak szabad az átjárás, az egyiptomi hatóságoknak mégis menekülttábort kellett felállítaniuk a két határvonal között. Líbia ugyanis az utóbbi négy évtizedben elsősorban az olcsó külföldi munkaerőre építette robbanásszerűen fejlődő gazdaságát, így az eredetileg hatmilliós ország ma több millió emigránst foglalkoztat, főként olyan szomszédos országokból, mint Egyiptom, Csád vagy Szudán, illetve Eritrea és Etiópia. Kadhafi államfő előszeretettel nevezte magát Afrika atyjának, negyvenkét éves elnöklése alatt pedig örömmel fogadta a háború dúlta afrikai országokból érkező menekülteket, akik minden olyan munkát hajlandók voltak elvégezni, amire líbiai jelentkező nem vagy alig akadt.

Miután az utóbbi hetekben a fegyveres harcok az ország nagyobb keleti városaira is átterjedtek – kezdetben, elsősorban az ország nyugati feléből, Tunézia irányába tartottak a menekültek –, a külföldi munkavállalók Egyiptom felé is tömegesen elindultak. A legtöbbjüknek semmilyen hivatalos okmányuk nincs, mert vagy elveszítették az úton, vagy líbiai munkaadójuk elvette tőlük. Azon kevesek pedig, akiknek van útlevelük, vízum híján nem léphetnek egyiptomi területre.

„Az utóbbi hetekben egyre nagyobb a mozgás” – mondta a HVG-nek Goma Abdullah, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) helyi képviselője. Az IOM az ENSZ gyermekalapjával (UNICEF) és Világélelmezési Programjával (WFP), valamint több nemzetközi alapítvánnyal közösen próbálja megakadályozni a humanitárius katasztrófa kialakulását a térségben. Szallúm közelében, a határ mentén az egyiptomi hatóságok minden vámépületet menhellyé alakítottak át, hogy éjszakai szálláshelyet nyújtsanak a több ezer – többségében csádi – menekültnek, aki arra vár, hogy döntés szülessen a sorsáról. A menekülteknek két választásuk van: visszatérnek eredeti hazájukba, vagy menekültjogot kérnek egy másik államban.

„Szudánból, Dárfúrból menekültem Líbiába. Most azt várják, hogy visszatérjek?” – kesergett egy szudáni férfi. Több mint ötszáz menekült család abban bízik, hogy Egyiptom megadja a menekültjogot, de az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a kairói hatóságok eddig egyetlen kérelmet sem bíráltak el. Amíg nem születik döntés, a családok a két határ között ragadnak, humanitárius segélyen élnek, és a fűtetlen vámépületek betonpadlóján töltik a hideg sivatagi éjszakákat. Bár a legalapvetőbb szükségletekhez hozzájutnak, az egyik táborban kétezer emberre mindössze négy illemhely jut.

Több afrikai ország nagykövetségének a munkatársa is jelen van Szallúmban, hogy hivatalos okmányokkal lássa el azokat a menekülteket, akik hajlandók hazatérni hazájukba. Az egyiptomi hatóságok a nemzetközi szervezetekkel együttműködve egyszeri, általában 72 órás egyiptomi tartózkodást lehetővé tevő áthaladási engedélyeket állítanak ki az okmányok nélküli menekülteknek. Az Egyiptomon keresztül hazatérők elszállítását az IOM szervezi, charter-repülőjáratokat foglal az ország nagyobb repülőterein. „A menekültek nagy száma miatt a szervezetnek hamarosan komoly pénzügyi gondjai lesznek” – jósolják a körzetben dolgozó humanitárius munkások.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a túlzsúfolt táborban újra lángra kaptak azok az ellentétek, amelyek miatt a menekültek elhagyták hazájukat. Az utóbbi hetekben számos összecsapás zajlott le a különböző törzsekből származók között, többször is előfordult, hogy a nemzetközi szervezetek az egyiptomi hadsereg beavatkozását kérték a törékeny béke helyreállítására.

Eközben egyiptomi területen folyamatosak az éjszakai összecsapások a hadsereg és a különböző felfegyverzett rablóbandák között a Marsza Matrúhból Szallúmba vezető út mentén. Az egyiptomi hadsereg nagy erőket állomásoztat a zónában, és tankokkal is megerősítette a határt. Szallúmban többen is azt állítják, hogy a beduinok fegyvereket visznek át a sivatagon, így biztosítva utánpótlást a líbiai lázadó csapatoknak.

„Sok líbiai forradalmár visszautasította, hogy leadja fegyverét az egyiptomi hatóságoknak, a határátkelők helyett inkább a sivatagon keresztül jönnek át Egyiptomba, mások pedig egyszerűen odaadják fegyverüket a beduinoknak” – mondta a HVG-nek Marsza Matrúhban az Adzsdábíja ostromában részt vett egyik lázadó, Ahmed Zanuszi. A legtöbb líbiai férfi ugyanis azért jön Egyiptomba – tette hozzá –, hogy biztonságba helyezze a családját. Ezután a többségük azonnal visszatér, hogy csatlakozzon a Kadhafi csapatai ellen harcoló erőkhöz.

Zanuszi szerint nagy részük azért választja a visszatérést és a fegyveres harcot, mert nem lát más megoldást. „Kadhafi egyértelművé tette, milyen sorsot szán a lázadóknak” – mondta. A líbiai menekültek a táborokban kínzásokról, kivégzésekről számolnak be. Többen állítják, hogy Kadhafi csapatai minden nagykorú menekülőt letartóztatnak, és az Adzsdábíjából Bengázi felé vezető úton valóban gyakori látvány az út szélén veszteglő autóban magára hagyott gyermek.

A két határvonal közti, Szallúmhoz közeli táborban dolgozó humanitárius munkások attól tartanak, a menekültek száma a következő napokban, hetekben drasztikusan nőni fog. A NATO légierejével megtámogatott forradalmi csapatok ugyanis az utóbbi napokban visszafoglalták Adzsdábíja városát, és Brega felé tartanak. A front szélesedésével és a harcok kiterjedésével párhuzamosan pedig vélhetően egyre nőni fog a menekülő civilek száma.

JÁSZBERÉNYI SÁNDOR / SZALLÚM