Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Magyarország is szerepet kap a francia elnökválasztás vasárnapi első fordulójának "eredményhirdetésekor": a nyilvánosságra került hírek szerint az internetezők kódszavakkal próbálják majd kijátszani azt a tilalmat, amely az eredmények idő előtti nyilvánosságra hozatalára vonatkozik, és a jelenlegi francia elnököt, Nicolas Sarkozyt - magyar gyökerei miatt - Magyarországnak, a nagy riválist, a szocialista Francois Hollande-ot pedig Hollandiának fogják nevezni.
A francia választási szabályok értelmében a szavazás napján 20 óra előtt tilos nyilvánosságra hozni a közvélemény-kutatási eredményeket: a nagyvárosokban ugyanis csak ekkor fejeződik be a szavazás.
A közvélemény-kutató cégek viszont 18 óra körül már viszonylag pontos becslésekkel rendelkeznek majd, s ezt elküldik partnereiknek, a nagy rádió- és tévétársaságoknak, illetve újságoknak. Ez a gyakorlat már a hetvenes évek óta így működik, és a francia média általában be is tartotta a 20 óráig tartó tilalmat.
Az internet elterjedése, s az olyan közösségi portálok, mint a Facebook és a Twitter megjelenése azonban változtatott a képen, különösen, hogy a külföldi médiát a francia törvények nem befolyásolják, s a svájci, vagy éppen belga honlapokon már eddig is előbb közölték az eredményeket, mint magában Franciaországban.
A párizsi hatóságok mindenesetre megpróbálják betartatni a tilalmat: már előre közölték, hogy figyelni fogják az internetet, illetve a francia média híradásait. A törvények értelmében aki megszegi a tilalmat, akár 75 ezer eurós büntetésre is számíthat.
Egyelőre csak a Libération című baloldali napilap jelentette be, hogy "fenntartja magának a jogot" az előrejelzések nyilvánosságra hozatalára már 18 óra 30 körül, "ha az eredmény egyértelmű és a források megbízhatóak". A francia tv- és rádiócsatornák viszont azt közölték, hogy a szavazás végéig titokban tartják a nekik elküldött adatokat.
A nagy közvélemény-kutató cégek pedig arra tettek ígéretet, hogy azoknak a külföldi hírközlő szerveknek eleve el sem küldik előrejelzéseiket, amelyek már előre jelezték: nem törődve a francia tilalommal ők bizony idő előtt nyilvánosságra hozzák az adatokat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.