Kár volna messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott, a Győzelem Napján bemutatott T-14 Armata „szupertank” előzőleg simán lerohadt a főpróbán a GUM áruház előtt. Elég az elmúlt évek legtöbbet emlegetett amerikai fejlesztését elővenni: a hajtóműhibával repülőnap előtt csütörtököt mondó F-35-ös vadászbombázót, amelyről mára közismert, hogy sokkal tovább tart a rendszeresítése, mint tervezték, sokkal többe is kerül, és van vele műszaki gond is elég.

Annál beszédesebb viszont a blamázs kezelése. Míg az F-35 problémáiról bőségesen ír a szaksajtó már évek óta, és pontosan tudható, mitől és hogyan ment tönkre az a hajtómű, Oroszország reflexből hazudik. Rögtön elhangzott, hogy ez nem lefulladás, hanem egy betervezett vontatási kísérlet volt, majd a tankgyár igazgatóhelyettese állt elő azzal, hogy a személyzet még csak most tanulja az új gép vezetését, és emiatt izgulnak – hogy aztán ezt az üzenetet is eltüntessék. Pedig nincs abban semmi különös, ha egy félkész, lóhalálában összehányt, presztízsokokból a közönség elé taszigált tákolmány bemondja az unalmast.

AFP / Yuri Kadobnov

A tank tervezett képességei széles körben ismertté váltak, a magyar sajtóban is számos cikk jelent meg a május 9-én bemutatkozó harckocsiról. A legfontosabb újítás az „embertelen” torony: a személyzet mindhárom tagja a „teknőben”, vagyis a lánctalpas alvázban helyezkedik el, a lövegtornyot pedig távirányítással kezelik. Ennek előnyei nyilvánvalóak: a kisebb tornyot nehezebb eltalálni, és ha mégis sikerül, akkor a berobbanó lőszer nem öli meg azonnal a személyzetet. Ilyen megoldást nehézharckocsin az oroszok vezetnek be először.

A fegyverzet sok újdonságot nem hoz a páncélos hadviselésbe: a 125 milliméteres löveg hasonló a már rendszerben álló tankok fő fegyveréhez, bár az oroszok ezúttal is ragaszkodtak a csőből indítható páncéltörő rakétákhoz. A korábbi tervek szerint kapott volna egy 30 milliméteres gépágyút is, de jelenleg úgy tűnik, egy nehéz- és egy könnyű géppuska képezi a kiegészítő fegyverzetet.

Az Armata védelmét a páncélzaton felül az Afganit nevű aktív rendszer is szolgálja. Ez egy radarból és számos ellenrakétából áll, amelyek elvileg képesek megsemmisíteni a harckocsi felé tartó lövedékeket, bármilyen irányból és bármekkora sebességgel érkezzenek is.

Mert ez műanyag

Legalábbis ezt állítja az orosz propaganda. Azonban ahogy a főpróbán bekövetkezett malőr kommunikációjából is jól látszik, a valóság nem feltétlenül vág egybe azzal, amit Oroszország saját erejéről és eszközeiről láttatni szeretne. És van még egy apróság, amely arra utal, hogy hosszú még az út, amin végig kell taposni ezeknek a lánctalpaknak. Nézzük csak meg közelebbről ezt a szupertankot!

Az Armata május 9-i parádéja előtt először leponyvázott toronnyal jelent meg, majd május 5-én készültek először fotók a toronyról. Nos, ezek alapján nemcsak a távirányított lövegtoronnyal mutattak újat az oroszok, hanem megcsinálták az első olyan harckocsit, amelynek tornyát sasszegekkel rögzített bádoglemezekkel páncélozták.

A meglepő látvány magyarázata valószínűleg az, hogy az Armatából ma az alváz az, ami úgy-ahogy működik – már amikor. A torony viszont egyáltalán nincs készen, még prototípusként sem. Ez egy makett. A trehányan odagányolt lemezek mögött látható optikák és egyéb perifériák, ha egyáltalán működnek, egyelőre csak lógnak a torony belső szerkezetén. Viszont ha az elnöki óhaj az volt, hogy a Győzelem Napján felvonuljanak az új eszközök, akkor papírmaséból is meg kellett őket csinálni.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az Armata – és a vele együtt bemutatkozó Kurganyec és Bumeráng lövészpáncélosok – csupán papírtigrisek lennének. Az orosz szárazföldi haderő nagy lépést tesz meg azzal, hogy a T-90-essel lezárja egy elavult konstrukció fejlesztgetését, és létrehozza a saját nehézharckocsiját, amely legalább súlyban és méretben méltó társa az amerikai M1A1 Abrams, a német Leopard 2 vagy a brit Challenger 2 tankoknak. Ennek szükségességét már az 1980-as években felismerte a Szovjetunió, de az akkor elindult projekt, a Fekete Sas nevű tank végül nem valósult meg - pedig látványos bemutatókat azzal is rendeztek.

Az Armata ennél már előrébb tart. Nem kétséges, hogy ha sikerül úrrá lenni a vadonatúj berendezések gyermekbetegségein, Oroszország érdemben javíthat meglehetősen elmaradott páncéloserői képességein. Ahogy az sem vitás, hogy a tesztelés alatt álló „lopakodó” vadászgép, a Szuhoj T-50 (PAK-FA) is komoly modernizációt jelenthet – de nem lehet nem észrevenni, hogy a légierő büszkesége nem is vesz részt a parádén. A fejlesztés szükséges és iránya helyes, de sok-sok év választja el Oroszországot attól, hogy hazudozás nélkül is büszkék lehessenek hadseregük fejlettségére.

Ehhez ki is kell fizetni azt a 2300 darab tankot – toronnyal együtt! – ami a nagyratörő elképzelésekben szerepel. Az Armata darabárát ma 400 millió rubelre becsülik, ami azt jelenti, hogy semmivel sem olcsóbb, mint a nyugati harckocsik, amelyeket sokkal gazdagabb államok üzemeltetnek. Az igazi kérdés az, hogy a katonai erőfitogtatás vajon hozzásegíti-e Oroszországot ahhoz, hogy a vágyott erő árát meg tudja fizetni. Egyelőre úgy tűnik, hogy a tankok bevetése nem erősíti a rubelt.