Oroszország-EU csúcstalálkozó kezdődött Szentpéterváron

Informális vacsorával kezdődött vasárnap Szentpéterváron az Orosz Föderáció és az Európai Unió vezetőinek 29. csúcstalálkozója.

  • MTI MTI
Oroszország-EU csúcstalálkozó kezdődött Szentpéterváron

Vlagyimir Putyin államfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a rendezvény informális jellege ellenére az Európai Unió és Oroszország gazdasági helyzetével a válság leküzdésével összefüggő kérdéseket is megvitatják - közölte Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője. 

A csúcstalálkozót ezúttal a Szentpétervár környéki Sztrelnában, Nagy Péter cár egykori palotájában tartják. A brüsszeli küldöttségben több magas rangú uniós tisztviselő is helyet kapott, köztük Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a csúcstalálkozót megelőzően egyebek között az iráni atomprogrammal, valamint a szíriai válsággal kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. 

A hivatalos program hétfőn plenáris üléssel kezdődik. A hagyományosan félévente sorra kerülő EU-Oroszország csúcstalálkozó résztvevőinek megbeszélésein ezúttal fontos témaként szerepelnek a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok távlatai, tekintettel arra, hogy Oroszország csatlakozik a Kereskedelmi Világszervezethez - tájékoztatott Jurij Usakov, az orosz államfő nemzetközi tanácsadója. A Kreml tisztviselője azt is elmondta, hogy az uniós vezetők nagy figyelmet tanúsítanak a posztszovjet térségben zajló integrációs folyamatoknak, amelyekről szintén szó lesz a találkozón. 

A nemzetközi kérdésekről a hétfői munkareggelin váltanak szót a csúcstalálkozó résztvevői. A kiemelt témák: Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Irán, valamint a Koreai-félsziget helyzete. Folytatódik a munka az Oroszország és az Európai Unió közötti új alapszerződéssel kapcsolatosan, amelynek a kidolgozásáról Moszkva és Brüsszel már 2005-ben megállapodott - emlékeztetett Jurij Usakov. 

A külpolitikai tanácsadó szerint fontos kérdés lesz a hétfői megbeszéléseken Oroszország és az Európai Unió energetikai együttműködése, azon belül is a harmadik energiacsomag megvalósítása, a Kaszpi-tenger alatti gázvezeték megépítése, valamint az orosz és az uniós állampolgárok vízummentes utazása egymás országaiba. 

Usakov kiemelte:"Oroszország és az Európai Unió között egészében véve meglehetősen dinamikusan fejlődnek a kapcsolatok, és azok a stratégiai partnerség jellegét hordozzák magukon". A Kommerszant című orosz napilap utalt arra, hogy a csúcstalálkozót komoly véleménykülönbségek közepette tartják meg, és azon semmilyen fontos megállapodás aláírása nem várható. A vízumkényszer eltörlése elodázódik, a partnerségi és együttműködési megállapodást pedig Brüsszel több ponton módosítani szeretné Oroszország WTO-tagsága miatt. Moszkva azonban ezekről a kérdésekről külön kíván megállapodni.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.