A brazíliai labdarúgó-világbajnokság hatásának is tulajdonítható, hogy Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök olyan csapat kapusának érzi magát, amelyik ellen folyamatosan ítélik a tizenegyeseket és a szabadrúgásokat, nem fújják le az ellenfél kezezését, és az esetek kétharmadában elfogultan viselkedik velük szemben a játékvezető. Legalábbis így kommentálta a múlt héten az államfő, hogy több mint egy évtizedes jogi vita végjátékában az USA legfelső bírósága elutasította az argentin fellebbezést, amellyel egy New York-i szövetségi bírónak azt a döntését akarták megmásítani, hogy az államkötvényeik egy részét birtokló befektetési alapoknak a tartozás teljes összegét kelljen kifizetni. Ha nem sikerül a makacs hitelezőkkel megegyezni, akkor fennáll a veszélye, hogy Argentína az ezredforduló után másodszor is fizetésképtelenné válik.
Az egy évszázada még a világ legerősebb gazdasági hatalmai közé tartozó Argentína 2001 végén hagyott fel csaknem 100 milliárd dollárnyi adósságállománya törlesztésével. A gazdaság összeomlott, az ország kiszorult a nemzetközi kötvénypiacról. A hitelezők két csoportban, 2005-ben és 2010-ben megállapodást kötöttek arról, hogy a névérték 25–29 százaléka közötti értékben új dollárkötvényeket kapnak Argentínától. Ezzel az adósságleírások modern történetében a legrosszabbul jártak, azaz a legnagyobb veszteséget kellett elszenvedniük. Ám a fájdalmas alkuban csak a kötvények 92,4 százalékát sikerült lecserélni, a többi egy részét amerikai befektetési alapok vásárolták fel potom pénzért, majd követelni kezdték a kamatokkal növelt névértéket. A spekulánsok támadását a milliárdos Paul Singer alapcsaládja, az Elliott Management Corp., valamint az üzletember egykori munkatársa, Mark Brodsky irányította Aurelius Capital Management vezette. Mindketten arra szakosodtak, hogy bajban lévő vállalatok kötvényeit nyomott áron vásárolták fel, majd bíróságon kényszerítették ki a fizetést, s az argentin papírokkal emelték a tétet és az elérhető profitot.
A Fernández és pénzügyminisztere, Axel Kicillof által keselyűknek minősített alapok végül győztek, amikor Thomas Griesa New York-i szövetségi bíró úgy határozott, hogy Argentína az őt perbe hívó alapoknak köteles kifizetni az államkötvények névértékét, valamint a kamatokat, összesen 1,65 milliárd dollárt. Griesa a fellebbezés elutasítása után, a múlt csütörtökön azt is kikötötte, ezt azzal egy időben kell teljesíteni, hogy Argentína törleszti az adósságelengedés során kibocsátott kötvények aktuális kamatát. Az pedig hétfőn, június 30-án volt esedékes, és az argentin kormány hiába helyezte letétbe a 832 millió dolláros összeget, a bíró megtiltotta, hogy azt a bankok továbbutalják a hitelezőknek. A latin-amerikai országnak 30 napos türelmi idő áll rendelkezésre, hogy megállapodjon a befektetési alapokkal, és a kamatfizetés teljesüljön, különben fizetésképtelennek minősül.
Az eleinte harcosan nyilatkozó államfő hajlandó lenne tárgyalni, és a közvélemény-kutatások szerint megegyezést szeretne az argentinok többsége is, akikben még mélyen él a 2001-es államcsődöt követő káosz. A gazdaság az idén a pénzügyi válság, valamint Fernández kiszámíthatatlan állami beavatkozásokkal fűszerezett populista politikája miatt az első negyedévben recesszióba süllyedt – a növekedés 2011-ben még 8,9 százalék volt, majd a következő két évben 1,9, illetve 3 százalékra lassult –, januárban kamatot emeltek, leértékelték a pesót, az infláció pedig a hivatalosan beismertnek több mint a duplája, 30 százalék, ami a világon az egyik legmagasabb. Egyre többen tartják valószínűnek, hogy a GDP az idén először zsugorodik a 2001–2002-es sokk óta. Így az ország élén a 2007-ben aratott választási győzelmével az időközben elhunyt férjét, Néstor Kirchnert követő Fernándeznek tőle szokatlan kompromisszumokat kell kötnie ahhoz, hogy a második – az alkotmány értelmében utolsó – hivatali idejéből hátralévő másfél év viszonylagos nyugalomban telhessen.
Buenos Airesben attól tartanak, hogy a precedenst teremtő ítélet nyomán a két ütemben végrehajtott adósságelengedésből kimaradt mindegyik hitelező követelni fogja az amerikai alapoknak megítélt teljes törlesztést. Ez akár 15 milliárd dollárba is kerülhet, miközben Argentína valutatartaléka 28,5 milliárd dollárra zsugorodott, ami már csak a nemzetközileg biztonságosnak tartott minimumot, háromhavi importot fedez. Ráadásul a jogi ménkű akkor ütött be, amikor a harmadik legnagyobb latin-amerikai gazdaság lépéseket tett, hogy újra komolyan vegyék hitelfelvevőként. A spanyol Repsol olajtársasággal megállapodott, hogy 5 milliárd dolláros kártérítést fizet azért, mert 2012-ben államosította az argentin YPF energetikai cégben lévő 51 százalékos tulajdonrészét. Argentína megegyezett a Párizsi Klubba tömörült hitelező kormányokkal is, hogy a velük szemben fennálló – és 2001 óta szintén nem törlesztett – 9,7 milliárd dolláros adósságát a következő öt évben ütemezetten visszafizeti. A Párizsi Klub egyébként 1956-ban eredetileg éppen arra állt össze, hogy a névadó francia fővárosban az akkor szintén államcsődben lévő Argentína adósságátütemezését lebonyolítsa.
Sokan úgy vélik, a New York-i bírósági döntés Pandóra szelencéjét nyitotta ki. Szemben az egyénekkel vagy a vállalatokkal, az államok csődjét semmilyen nemzeti törvény vagy nemzetközi megállapodás nem szabályozza, minden fizetésképtelenség ad hoc megoldásokat követel. Az IMF és a washingtoni kormány is attól tart, hogy a befektetési alapok javára hozott ítélet nyomán a hozzájuk hasonlóan a végsőkig kitartó hitelezők a jövőben megtorpedózhatják az adósságelengedési megállapodásokat, különösen, ha a csőd szélére került ország korábban New York állam joghatósága mellett bocsátotta ki az államkötvényét, ami a dollárban denominált papírok esetében megszokott.
A csapdahelyzet elkerülésére eddig két megoldás körvonalazódott, s mindkettő a kötvénykibocsátási szerződések szövegét érinti. Az egyik javaslat szerint át kell értékelni, illetve újra kell fogalmazni a hitelezőkkel szembeni egyenlő bánásmód kérdését, amire az amerikai bíró a döntése meghozatalakor hivatkozott. Ennél hatékonyabb lépés, amit éppen az Argentína ellen indított pert látva 2003-ban tettek meg először, és azóta egyre gyakrabban alkalmazzák, hogy a szerződésbe bekerül az úgynevezett kollektív fellépési záradék, ami kimondja: ha a kötvény feltételeiben változás áll be – például adósság átütemezésekor vagy elengedésekor –, és azt a hitelezők minősített többsége elfogadja, akkor az a kisebbségben maradtakra is kötelező. Az együtt sírunk, együtt nevetünk elv érvényesítése azonban még hosszú időbe kerül, mert a régi kötvényeket le kell cserélni, és a megfogalmazást egészen pontosra csiszolni, hogy az mindkét felet kielégítse, és a bíróság előtt is megálljon.
NAGY GÁBOR
