Régi idők focija

A Kreml a szovjet éra vége óta nem számolt le ilyen keményen az ellenzékkel, mint az utóbbi hónapokban – írta Oroszországról a minap a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet. Példaként a más országokból anyagi támogatásban részesülő civil szervezetek „külföldi ügynökké” nyilvánítását, valamint a hazaárulás törvényi meghatározásának bővítését említette. De beszámolt arról is, hogy Moszkva a szólásszabadság korlátozására is alkalmat adva szabályozza újra az internethasználatot, s különféle törvénymódosításokkal igyekszik ellehetetleníteni a 2011. végihez hasonló tömegtüntetések szervezését. „Az orosz civil társadalom még erős, de gyorsan fogy körülötte a levegő, s minden korábbinál nagyobb segítségre van szüksége” – írta a HRW még az előtt, hogy Moszkvában júliusban sikkasztás vádjával első fokon ötéves börtönre ítélték az egyik legismertebb orosz ellenzékit, Alekszej Navalnijt.

Több más posztszovjet államban is romlik az emberi jogok helyzete, s az 1991-ben függetlenné vált egykori tagköztársaságok vezetőinek jó része – például Alekszandr Lukasenko belorusz és Ilham Aliyev azeri államfő – már úgy változtatta meg az alkotmányt, hogy korlátlan számú elnöki mandátumot tölthet be. Nurszultan Nazarbajev kazah elnök ravaszabban manőverez: az alaptörvényben megmaradt a kétmandátumos maximum, ám az rá – mint a közép-ázsiai ország első államfőjére – nem vonatkozik, csak majdani utódaira.

A választások körülményei is sokatmondóak. Türkmenisztánban, ahol Gurbanguli Berdimuhamedov – aki pályafutását az előző elnök, Szaparmurat Nyijazov fogorvosaként, majd egészségügyi minisztereként kezdte – tavaly februárban nagy többséggel megnyerte az államfőválasztást, ám a szavazatokért vívott küzdelmet még a legjobb akarattal sem lehet öldöklőnek nevezni. A címért hatan indultak ugyan, ám mivel valamennyien a kormányzó pártot képviselték, s a többiek egymással versengve dicsérték Berdimuhamedovot, nem volt meglepő, hogy a hivatalban lévő politikus 97 százalékot kapott. Be is tartotta ígéretét, hogy leépíti Nyijazov személyi kultuszát: a könyvesboltok már az ő írásaival vannak tele, róla neveztek el templomot, s ő osztogatja a jól teljesítőknek az ajándékokat, legutóbb például hatvan Mercedest és néhány Cadillac terepjárót.

A Freedom House amerikai emberi jogi szervezet felmérései szerint Belaruszban, Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban sem javult az emberi jogok helyzete. Olyan politikusok állnak az országok élén, akiknek már a szovjet időkben is komoly befolyásuk volt, és összeköttetéseiket hatalmuk átmentésére használták fel. Tádzsikisztánban és Üzbegisztánban ugyanakkor viszonylagos nyugalom uralkodik – a vezetők ugyanis már rég elűzték vagy bebörtönözték lehetséges politikai ellenfeleiket. A jelek szerint a posztszovjet térségben is érvényesül a természeti kincsekben gazdag országokat sújtó átok: a szénhidrogének exportjából befolyó bevételek még úgy is elégségesek a szociális béke megvásárlásához, hogy a pénz nagyobbik része az elithez kerül, s lelassul a gazdasági fejlődés. Belarusz annak ellenére nem lóg ki a sorból, hogy nem bővelkedik természeti kincsekben. A túléléshez szükséges forrásokat Oroszország csepegteti, viszont cserébe lassanként megszerzi a teljes ellenőrzést az egykori szovjet tagköztársaság fölött.

Megfordult a trend Ukrajnában, ahol a 2004-es narancsos forradalom után néhány évig erősödtek a demokratikus intézmények. Manapság börtönben ül vagy külföldre menekült a korábbi kormány tagjainak jelentős része, miközben gyors ütemben erősíti gazdasági és politikai befolyását Viktor Janukovics elnök, valamint az államfő fia, Olekszandr és a hozzájuk hű új elit.

Az egykori szovjet tagköztársaságok közül az utóbbi években Moldovában és Grúziában zajlik pozitív változás. Pedig a rendszerváltás időszakában elvesztették területük egy részét: Grúziától Dél-Oszétia és Abházia, Moldovától a Dnyeszter Menti Köztársaság szakadt el. Grúziában a demokratizálódás nagy vesztese Mihail Szaakasvili elnök, akinek pártját a Moszkva-barátként számon tartott gazdag üzletember, Bidzina Ivanisvili győzte le a tavalyi parlamenti választáson. Az utóbbi hónapokban komoly feszültség alakult ki a kormányfő és az államfő tábora között, s nem kizárt, hogy Ivanisviliék Szaakasvili mandátumának őszi lejárta után megpróbálják bíróság elé citálni a mentelmi jogát akkortól már nem élvező politikust. Moldovában viszont három évig tartó súlyos belpolitikai válságnak vetettek véget azzal, hogy tavaly márciusban Nicolae Timoftit választotta a parlament államfővé. A 63 éves egykori főbíró független, s beiktatása alkalmából kijelentette: elnökként sem kíván beleszólni a politikába, s támogatja Vlad Filat kormányfőt, aki minél előbb szeretné bevinni az országot az EU-ba.

NÉMETH ANDRÁS