Hergelésre fel!

A mai napig nem tért vissza a nyugalom Presevóba, Dél-Szerbia egyik többségében albánok lakta járásába, ahol a szerb hatóságok januárban eltávolították a Belgrád ellen harcoló gerillák tiszteletére tavaly novemberben állított emlékművet. A helyiek által hősöknek, a szerbek által terroristának tartott, 2001-ben fegyvert ragadott harcosok ügye legutóbb július közepén éledt fel, amikor a presevói albánok újra felszólították a belgrádi vezetőket, adjanak nagyobb autonómiát nekik, és ennek részeként hagyják rájuk, hol és milyen emlékműveket állítanak.

A presevói vita is mutatja, hogy a volt Jugoszlávia 1991-es széthullása után emelt emlékművek jó része nem a megbékélést, hanem az adott nemzeti közösség által lakott területek informális határainak kijelölését, illetve a más nemzetiségűek hergelését célozza. Presevóban, illetve az ugyancsak albán többségű másik két járásban, Bujanovacban és Medvedjában korábban is megemlékeztek kisebb méretű, és nem a központban elhelyezett márványtáblákkal az egykori gerillákról, ámde ezek nem érték el a szerbek ingerküszöbét. Ekkor született az ötlet, hogy a következő már nagyobb emlékmű legyen, és kerüljön a presevói polgármesteri hivatal épülete elé, ami viszont már kiváltotta a belgrádi hatalom aktív ellenkezését.

A szerb–albán ellentét másik frontján, a 2008-ban függetlenné vált Koszovóban is tart az emlékműháború. A legtöbb szobor ott található, ahol közel van egymáshoz a két közösség: az észak-koszovói Mitrovica szerb részén – a folyó túloldalán lévő albán negyedek felé állítva – áll a szerb hősöket dicsőítő emlékmű, míg az albán oldalon egymást érik a felszabadítási harcban részt vett albán gerillák egész alakos szobrai. Egyik emlékművet sem a visszafogottság jellemzi: a nemzeti jelkép – a szerbeknél a kereszt és a szerbek egységére emlékeztető négy cirill sz betű (CCCC), az albán szobroknál pedig a sas és a fegyver – a visszatérő központi téma.

Boszniában, ahol az 1992–1995-ös polgárháborúban a szerbek, a bosnyákok és a horvátok álltak szemben egymással, ugyancsak gomba módra szaporodnak a nemzeti és vallási jelképeket túlhangsúlyozó szobrok. A több nemzeti közösség által lakott városokban, például Szarajevóban vagy a dél-hercegovinai Mostarban nem ritkák az összetűzések sem. A fővárosban már verekedtek össze szerbek és bosnyákok, amikor az utóbbiak házfalra erősített emlékplaketteknél gyűltek össze, hogy tisztelegjenek a városvédő halottaik előtt. A bosnyák önkénteseket a szerbek háborús bűnök elkövetésével vádolják, szerintük szerb polgári személyeket is legyilkoltak. Mostarban – feltételezhetően horvát szélsőségesek – megrongálták a bosnyák katonák emlékművét, Srebrenicában, ahol a második világháború óta eltelt hat évtized legsúlyosabb tömeggyilkosságát hajtották végre Ratko Mladics katonái, a várost kormányzó szerb hatóságok ortodox templomot építenek a megölt nyolcezer bosnyák fiúra és férfira emlékeztető parktól száz méterre. A templom készülő harangtornyába most hatalmas szerb zászlót is telepítettek, ezzel emlékeztetve az 1995. július 15-ei tömeggyilkosság újabb évfordulójára összegyűlteket, hogy a kelet-boszniai város most szerb uralom alatt áll.

Több szobor is hirdeti a szerb hadsereg kétes dicsőségét az északnyugat-boszniai, ugyancsak szerb kézen lévő Prijedorban, a hatóságok azt viszont nem engedélyezték, hogy a bosnyák civil szervezetek emlékművel örökítsék meg a helyi nem szerb polgárok szenvedéseit. A boszniai szerbek fővárosában, Banja Lukában is hasonló a helyzet: a városi dzsámikat és mecseteket szisztematikusan lerombolták, majd helyükre előbb parkolókat építettek, végül ortodox templomokat emeltek, a köztereken pedig a pár kilométerrel arrébb, a Boszniai Föderációban háborús bűnösként számon tartott szerb katonaság hőstetteit megörökítő szobrok állnak.

„Boszniában 1995 óta több száz emlékművet állítottak, de jó, ha öt olyan van, amelyik senkit sem sért” – idézte a Balkaninsight nevű internetes portál Goran Simic szarajevói írót, történészt. „A szobrok újabb konfliktusokat szítanak, és semmi közük a valósághoz. Ennél már az is jobb lenne, ha egyáltalán nem lennének emlékművek” – tette hozzá.

A nacionalisták viszont a jelek szerint gyűlölik a kiegyensúlyozott emlékműveket. Podgoricában, Montenegró fővárosában 2011-ben megpróbálkoztak egy semleges térplasztikával, amely a volt Jugoszlávia területén 1990–2001 között megölt polgári személyeknek állított emléket. A megbékélés jelképét azóta háromszor is szétverték, s a hatóságok már nem is foglalkoznak a helyreállítással.

Miközben az egész volt Jugoszlávia területén tarol a nacionalizmus által gerjesztett emlékmű-építési hullám – Macedóniában az a cél, hogy Nagy Sándor-szobrok emelésével kreáljanak kapcsolatot az egykori hellén hódító és a jelenlegi, szláv gyökerű macedón nép között –, lassan az enyészetté válnak az 1980-ban meghalt Joszip Broz Tito nevével fémjelzett korszak hatalmas emlékművei. A szerbiai Uzsicében – amely egykor a Titovo Uzsice nevet viselte – már 1991-ben eltávolították a marsall főtéren álló hatalmas szobrát, míg szülővárosában, a horvát–szlovén határon lévő Kumrovecben 2004-ben felrobbantották a Tito-szobrot. Az emlékművet azóta helyreállították, s az egykori népvezér ma még élő hívei évről évre összegyűlnek, hogy megemlékezzenek az 1945-ben újraalakított délszláv államszövetség atyjáról. Rosszabb állapotban vannak viszont a második világháború partizánjainak győzelmeire emlékeztető alkotások: a betonóriásokat senki sem újítja fel, s miközben az emlékművek lassan összeomlanak, a talapzatukat ezernyi graffiti csúfítja, a szobrokhoz vezető járdákat pedig felveri a gaz.

NÉMETH ANDRÁS