Peter Hochegger csütörtökön egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt azt mondta, hogy 2000 és 2010 között összesen 28 politikus, illetve volt politikus kapott fizetést az ő cégeitől.
Hochegger mások mellett Alfred Gusenbauer volt szociáldemokrata (SPÖ) kancellárt, Ernst Strassert, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) volt belügyminiszterét, valamint Mathias Reichhold és Hubert Gorbach volt szabadságpárti (FPÖ) minisztereket nevezte meg. Hochegger "fizetési listáján" a bizottság előtt tett nyilatkozatában a napirenden lévő korrupciós és pártfinanszírozási ügyekben eddig nem érintett Zöldek egy volt képviselőjét is név szerint említette.
Gusenbauer állítólag évi százezer eurót kapott egy környezetvédelmi beruházással kapcsolatos tanácsadásért, Strasser ugyanennyit a bolgár kormánynak adott EU-csatlakozási tanácsadásért. A megnevezett volt politikusok közül többen visszautasították az állítást, hogy üzleti kapcsolatban álltak Hocheggerrel. Gusenbauer az ügyvédje útján jogi lépéseket helyezett kilátásba.
A vizsgálóbizottság mandátuma számos olyan, az elmúlt években napvilágra került korrupciógyanús ügyre kiterjed, amelyekben a hatóságok is nyomoznak. Elsőként a Telekom Austria telekommunikációs vállalathoz kötődő botrány került napirendre, amelynek Hochegger az egyik központi alakja.
Hochegger kijelentette, hogy nem kapott kenőpénzt a Telekomtól és nem is tud arról, hogy a cég megvesztegetett volna valakit. Úgy fogalmazott, "semmi büntethetőt" nem követett el. Elismerte ugyanakkor, hogy "erkölcsileg nem minden volt helyes", amit tett. Elismerte, hogy hamis számlát állított ki a saját nevében a Telekomnak 1,1 millió euróról. Mint mondta, a cégnek ötszázezer euróra volt szüksége egy kelet-európai üzlethez, de az összeget nem akarták feltüntetni a könyvelésben. Hochegger leadózta a bevételt, majd a felét visszaküldte a Telekomnak. A cég egyik volt igazgatójának állítását, hogy a pénzt árfolyam-manipulációra használták fel egy bróker megvesztegetéséhez, Hochegger nem támasztotta alá a bizottság előtt.
A botrányok sorozatát az indította el, hogy kiderült: Hochegger és üzlettársa, a Karl-Heinz Grasser akkori pénzügyminiszterhez közel álló Walter Meischberger FPÖ-s politikus 2002-ben milliós tiszteletdíjat vett fel a BUWOG lakásszövetkezet privatizációjakor. Az ügyben Grasser is gyanúsítottként szerepel. Hochegger több másik, ezután napvilágra került kétes ügyletben is közvetítőként tűnt fel.