Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Twitterren fejtette ki véleményét Viviane Reding, az Európai Unió alapjogi, igazságügyi és állampolgársági biztosa Orbán Viktor miniszterelnöknek a budapesti Zsidó Világkongresszuson elhangzott beszédéről.
"Jó látni, hogy Orbán Viktor ma beszédében határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen. Remélem, szavait tettek is követik majd" – írta Twitteren a luxemburgi uniós biztos.
Orbán Viktor vasárnap este a kongresszuson elhangzott beszédében a résztvevőknek azt mondta, ha úgy érzik, hogy az antiszemitizmus miatt kellett Budapestre jönni, jól tették, hiszen mindenkire szükség van a gyűlölet visszaszorításához. Hozzátette, a történelem megtanította a magyarokat arra, hogy időben fel kell ismerni az antiszemitizmust.
Megtörten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, és hálát adunk istennek a magyarországi zsidó közösség megmaradása miatt – mondta a kormányfő. Megtanultuk, hogy az antiszemizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve. Az antiszemitizmus Európában és Magyarországon is emelkedik – tette hozzá. Szerinte az európai válságkezelés kudarca miatt nő a kiábrándultság, és ez áll a dolog mögött, de világossá kell tenni, hogy ez tűrhetetlen.
Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a beszéd után munkatársunknak azt mondta, hogy Orbán Viktor felszólalása egyértelmű, pozitív, és előremutató volt, amely sokaknak megváltoztahatja a gondolkodását, bár a jobbikosokat ez sem fogja meggyőzni.
A magyarországi zsidók azt várják a kormányfőtől, hogy tegyen határozott lépéseket, és tegye egyértelművé az egész magyar lakosság számára, hogy nem tűri az intoleranciát – mondta Orbán beszéde előtt Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke.
Hétfőn Guido Westerwelle német külügyminiszter is felszólalt a budapesti kongresszuson. Azt mondta, "az antiszemitizmusnak nincs helye sem Berlinben, sem Budapesten, sem sehol máshol Európában vagy a világon", ezért mindig határozottan és egységesen fel kell lépni ellene.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.