A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Először vonultak utcára csütörtökön a francia közalkalmazottak Francois Hollande szocialista államfő nyolc hónappal ezelőtti megválasztása óta. A tiltakozók a munkakörülmények javítását és fizetésemelést követeltek.
A hagyományosan szocialista szavazónak számító körülbelül 5,2 millió francia közalkalmazottat három nagy baloldali szakszervezet hívta utcára.
Az oktatási minisztérium szerint a tanárok 11,24 százaléka, a szakszervezetek szerint 25 százaléka sztrájkolt csütörtökön. Körülbelül 120 városban rendeztek utcai tiltakozásokat, amelyeken a szervezők szerint 150 ezren vettek részt.
A tiltakozóbb legfőbb követelése a közalkalmazotti fizetések emelése, a béreket még az előző kormányzat fagyasztotta be 2010-ben. Ezenkívül moratóriumot követelnek a nyugdíjba vonulók munkahelyeinek megszüntetésére, ezt szintén az előző kormány indított el.
Az életpályamodellekről és a fizetések változásáról február 7-re hívott össze tanácskozást Marylise Lebranchu közalkalmazotti miniszter. A tárcavezető elismerte "a közalkalmazottak nehéz helyzetét", ugyanakkor már előre kizárta, hogy átfogó fizetésemelést tervezne a kormányzat a közszférában.
A francia közalkalmazottak fizetése 2013-ban 80,6 milliárd euróval terheli az államkasszát. A kormány, amely idén az államháztartási hiányt a GDP 3 százaléka alá akarja csökkenteni, "a költségvetési nehézségekre" hivatkozva utasítja el a fizetésemelést.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.